DEBRECENI RENDEZVÉNYEK
- május 1. – június 5.
május 1. 10.00 Hajdúsági Kézműves Sörök Mustrája
Sörcsata, ahol kiválaszttatik a Hajdúság legnemesebb söre
Május elsején a májusfa állításával megméretteti magát 3 kézműves sörfőzde, hogy kínálatuk 3-3 söréből melyik legyen a 2017 nyári szezon legjobb söre. Szakmai és közönségszavazat alapján több kategóriában dől el, melyik az a nedű, mely leginkább belopja magát az emberek szívébe.
Gyere el, és légy része te is a helyi sörforradalomnak!
Programok:
Reggel tízkor kezdünk a legerősebb sörkedvelő- súlyemelő versennyel, melyben 50 kilós söröshordót legtöbbször felemelő bajnokot avatunk.
9 féle csapolt sörből folyamatos kóstoló.
Előadás a sörfőzésről, tanuld meg mitől lesz a sör igazi sör.
Ismerd meg az igazi maláta ízét és a komló illatát.
Résztvevők:
Hajdú Serfőzde – Hajdúböszörményi sörfőző kisüzem
Bocskai Freedom – Hajdúnánási Kézműves Sörfőzde
Mianyánk Kézműves sörfőzde – Debrecen
Helyszín: Nagyerdei Park (Tel.: 52/518-400)
május 1. 12.00 Táncos Majális
A nagy sikerre való tekintettel ismét megrendezzük a Nagyerdei Szabadtéri Játékok évadnyitó programját: Táncos Majális a Nagyerdei Szabadtéri Színpadon. A Majálison 14 órától fellépnek a Debrecenben működő táncegyüttesek, tánciskolák, mozgásművészeti csoportok, művészeti iskolák és egyesületek. A műsorban bemutatkoznak az új tánc- és mozgásművészeti irányzatok is. Kísérő rendezvények a Békás-tó környékén: 12 órától szórakoztató térzene kicsiknek és nagyoknak, kirakodó vásár, kézműves játszóház, gasztronómiai bemutatók….
A debreceni táncosok ezzel a rendezvénnyel a Tánc Világnapjának is méltó ünnepét tartják.
A belépés ingyenes.
Helyszín: Nagyerdei Szabadtéri Színpad (Nagyerdei Park, Tel.: 52/518-400)
május 1. 17.00 Masha és a Medve Live on Stage
Hogyan boldogul egy kicsi lány a nagyvilágban a bonyolult feladatok megoldásával, amit a felnőttek bíznak rá? Ha van segítség, ugye máris könnyebben megy minden? Masha nyughatatlan kislány, aki mindig tele van energiával, s nem bír a fenekén megülni. Így aztán nem csoda, hogy barátjával, a nyugis, lustácska medvével folyton elképesztő kalandokba keverednek.
Aki szereti az eredeti sorozat bohókás, kedves meséit az biztosan nem fog csalódni ebben mesés musical darabban, amely garantált szórakozást nyújt a kicsiknek.
Helyszín: Főnix Csarnok (Kassai út 28., Tel.: 52/512-250)
május 1. Majális a Zsuzsi Erdei Vasúttal
Az ország legrégebbi Kisvasútja, a Zsuzsi Erdei Vasút szeretettel vár minden kedves látogatót, kirándulni vágyót az Erdőspuszták szívében, Hármashegyalján. A Majális egyik legnépszerűbb rendezvényünk, amelynek alkalmából különleges, izgalmas és szórakoztató programokkal készülünk.
Részletes program: Májusfa állítás, egész napos kézműves foglalkozás, kutyabemutató, arcfestés, ugrálóvár, lovaskocsikázás, pónilovaglás, táncos előadás, cukorkaeső
Helyszín: Hétvezér u. megállóhely – Hármashegyalja (Tel.: 52/417-212)
május 2. 10.00 Galagonya Zenebölcsi – Interaktív Foglalkozás
Helyszín: DMK Újkerti Közösségi Háza (Jerikó u. 17-19., Tel.: 52/439-866)
május 2. 10.30 Hangbújócska Zenebölcsi – Anyák napi foglalkozás
Helyszín: Méliusz Központi Könyvtára (Bem tér 19., Tel.: 52/502-474)
május 2. 14.00 – 18.00 Sakkszakkör
Helyszín: Méliusz Józsai Könyvtára (Debrecen – Józsa Szentgyörgyfalvi u. 9., Tel.: 52/386-125)
május 2. 16.00 – 17.45 Játsszunk együtt! – társasjátékklub
Helyszín: Méliusz Központi Könyvtára (Bem tér 19., Tel.: 52/502-474)
május 2. 16.45 A Gróf Wass Albert Társaság olvasóköre
Helyszín: Méliusz Központi Könyvtára (Bem tér 19., Tel.: 52/502-474)
május 2. 17.00 – 18.30 Kőbe Vésett Világrend
Előadó: Dr. Berényi Ernőné
Együttműködő partner: Ókori Egyiptomi Klub
Helyszín: DMK Belvárosi Közösségi Háza (Kossuth u. 1., Tel.: 52/413-939)
május 2. 17.00 Szatyor Termelői Udvar
Helyszín: DMK Újkerti Közösségi Háza (Jerikó u. 17-19., Tel.: 52/439-866)
május 2 – 28. Bojcsuk Iván, a MŰOSZ Karikaturista Szakosztálya tagjának kiállítása
Helyszín: Vasutas Egyetértés Művelődési Központ (Faraktár u. 67., Tel.: 52/310-993)
május 3. 9.30 Hangbújócska Zenebölcsi
Helyszín: DMK Csapókerti Közösségi Háza (Süveg u. 3., Tel.: 52/411-016, 52/541-321)
május 3. 10.00 Gyalogló klub
Helyszín: DMK Újkerti Közösségi Háza (Jerikó u. 17-19., Tel.: 52/439-866)
május 3. 13.00 „Anyám A Napsütés A Tündöklő Égbolton…” – Édesanyák És Nagymamák Köszöntése
Közreműködnek: a Homokkerti Pitypang Óvoda óvodásai, a Petőfi Sándor Általános Iskola tanulói, a Debreceni Népi Együttes táncosai
Helyszín: DMK Homokkerti Közösségi Háza (Szabó Kálmán u. 68., Tel.: 52/535-166)
május 3. 14.00 Kiszállásos Véradás
Együttműködő partner: a Vöröskereszt Hajdú-Bihar Megyei Területi Szervezete
Helyszín: DMK Józsai Közösségi Háza (Debrecen-Józsa, Szentgyörgyfalvi u. 9., Tel.: 52/386-137)
május 3. 15.00 „Édesanyám, Virágosat Álmodtam” – Anyák Napi Köszöntő Műsor
Helyszín: DMK Józsai Közösségi Háza (Debrecen-Józsa, Szentgyörgyfalvi u. 9., Tel.: 52/386-137)
május 3. 16.00 Ezüsthíd, aranyhíd
Budaházy Éva könyvének bemutatója. Vendégünk a szerző.
