Immár három évtizede, hogy az 1984 óta működő Tojama-Debrecen Művészeti Szövetség közvetítésével debreceni és hajdú-bihari tanulók alkotásai részt vehetnek Tojamában a Nemzetközi Gyermekrajz és Meseíró Pályázat programjában.
2017-ben is csaknem 100 debreceni és hajdú-bihar megyei tehetséges általános iskolás tanuló festményei, rajzai, saját meséi jutottak el Tojamába a 40. Nemzetközi Gyermekfesztiválra – a 19 országból érkező jobbnál jobb művek közé, és most is, mint minden korábbi alkalommal kimagaslóan szép eredményeket, nagydíjakat, arany-ezüst-bronz érmeket nyertek a debreceni és hajdú-bihari gyerekek.
Pl. a meseírás nemzetközi nagydíját az erős nemzetközi mezőnyben idén egy 8 éves, Ibolya Utcai Általános Iskolába járó debreceni kisfiú, Nagy-Szendrey Noel nyerte A csodaóra című meséjével.)
Hagyományosan májusban, a japán cseresznyevirág ünnephez kapcsolódóan szoktuk tartani a díjkiosztó gálát Tojamából érkező prominens vendégek részvételével Debrecenben és Hajdúnánáson (Hajdúnánást kiemelten kezelik a japán partnerek, a nánási díjkiosztó a budapesti japán nagykövetasszony jelenlétében két héttel ezelőtt megtörtént. Ezúttal Debrecenben, a debreceni és Hajdú-Bihar megye más városaiban élő több mint 40 pályázó díjai kerülnek ünnepélyes műsor keretében kiosztásra a DMK Belvárosi Galériájában (Kossuth u. 1.) 2018. június 1-jén, pénteken, 15 órakor.
A díjakat dr. Vitéz Ferenc költő, a Tojama-Debrecen Művészeti Szövetség irodalmi szekciójának vezetője; Jantyik Zsolt, a Debreceni Művelődési Központ igazgatója; és dr. Pinczés István, a DSZS Független Színház és Japán Kulturális Szolgáltatóközpont Közhasznú Egyesület elnöke adja át.
A díjkiosztó előtt 25-30 perces japán témájú zenés-énekes-verses gálaműsort szervezünk a gyerekeknek, a felkészítő pedagógusoknak, a szülőknek, hozzátartozóknak. Itt japán dobritmusok, japán dalok hangzanak el a Debreceni Színjátszó Stúdió tagjainak előadásában, illetve felvételről a Körömvirág együttes megzenésítésében és előadásában Markó Béla: Zápor mossa házadat című versének dalolt változata – melyet 2017 novemberében Tojamában a hajdúnánási Aranyszalma Néptáncegyüttes és a Debreceni Színjátszó Stúdió tagjai együtt énekeltek a kiállítás megnyitóján a levetített videófilmmel – az animáció a Berettyóújfalui Igazgyöngy Alapítvány tehetséges gyermekeinek alkotásaiból készült. A műsorban elhangzik a nagydíjas mese dramatizált változata is.
Itt hirdetik meg a 2018-as pályázatot is 3 területi kategóriában: a debreceni, a hajdúnánási, illetve a Hajdú-Bihar megyei gyerekek számára – a gyermekalkotások beküldési határideje egységesen a szervezéssel megbízott hajdúnánási Kéky Lajos Városi Művelődési Központba: 2018. július 15. Az összegyűjtött pályamunkák innen egy csomagban jutnak el Tojamába.
A tavalyihoz képest megváltozott pályázati kiírást dr. Pinczés István ismerteti, illetve a szervezők eljuttatják az iskolák illetékeseihez.
A 2017. évi Tojamai Gyermekrajzverseny eredményei:
Fődíj: Juhász Martina (Igazgyöngy Alapfokú Művészeti Iskola, Berettyóújfalu)
Arany: Miczura Mirella (Igazgyöngy Alapfokú Művészeti Iskola, Berettyóújfalu)
Arany: Varga Erika (Igazgyöngy Alapfokú Művészeti Iskola, Berettyóújfalu)