Helyszín: Méliusz Benedek Elek Könyvtára (Piac u. 68., Tel.: 52/502-431)
május 3. 16.00 Rizikó klub
A környezet hatásai egészségünkre
Gesztelyi Tamás előadása.
Helyszín: Méliusz Petőfi Emlékkönyvtára (Víztorony u. 13., Tel.: 52/413-471)
május 3. 16.30 – 17.30 Daloló – “Örvend az ég…” – népdalcsokrok Anyák napjára
Helyszín: Méliusz Központi Könyvtára (Bem tér 19., Tel.: 52/502-474)
május 3. 17.00 – 17.45 The Kids Club – vidám angol nyelvtanulás 6 hónapostól 14 éves gyerekeknek
Helyszín: Méliusz Központi Könyvtára (Bem tér 19., Tel.: 52/502-474)
május 3. 18.00 Édesanyák, Nagymamák Köszöntése
Helyszín: DMK Nagymacsi Közösségi Háza (Debrecen-Nagymacs, Kastélykert u. 39., Tel.: 52/217-171, 30/5660-252)
május 3. 22.00 Campus Party – Majka&Curtis
Helyszín: Hall (Nagyerdei park 12., Tel.: Tel.: 52/426-180)
május 4. 10.00 Hangbújócska Zenebölcsi
Vezeti: Nagyné Lövei Lilla
Helyszín: DMK Józsai Közösségi Háza (Debrecen-Józsa, Szentgyörgyfalvi u. 9., Tel.: 52/386-137)
május 4. 13.00 – 14.00 „Ép Testben” – Egészségvédő Délután
Téma: Mozgásszervi betegségek ellen természetesen
Előadó: Nagy Ilona reflexológus, manuál terapeuta
Helyszín: DMK Kismacsi Közösségi Háza (Debrecen-Kismacs, Napraforgó u. 16., Tel.: 52/716-698, 30/5660-252)
május 4. 13.30 Ki Tud Többet A Homokkertről? – Városrész Történeti Verseny Általános Iskolásoknak
Helyszín: DMK Homokkerti Közösségi Háza (Szabó Kálmán u. 68., Tel.: 52/535-166)
május 4. 16.30 Rejtőzködő kincseink – A Nagyerdő madárvilága
Konyhás István, a Hortobágyi Madárkórház igazgatóhelyettesének tárlatvezetése a „Nagyerdő” című kiállítási egységben
A belépés díjtalan!
Helyszín: Déri Múzeum (Déri tér 1., Tel.: 52/417-560)
május 4. 17.00 – 18.00 „Soha Ne Nézz Vissza!” – Török Viola Könyvbemutatója
Helyszín: DMK Újkerti Közösségi Háza (Jerikó u. 17-19., Tel.: 52/439-866)
május 4. 17.00 – 18.00 Szatyor Termelői Udvar
Helyszín: DMK Homokkerti Közösségi Háza (Szabó Kálmán u. 68., Tel.: 52/535-166)
május 4. 17.00 Lelki navigáció: „Köszi, már jobban vagyok.” Meddig tart a gyógyulás?
Helyszín: Méliusz Központi Könyvtára (Bem tér 19., Tel.: 52/502-474)
május 4. 18.00 Józsai Életigen – Mentálhigiénés Előadássorozat
Előadó: Zsiga Attila
Együttműködő partner: Adventista Egyház
Helyszín: DMK Józsai Közösségi Háza (Debrecen-Józsa, Szentgyörgyfalvi u. 9., Tel.: 52/386-137)
május 4. 20.00 Cool Tour Sokk – Traffic Band Zenekar
Helyszín: Nagyerdei Víztorony (Pallagi út, Tel.: 30/199-2587)
május 4 – 31. Divat és stílus kiállítás
A DSZC Könnyűipari Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Szakiskolája divat-és stílustervező szakos tanulóinak évzáró kiállítása
Megnyitó: május 4. 14.00
Helyszín: Méliusz Újkerti Könyvtára (Jerikó u. 17-19., Tel.: 52/535-550)
május 4. – június 2. Csipke Csodák Cserépből – Terdik Angéla, Nagyné Török Zsóka És Szolanics Elvira Fazekas Népi Iparművészek Kiállítása
Megnyitó: május 4. 17.00
Helyszín: DMK Tímárház – Kézművesek Háza (Nagy Gál István u. 6., Tel.: 52/321-260, 30/6189-767)
május 4. – június 2. Hímző Kiállítás Harsányi Edit Hímző Népi Iparművész Alkotásaiból
Helyszín: DMK Tímárház – Kézművesek Háza (Nagy Gál István u. 6., Tel.: 52/321-260, 30/6189-767)
május 5. 10.00 – 18.00 Palánta cserebere
A TOP-6.3.2-15-DE1-2016-00004 -“A Libakert gazdaságélénkítő környezeti megújítása – Soft program” keretében
Helyszín: Méliusz Libakerti Könyvtára (Viola u. 23/a, Tel.: 52/319-264)
május 5. 10.00 „Orgona Ága, Barackfa Virága…” – Anyák Napi Kézműves Játszóház Óvodásoknak
Helyszín: DMK Újkerti Közösségi Háza (Jerikó u. 17-19., Tel.: 52/439-866)
május 5. 14.00 – 18.00 Sakkszakkör
Helyszín: Méliusz Józsai Könyvtára (Debrecen – Józsa Szentgyörgyfalvi u. 9., Tel.: 52/386-125)
május 5. 16.00 – 17.00 Szatyor Termelői Udvar
Helyszín: DMK Csapókerti Közösségi Háza (Süveg u. 3., Tel.: 52/411-016, 52/541-321)
május 5. 17.00 – 18.00 András gazda ötletei – balkonkertészeti tanácsadás
A TOP-6.3.2-15-DE1-2016-00004 -“A Libakert gazdaságélénkítő környezeti megújítása – Soft program” keretében
Helyszín: Méliusz Libakerti Könyvtára (Viola u. 23/a, Tel.: 52/319-264)
május 5. 18.00 Közösségi Hetek – Templomi Koncertek – A Budapesti Fesztiválzenekar Hangversenye
A Budapesti Fesztiválzenekar számára különösen fontos a közösségépítés. Az elmúlt több mint harminc évben a zenekar és közönsége nagy, zeneszerető családdá nőtte ki magát, amely folyamatosan bővül, és évről évre együtt éli át a muzsika örömét.
Közösségi Heteink egyik célja ennek a családnak a gyarapítása, a már meglévő közösségek összekovácsolása és megerősítése, illetve újak létrehozása a zene erejével. Rengeteg olyan muzsikára nyitott ember él az országban, akit csak a kilométerek és az idő hiánya választ el a BFZ nyújtotta élménytől. Nekik is segítünk azzal, hogy a helyi templomokba visszük ingyenes koncertjeinket.
Művészeink a nagyzenekari játék mellett folyamatosan új kihívásokat keresnek. Öt évvel ezelőtt alakult meg autentikus barokk hangszereken játszó régizenei együttesünk, amelynek produkciói meghatározó részét képezik évadunknak és közösségi tevékenységünknek is. S mi illene a barokk zenéhez jobban, mint egy templom szellemisége, hangulata és akusztikája?
Templomi koncertsorozatunkat 2014 nyarán indítottuk útjára, azóta katolikus, református és evangélikus közösségeket is felkerestünk. Legelső hangversenyünket a budapesti Deák téri templomban adtuk; országjárásunk alatt sok helyen megfordultunk Pannonhalmától Soltvadkerten át Sellyéig, sőt egy kis erdélyi faluig, Kaplonyig is eljutottunk.
Programsorozatunk az első másfél évben Bach kantátáira épült; a repertoár később további barokk zeneszerzők műveivel és új műfajokkal bővült. A Fesztiválzenekar örömmel ápolja ezt a nagy múltú zenei tradíciót, és boldogan osztja meg az arra nyitottakkal.
Program:
Johann Ludwig Bach: Ja, mir hast du Arbeit gemacht
Johann Sebastian Bach: Wir müssen durch viel Trübsal BWV 146
Közreműködnek:
Énekesek:
Celeng Mária – szoprán
Gavodi Zoltán – férfialt
Csapó József – tenor
Gradsach Zoltán – basszus
Zenészek:
hegedű: Lesták Bedő Eszter, Szlávik Zsuzsanna, Berentés Zsuzsanna, Czirók Györgyi, Bodó Antónia, Takácsné Nagy Gabriella
brácsa: Csoma Ágnes, Rajncsák István
Helyszín: Lencztelepi Református Templom (Cseresznye u. 40., Tel.: 1/489-4332)
május 5. 18.00 DVSC-TVP- Kisvárda női NB I. kézilabda mérkőzés
Helyszín: Hódos Imre Rendezvénycsarnok (Kassai út 32-34., Tel.: 52/514-400)
május 5. 19.00 Rock the Ballet
Az ötlet olyan egyszerű, amennyire zseniális: a világklasszis táncosok izgalmas videó vetítések előtt táncolnak a legnagyobb rock- és pop slágerekre. 2008 óta a multimédiás táncelőadás, a Rock the Ballet folyamatosan 4 kontinensen turnézik – kereken kétmillió rajongó látta már a showt több mint 750 előadás során a világ több mint 20 országában. A Rock the Ballet az amerikai és az európai kontinens ünnepelt produkciója az USA-ból, amely rendkívül ötletesen keveri a klasszikus balettet az új táncstílusokkal. A hét táncos mindegyike a nagy klasszikus társulatoknál táncolt, Broadway- és hollywoodi produkcióban szerepeltek, illetve a társulat alakulásának elején alapozták meg népszerűségüket az Államokban amikor megnyerték a népszerű amerikai TV- show-t, a „So you think you can dance”-t.
Manapság az angol „bad” szó nem rosszat jelent, hanem inkább azt, hogy „cool” – Michael Jackson 1987-es, azonos című slágerében újradefiniálta a szó jelentését. Így gondolta ezt Rasta Thomas is, amikor táncosait Bad Boys of Dance-nek (A tánc rosszfiúinak) nevezte el: Laza srácok, akik tényleg tudnak valamit. Meggyőződésük, hogy a balettnak a fiatal közönség számára szexinek és olyannak szórakoztatónak kell lennie, mint egy popkoncert..
Válogatott dalok a nemzetközi slágerlistákról, karizmatikus táncosok, lélegzetelállító koreográfiák, nagyszerű videó vetítések és szexi kosztümök: a Rock the Ballet egy olyan bemutató, amiben minden a nagy slágerek és a nagyszerű tánc körül forog. Egy Mega-Party, amelynek felforrósodott atmoszférájában a táncosok olyan energia- italként hatnak, amely a közönséget 90 percen keresztül energiával látja el.
A Rock the Ballet kitalálói a Rasta Thomas és Adrienne Canterna házaspár, Thomas vezeti a csapatot, felesége a koreográfus, és évek óta sikeresek együtt. Az amerikai Rasta Thomas egy kivételes tehetség aki szinte az összes nagy balett verseny díjnyertes sztárja világszerte. Tanulmányait a neves Kirow Akadémián kezdte, ahol az akkori igazgató, Oleg Vindogradov gyorsan felfigyelt rá. Már 12 évesen fellépett egy orosz TV-műsorban a Kirow Balett sztárjaival – ami nagyon ritka dolog egy amerikai számára, hiszen Oroszország sem szűkölködik fiatal tehetségekben. 1995- ben a franciaországi „Jeune Ballet de France” tagja lett. Sokat látott a világból, kiváló tanárokkal dolgozott, és remek táncosokkal találkozott. Elhatározta azonban, hogy soha többet nem fog egy fix társulatnál dolgozni. Repertoárjával, amely a férfi táncosok összes klasszikus szerepét tartalmazza (pl. Don Quixote, Giselle, Hattyúk tava, Diótörő stb.) vendégszerepelt az Imperial Russian Ballet-nál (Birodalmi Orosz Balett), a Washington Balettnál, a japán Inoue Balettnál, a Lar Lubovitch Tánc Társulatnál és az Amerikai Balett Színházban, 2005-ben pedig debütált a Broadway színpadán.
Azonban ez a világ is túl szűknek bizonyult számára. 2007-ben megalapította saját társulatát – a tánc teljes spektrumát színpadra akarta vinni, mivel példaképei közé tartozik nem csak a klasszikus táncos Michail Barisnyikov, hanem a poplegenda Michael Jackson és a színész és kung-fu harcos Bruce Lee is. „Amikor a csapatot megalapítottam, feltétlenül valami egyszerit, még soha nem látottat akartam létrehozni” – írja le saját álmát. Azóta kizárólag olyan fiatal táncosokkal dolgozik együtt, akik semmi mást nem akarnak, mint „a táncot megélni és táncot lélegezni”.
Rasta Thomas briliáns táncosai mind kiváló klasszikus balett képzést kaptak az Amerikai Egyesült Államok neves iskoláiban. Ez még eggyel több ok arra, hogy a látványos New York-i táncelőadás a balett szerelmeseit és a kezdő színházlátogatókat egyaránt elbűvölje. Rasta Thomas társulata mind az USA-ban, mind Európa színpadain álló tapsot és fantasztikus kritikákat kapott a közönség és a táncosok részéről is garantált semmihez nem hasonlítható katarzis látható a színpadon.
Felejthetetlen élmény minden korosztálynak. A Rock the Ballet sokadszor Európában, ezúton Magyarországon is bemutatkozik egy rövid turné erejéig – Rihanna, Queen, David Guetta, Beyonce, Coldplay, a U2, Michael Jackson, Prince és hasonló nagy sztárok slágereivel.
Helyszín: Kölcsey Központ (Hunyadi u. 1-3., Tel.: 52/518-400)
május 5. 19.00 II. Debreceni Jazz Hétvége
Dr. Kiss Ernő jazz zongorista emlékére rendezünk nagyszabású estet május 5-én a MODEM-ben. A Debrecen Jazz Club és Debrecen Város Önkormányzata szervezésében megvalósuló DEBRECENI JAZZ HÉTVÉGÉN 19 órától színpadra lép a Debrecen Dixieland Jazz Band, a Hernyák Kvartett, a Debreceni Jazz Trió és a Manada Chico, de a gálaest fellépői között ott lesznek Kiss Ernő zenekarának alapító tagjai (Fazekas Csaba, Gyarmati Zoltán és Mátyás Ferenc) is. Dr. Kiss Ernő debreceni jazz zongorista több mint 40 éve alapította meg városunk első jazz formációját, illetve megálmodója-szervezője volt az azóta hagyományossá vált Debreceni Jazz Napoknak.
Helyszín: MODEM Modern és Kortárs Művészeti Központ (Baltazár Dezső tér 1., Tel.: 52/525-018)
május 5. 20.00 The Best Of The Beatles A The Bits Zenekarral
Helyszín: Nagyerdei Víztorony (Pallagi út, Tel.: 30/199-2587)
május 5. 20.00 Fenyő Jubileum – Fenyő Miklós 70. Születésnapi Koncert
Vendég: Dolly
Fenyő Miklós 2017 márciusában tölti be 70. életévét. Ennek, ünnepléseként országos turnéra indul, Fenyő Jubileum 2017 címmel. Fenyő Miklós a rock& roll élet hazai királya, több évtizedes pályafutása során, megszámlálhatatlanul sok koncertet adott már. Az idei jubileumi turnéra különlegességét talán az adja, hogy általában nem az ünnepelt szokott ajándékot adni, de jelen esetben a 70. életévét betöltő Művész, ezzel a turnéval szeretné megajándékozni mindig hű és hálás rajongótáborát, közönségét. A koncerteken egy esszenciát hallhat a közönség, Fenyő Miklós több száz nagysikerű slágeréből – állandó vendége Dolly közreműködésével. A koncerteket, mint mindig, most is professzionális színpadtechnika és videotechnika teszi teljessé.
Helyszín: Lovarda (Kassai út 26., Tel.: 52/426-180)
május 5-ig Rácz György Festőművész Emlékkiállítása
Helyszín: DMK Belvárosi Közösségi Háza (Kossuth u. 1., Tel.: 52/413-939)
május 5 – 6. 9.00 Cívis Népzenei Fesztivál
Helyszín: DMK Józsai Közösségi Háza (Debrecen-Józsa, Szentgyörgyfalvi u. 9., Tel.: 52/386-137)
május 6. 10.00 Focipálya – Avató Sportnap
Ondód-Nagymacs ifjúsági futballmérkőzés * Petanque-bajnokság felnőtteknek * Ping-pong, tollaslabda, sorversenyek gyerekeknek
Helyszín: DMK Ondódi Közösségi Háza (Debrecen – Ondód, Kádár dűlő 61./c, Tel.: 30/8248-969)
május 6. 10.00 Éneklő Ifjúság Gála
Szereplési lehetőséget kapnak az Éneklő Ifjúság idei hangversenyein legsikeresebben szereplő kórusok
Közreműködnek: Ozsváth Sándor művelődéstörténész, a Sol Oriens Kórus és Pless Attila zongoraművész
Helyszín: DMK Belvárosi Közösségi Háza (Kossuth u. 1., Tel.: 52/413-939)
május 6. 16.00 Szamurájok a szamurájokról
Tálas László, Bujutsu Kai Kenshin Ryú mester tárlatvezetése
Helyszín: Déri Múzeum (Déri tér 1., Tel.: 52/417-560)
május 6. 16.00 Béke Veled! Fábry Sándorral
Fábry Sándor régi jó barátja a sokakat megbotránkoztató, de mindenképpen meghökkentő képeket (is) festő drMáriásnak. A régi jó barát most a művész eddig legnagyobb kiállításán tart tárlatvezetést.
Helyszín: MODEM Modern és Kortárs Művészeti Központ (Baltazár Dezső tér 1., Tel.: 52/525-018)
május 6. 19.30 Kürtvarázs
W.A.Mozart: B-dúr szimfónia K.319 / F. Strauss: Kürtverseny op.8
- Strauss: Kürtverseny Nr.1 op.11 / Hacsaturján: Álarcosbál szvit
Ember Dániel – kürt / Kodály Filharmonikusok Debrecen
Vezényel: Káli Gábor (Nürnberg)
Helyszín: Kölcsey Központ (Hunyadi u. 1-3., Tel.: 52/500-200)
május 7. 9.00 – 12.00 Bemutató madárgyűrűzés és madarász séta
A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület Hajdú-Bihar megyei Helyi Csoportja által szervezett hagyományos terepi programra szeretném felhívni a figyelmet!
A Botanikus Kertbe a belépés 9.00 és 11.00 óra között ingyenes a gyűrűzésre érkezők részére.
A madárgyűrűzési bemutatót Dr. Juhász Lajos fogja tartani.
A hálóellenőrzések közötti madarász séták során megismerkedhetünk a madárbarát és élőlénybarát kert apró titkaival és remélhetőleg számos madarat figyelhetünk meg.
Köszönjük a Debreceni Egyetem Természettudományi Kar Botanikus Kert támogatását!
Minden érdeklődőt várunk szeretettel!
Helyszín: Debreceni Egyetem Természettudományi Kar Botanikus Kertje (Egyetem tér 1., Tel.: 20/430-3166)
május 7. 10.30 – 12.00 Vasárnapi tudomány: Robotika kicsiknek
Az ismeretterjesztő programsorozat keretében vasárnaponként izgalmas tudományos kalandok várják a gyerekeket. A résztvevők a másfél órás foglalkozásokon bepillanthatnak a különböző tudományterületek rejtelmeibe.
Szeretnél magad építeni labdarúgó-gépet és hozzá egy focikapust? Jó móka lesz! Ezen a foglalkozáson a WeDo Robotics készlet segítségével a kisebbek is készíthetnek robotokat, elsajátíthatják a programozás alapjait és felfedezhetik, hogyan működnek a különféle gépek és berendezések.
Ajánlott életkor: 7-11 év
A programon az Agórába szóló belépőjeggyel lehet részt venni. A foglalkozásra csak korlátozott számban tud látogatókat fogadni az Agóra, ezért érdemes előre regisztrálni.
Helyszín: Agóra Tudományos Élményközpont (Egyetemváros, Tel.: 52/518-620)
május 7. 16.00 Kukorelly Endre tárlatot vezet
drMáriás szépirodalmi szövegeinek újra és újra visszatérő hősei a kelet-európai politikai rendszerek – és rendszerváltások – vesztesei. A lehetetlen, abszurd helyzetekbe sodródó alakok hiteles megformálójaként a szerző többnyire műfaji szempontból is határterületeken mozog: nemegyszer szocio-horror, pszicho-krimi bontakozik ki a regényeiben. Azokban, amelyekben – mint sokszor képein is – a kelet-európai álom fiaskójának legfőbb oka drMáriás szerint a rendszer, amelyben élünk. Irodalom és képzőművészet a kiállítótérben május 7-én újra összeér: 16 órától Kukorelly Endre József Attila-díjas író, költő, kritikus vezeti végig a közönséget drMáriás debreceni kiállításán
Helyszín: MODEM Modern és Kortárs Művészeti Központ (Baltazár Dezső tér 1., Tel.: 52/525-018)
május 7. 19.00 Konzervatóriumi Esték Hangversenysorozat – Kaneko Miyuji Attila (Japán) zongoraestje
Műsor:
Bartók Béla: Osztinátó
Bartók Béla: Válogatás a Gyermekeknek c. sorozatból
Wolfgang Amadeus Mozart: 12 variáció egy gyermekdalra
Frédéric Chopin: g-moll ballada
Liszt Ferenc: h-moll szonáta
Helyszín: Debrecen Egyetem Zeneművészeti Kar, Liszt terem (Egyetem tér 1., Tel.: 52/419-366)
május 8. 10.45 – 11.45 Hangbújócska Zenebölcsi – Interaktív Foglakozás Kicsiknek
Helyszín: DMK Homokkerti Közösségi Háza (Szabó Kálmán u. 68., Tel.: 52/535-166)
május 8. 13.00 Énekelj!
Magyarul beszélő, amerikai családi animációs film, 107 perc, 2016
Az Énekelj! egy állatok által benépesített emberi világban játszódik. Buster Moon, az elegáns koala egy valaha szebb napokat látott színház igazgatója. Buster örök optimista – na jó, azért kissé zsivány is -, de mindennél jobban szereti a színházát, és bármit megtenne azért, hogy az fennmaradjon. Látva, hogy élete álma az összeomlás szélén áll, egy utolsó esélye van, hogy visszaadja ékkövének a régi fényét: megrendezi a világ legnagyobb énekversenyét.
Helyszín: Delta mozi (Jerikó u. 17-19., Tel.: 52/439-866)
május 8. 14.00 – 16.00 „Már Megjöttünk Ez Helyre, Anyáink Köszöntésére” – Anyák Napi Műsor
Együttműködő partner: Debreceni Nyugdíjas Klub
Helyszín: DMK Belvárosi Közösségi Háza (Kossuth u. 1., Tel.: 52/413-939)
május 8. 14.00 – 16.00 V. Generációs Kapcsolat Nap – újkerti közösségeink találkozója (Debreceni Szépkorúak Klubja, Önkéntes Fiatalok és az anzX Zenakar) – interaktív, zenés, táncos és kézműves foglalatosságok
Helyszín: DMK Újkerti Közösségi Háza (Jerikó u. 17-19., Tel.: 52/439-866)
május 8. 17.00 Tárgymesék – Legényavató koszorú. Legény és koszorú?
Bemutatják: Magyari Márta muzeológus, Perger Gyula néprajzkutató, Szabó Eszter Ágnes képzőművész
Helyszín: Déri Múzeum (Déri tér 1., Tel.: 52/417-560)
május 8. 17.00 Kismama klub
A korai anya-gyermek kapcsolat. Előadó: Mudri Sándorné óvodai pedagógus
Helyszín: Méliusz Újkerti Könyvtára (Jerikó u. 17-19., Tel.: 52/535-550)
május 8. Debtech Meet up
Helyszín: Nagyerdei Víztorony (Pallagi út, Tel.: 30/199-2587)
május 8-ig Édes Homokkert – Képes Homokkert (Képes Kalauz A Homokkerti Élet Elmúlt Évtizedeiből)
Helyszín: DMK Homokkerti Közösségi Háza (Szabó Kálmán u. 68., Tel.: 52/535-166)
május 8 – 14. Közösségek Hete a Déri Múzeumban
Helyszín: Déri Múzeum (Déri tér 1., Tel.: 52/417-560)
május 9. 9.00 és 10.00 Tornázz Az Egészségedért! – Az Életmód Klub Nyílt Foglalkozása
Helyszín: DMK Újkerti Közösségi Háza (Jerikó u. 17-19., Tel.: 52/439-866)
május 9. 10.00 Kemencés Nap
Helyszín: DMK Nagymacsi Közösségi Háza (Debrecen-Nagymacs, Kastélykert u. 39., Tel.: 52/217-171, 30/5660-252)
május 9. 10.00 Galagonya Zenebölcsi – Interaktív Foglalkozás
Helyszín: DMK Újkerti Közösségi Háza (Jerikó u. 17-19., Tel.: 52/439-866)
május 9. 13.00 Énekelj!
Magyarul beszélő, amerikai családi animációs film, 107 perc, 2016
Az Énekelj! egy állatok által benépesített emberi világban játszódik. Buster Moon, az elegáns koala egy valaha szebb napokat látott színház igazgatója. Buster örök optimista – na jó, azért kissé zsivány is -, de mindennél jobban szereti a színházát, és bármit megtenne azért, hogy az fennmaradjon. Látva, hogy élete álma az összeomlás szélén áll, egy utolsó esélye van, hogy visszaadja ékkövének a régi fényét: megrendezi a világ legnagyobb énekversenyét.
Helyszín: Delta mozi (Jerikó u. 17-19., Tel.: 52/439-866)
május 9. 14.00 – 18.00 Sakkszakkör
Helyszín: Méliusz Józsai Könyvtára (Debrecen – Józsa Szentgyörgyfalvi u. 9., Tel.: 52/386-125)
május 9. 17.00 Szatyor Termelői Udvar
Helyszín: DMK Újkerti Közösségi Háza (Jerikó u. 17-19., Tel.: 52/439-866)
május 9. 19.00 Bereczki Zoltán – Anyák Napi Élő Koncert
Helyszín: Lovarda (Kassai út 26., Tel.: 52/426-180)
május 9. 10.30 Hangbújócska Zenebölcsi
Helyszín: Méliusz Központi Könyvtára (Bem tér 19., Tel.: 52/502-474)
május 9. 14.00 – 18.00 Sakkszakkör
Helyszín: Méliusz Józsai Könyvtára (Debrecen – Józsa Szentgyörgyfalvi u. 9., Tel.: 52/386-125)
május 9. 14.30 Környezettudatos háztartás 3.
A TOP-6.3.2-15-DE1-2016-00004 -“A Libakert gazdaságélénkítő környezeti megújítása – Soft program” keretében
Téma: Háztartási praktikák: Balkonkertészet
Helyszín: Méliusz Libakerti Könyvtára (Viola u. 23/a, Tel.: 52/319-264)
május 9 – 27. Hang – Játék – Zene Gyermekrajz kiállítás
Megnyitó: május 9. 17.00 – 18.30
Helyszín: Méliusz Központi Könyvtára (Bem tér 19., Tel.: 52/502-474)
május 9. – június 3. „Ha az lehetek, aki vagyok” – Az Anne Frank kiállítás
Megnyitó: május 9. 11.00 – 12.00
Helyszín: Méliusz Központi Könyvtára (Bem tér 19., Tel.: 52/502-474)
május 9. Csodálatos Vadvilág
A Hortobágyi Nemzeti Parkkal közösen meghirdetett általános iskolás vetélkedők döntője
Helyszín: Nagyerdei Kultúrpark (Ady Endre u. 1., Tel.: 52/310-065)
május 9. Jazzbarátok köre – Trio Musicz
Helyszín: Nagyerdei Víztorony (Pallagi út, Tel.: 30/199-2587)
május 10. 9.30 Hangbújócska Zenebölcsi
Helyszín: DMK Csapókerti Közösségi Háza (Süveg u. 3., Tel.: 52/411-016, 52/541-321)
május 10. 10.00 – 16.00 Nemzetközi Ifjúsági Fórum – Mobilitási Lehetőségek Európában közösségek részére
(az Önkéntes Fiatalok Klubjában résztvevő ERASMUS-os önkéntesek gyűlése)
Helyszín: DMK Újkerti Közösségi Háza (Jerikó u. 17-19., Tel.: 52/439-866)
május 10. 10.00 és 16.30 „A hely, ahol otthon vagyunk” – Helytörténeti séta a Közösségek Hete Programsorozat keretében Fodor Éva Irén muzeológussal
A belvárosi barangolás során a résztvevők Debrecen épített örökségének történetével ismerkedhetnek meg.
Előzetes regisztráció szükséges! Érdeklődni és regisztrálni Molnár Szilvia múzeumpedagógusnál lehet.
Helyszín: Déri Múzeum (Déri tér 1., Tel.: 52/417-560)
május 10. 13.00 Énekelj!
Magyarul beszélő, amerikai családi animációs film, 107 perc, 2016
Az Énekelj! egy állatok által benépesített emberi világban játszódik. Buster Moon, az elegáns koala egy valaha szebb napokat látott színház igazgatója. Buster örök optimista – na jó, azért kissé zsivány is -, de mindennél jobban szereti a színházát, és bármit megtenne azért, hogy az fennmaradjon. Látva, hogy élete álma az összeomlás szélén áll, egy utolsó esélye van, hogy visszaadja ékkövének a régi fényét: megrendezi a világ legnagyobb énekversenyét.
Helyszín: Delta mozi (Jerikó u. 17-19., Tel.: 52/439-866)
május 10. 14.00 “Micsoda madár!”
Könyvtári foglalkozás a madarak és fák napja alkalmából
Előzetes bejelentkezés szükséges.
Helyszín: Méliusz Petőfi Emlékkönyvtára (Víztorony u. 13., Tel.: 52/413-471)
május 10. 17.00 – 17.45 The Kids’ Club – vidám angol nyelvtanulás 6 hónapos kortól 14 éves korig
Helyszín: Méliusz Központi Könyvtára (Bem tér 19., Tel.: 52/502-474)
május 10. 17.00 Versbarát Kör
Rózsa Margó Hazahív című verseskötetének bemutatója.
A kötetet bemutatja a szerző.
Helyszín: Méliusz Benedek Elek Könyvtára (Piac u. 68., Tel.: 52/502-431)
május 10. 18.15 Életreform Klubesték
„Mars és Vénusz” – a párkapcsolatok nehézségei napjainkban – utak és kiutak
Előadás és beszélgetés: Kövesi Péter spirituális tanítóval
Helyszín: DMK Újkerti Közösségi Háza (Jerikó u. 17-19., Tel.: 52/439-866)
május 10. 19.00 Dr. Csernus Imre előadása
Téma: se veled, se nélküled
Helyszín: Lovarda (Kassai út 26., Tel.: 52/426-180)
május 10. 19.00 Harsányi Gábor: Édes Alkony
Zenés vígjáték két felvonásban, a Pódium Színház előadása
Az Édes Alkony szanatóriumban Szepi, az ország egyik legnagyobb színésze éppen a rehabilitációját tölti, ahol Kátya nővér mindent megtesz azért, hogy jókedvre derítse a bálványát. Hirtelen felbukkan a legjobb barátja az ország második „első legjobb színésze”, Pajor Vilmos, egy fiatal ledér hölgy társaságában. A két idősödő művész találkozása megeleveníti a régmúlt szép emlékeit, de hirtelen megérkezik Vili felesége egy meglepetéssel. Az eseményeket tetézi egy lesifotós, aki mindent elkövet a fizetésemelés érdekében, hogy egy igazán szaftos történettel rukkoljon elő… nos? Ezt meg is kapja…
Szereplők:
Szepi, Kossuth-díjas színész – Harsányi Gábor
Vili, Kossuth-díjas színész – Várfi Sándor
Frida, feleség, tisztes háziasszony – Xantus Barbara
Boróka, az utca lánya – Ternai Krisztina/Nemcsók Nóra
Kátya, lelkiismeretes ápolónő – Bednai Natália
Besurranó, aki lehet, hogy gyilkos – Gieler Csaba/Czakó Roland
Helyszín: Vasutas Egyetértés Művelődési Központ (Faraktár u. 67., Tel.: 52/310-993)
május 10. 22.00 Félévzáró Campus Party – Julia Carpenter
Helyszín: Hall (Nagyerdei park 12., Tel.: Tel.: 52/426-180)
május 10. Mobility Cafe
Helyszín: Nagyerdei Víztorony (Pallagi út, Tel.: 30/199-2587)
május 10. Madarak és Fák napja
Helyszín: Nagyerdei Kultúrpark (Ady Endre u. 1., Tel.: 52/310-065)
május 10-ig Örömzene, Örömtánc – Rogovics Fehér Lajos Fotókiállítása
Helyszín: DMK Újkerti Közösségi Háza (Jerikó u. 17-19., Tel.: 52/439-866)
május 10. – június 13. Áttekintés 2014–2017 – Éles Bulcsú Kiállítása Az Országos Grafika Hónapja Rendezvénysorozathoz Kapcsolódva
Megnyitó: május 10. 17.00
A kiállítást megnyitja: Varga József grafikusművész
Helyszín: DMK Józsai Közösségi Háza (Debrecen-Józsa, Szentgyörgyfalvi u. 9., Tel.: 52/386-137)
május 11. 9.00 és 10.00 Tornázz Az Egészségedért! – Az Életmód Klub Nyílt Foglalkozása
Helyszín: DMK Újkerti Közösségi Háza (Jerikó u. 17-19., Tel.: 52/439-866)
május 11. 10.00 – 17.00 Szépkorúak Majálisa – Közösségi Játékok A Szabadban, Bográcsos Ételek Főzése
Helyszín: DMK Kismacsi Közösségi Háza (Debrecen-Kismacs, Napraforgó u. 16., Tel.: 52/716-698, 30/5660-252)
május 11. 10.00 Hangbújócska Zenebölcsi
Vezeti: Nagyné Lövei Lilla
Helyszín: DMK Józsai Közösségi Háza (Debrecen-Józsa, Szentgyörgyfalvi u. 9., Tel.: 52/386-137)
május 11. 10.00 Kreatív Kemencés Délelőtt Kikelet Havában Óvodásoknak
Helyszín: DMK Homokkerti Közösségi Háza (Szabó Kálmán u. 68., Tel.: 52/535-166)
május 11. 17.00 – 18.00 Szatyor Termelői Udvar
Helyszín: DMK Homokkerti Közösségi Háza (Szabó Kálmán u. 68., Tel.: 52/535-166)
május 11. 17.00 Aktuális Növényvédelmi Feladatok, A Szőlő Zöldmunkái – Előadás
Együttműködő partner: Csapókerti Kertbarát Kör
Helyszín: DMK Csapókerti Közösségi Háza (Süveg u. 3., Tel.: 52/411-016, 52/541-321)
május 11. 18.00 CS.A.K. egy nő konferencia Müller Péter előadásával
11.30-12.00 Regisztráció
12.00-12.40 Megnyitó, Köszöntők
12.00-12.10 Porkoláb Gyöngyi
12.10-12.20 Dr. Széles Diána
12.20-12.40 Dr. Vitályos Eszter
12.50-13.50 Kerekasztal Beszélgetés
A beszélgetést vezeti: Jakupcsek Gabriella Résztvevők: Farkasházy Réka színésznő, Kárász Eszter színész, előadóművész, Kubik Anna színművész, Molnár Szilágyi Szilvia a PureLove Baby Moccs tulajdonosa, Tollár Mónika kulturális produkciós vezető
Szünet (20 P)
14.10-15.10 Helyi Női Startup A beszélgetést vezeti: Jakupcsek Gabriella Résztvevők: Seres Sára – A Shumlee márka megálmodója, alkotója, Tatár Mariann – Belső Csend Jógastúdió, Babamosoly gyermekbolt, Kopócs Évi – Maminvent márka megálmodója, alkotója, Papp Csilla – író, Móré Viktória – A VIK megálmodója., Krajcsi Nikolett – Mészáros Tibor – színművészek SZÜNET (15 p)
15.25-16.25 Egyasszony: Küzdelem, Elfogadás, Újratervezés A beszélgetést vezeti: Jakupcsek Gabriella Résztvevők: Péterfy-Novák Éva író, Tenki Réka színésznő, Dr. Mailáth Mónika pszichiáter
18.00 Müller Péter Előadása
Helyszín: Lovarda (Kassai út 26., Tel.: 52/426-180)
május 11. 18.00 Lelki Navigáció –„Útvesztőben”- A Kiúttalanságtól A Reményig
Előadó: Zsiga Attila
Együttműködő partner: Adventista Egyház
Helyszín: DMK Józsai Közösségi Háza (Debrecen-Józsa, Szentgyörgyfalvi u. 9., Tel.: 52/386-137)
május 11. 19.30 A Zene Poétái
Csajkovszkij: b-moll zongoraverseny, op.23
Rahmanyinov: II. szimfónia, op.27
Farkas Gábor – zongora / Nemzeti Filharmonikus Zenekar
Vezényel: Kovács János
Helyszín: Kölcsey Központ (Hunyadi u. 1-3., Tel.: 52/500-200)
május 11-ig Gárdonyi Sándor Grafikus-Tanár Kiállítása
Helyszín: DMK Józsai Közösségi Háza (Debrecen-Józsa, Szentgyörgyfalvi u. 9., Tel.: 52/386-137)
május 11. – június 1. Virágos Tavasz – A Bokréta Foltvarró Kör Kiállítása
Megnyitó: május 11. 13.00
Helyszín: DMK Kismacsi Közösségi Háza (Debrecen-Kismacs, Napraforgó u. 16., Tel.: 52/716-698, 30/5660-252)
május 12. 10.00 – 18.00 Palánta cserebere
A TOP-6.3.2-15-DE1-2016-00004 -“A Libakert gazdaságélénkítő környezeti megújítása – Soft program” keretében
Helyszín: Méliusz Libakerti Könyvtára (Viola u. 23/a, Tel.: 52/319-264)
május 12. 14.00 – 18.00 Sakkszakkör
Helyszín: Méliusz Józsai Könyvtára (Debrecen – Józsa Szentgyörgyfalvi u. 9., Tel.: 52/386-125)
május 12. 16.00 – 17.00 Szatyor Termelői Udvar
Helyszín: DMK Csapókerti Közösségi Háza (Süveg u. 3., Tel.: 52/411-016, 52/541-321)
május 12. 17.00 – 18.00 András gazda ötletei – balkonkertészeti tanácsadás
A TOP-6.3.2-15-DE1-2016-00004 -“A Libakert gazdaságélénkítő környezeti megújítása – Soft program” keretében
Helyszín: Méliusz Libakerti Könyvtára (Viola u. 23/a, Tel.: 52/319-264)
május 12. 20.00 Indieland Party Vol. 7: Esti Kornél // Vendég: Dope Calypso
Helyszín: Nagyerdei Víztorony (Pallagi út, Tel.: 30/199-2587)
május 12 – 13. III. DiVino Debrecen Születésnapi Bornyitó Hétvége
Egy hétvége, ami más mint a többi… A DiVino életeseményeinek legjava!
Két nap tele élményekkel, a legjobb borokkal, zenészekkel és DJ-kel, tortával, fesztivál kocsival, street fooddal, emelkedett hangulattal, kibővített téren, a Belváros szívében.
Program:
május 12. 16.00
Vendégeink: Homola Pincészet (Balaton) és Gere Attila Pincészete(Villány)
Az est zenei felelősei: Dj Kisser & Müller Attila hivatalos oldala Saxofon Live Show
Tortavágás
május 13. 16.00
Vendégeink: Bolyki Pincészet és Szőlőbirtok (Eger) Gere Tamás És Zsolt Pincészete (Villány)
Az est zenei felelősei: Lionel & Noel – Péteri Márk & Kapás Klaudia live act
Helyszín: DiVino Debrecen (Piac utca 18., Tel.: 30/223-3070)
május 12 – 14. Vasútmodell És Terepasztal Kiállítás
Nyitvatartás:
május 12. 12.00 – 18.00
május 13. 9.00 – 18.00
május 14. 9.00 – 16.00
Helyszín: DMK Józsai Közösségi Háza (Debrecen-Józsa, Szentgyörgyfalvi u. 9., Tel.: 52/386-137)
május 12 – 24. Kínai Napok
Kínai tusfestés és szimbólumok – kiállítás Dr. Petró Mátyás műveiből
Megnyitó: május 12. 17.00
Megnyitja: Dr. Petró Mátyás képalkotó
Közreműködik: Peng Wan – yun zongorán
Közben eredeti kínai teákkal, meglepetésekkel várjuk kedves vendégeinket!
Helyszín: DMK Újkerti Közösségi Háza (Jerikó u. 17-19., Tel.: 52/439-866)
május 12. – június 13. Kopasz Tamás Munkácsy-díjas festőművész képeiből rendezett,
Válogatás című kiállítás
Megnyitó: május 12. 17.00
A kiállítást megnyitja Süli-Zakar Szabolcs képzőművész
Zenei közreműködők Szurcsik József festőművész – basszusgitár, és Wahorn András festőművész – fúvós hangszerek.
Helyszín: Sesztina Galéria (Hal Köz 3., Tel.: 20/921-5747; 30/218-2162)
május 13. 9.00 – 12.00 A Főnix Irodalmi Kör Nyílt Foglalkozása
Helyszín: DMK Újkerti Közösségi Háza (Jerikó u. 17-19., Tel.: 52/439-866)
május 13. 9.00 – 16.00 Emlékhelyek Napja
Kedvezményes belépőjegy, ingyenes tárlatvezetés, fotózás korhű ruhákban, déli orgonajáték
Helyszín: Debreceni Református Nagytemplom (Tel.: 52/614-160)
május 13. 9.00 Országos Weöres Sándor Gyermekszínjátszó Fesztivál Észak-Kelet Magyarországi (Szabolcs-Szatmár-Bereg, Hajdú-Bihar, Heves, Borsod-Abaúj-Zemplén) Regionális Találkozója
Program: A négy megye megyei találkozóin arany minősítéssel rendelkező csoportok bemutatkozása. (A legjobbak a pécsi országos gálára kaphatnak meghívást.) * Szakmai fórum
Együttműködő partner: Abakusz Műhely Egyesület
Helyszín: DMK Csapókerti Közösségi Háza (Süveg u. 3., Tel.: 52/411-016, 52/541-321)
május 13. 10.00 – 13.00 II. Pipa Nap – Városi Pipaszívó Verseny És Baráti Találkozó
Helyszín: DMK Tímárház – Kézművesek Háza (Nagy Gál István u. 6., Tel.: 52/321-260, 30/6189-767)
május 13. 10.00 – 13.00 Workshop. Családi nap az Arany János téren.
A TOP-6.3.2-15-DE1-2016-00004 -“A Libakert gazdaságélénkítő környezeti megújítása – Soft program” keretében:
Programok: kézműves foglalkozások, termelői piac, lakótelepi olimpia, játékok, színpadi produkciók, önvédelmi sport bemutatók, közösségi festés.
Helyszíne: Arany János tér (Tel.: 52/502-474)
május 13. 10.00 – 14.00 Lencztelepi Családi Nap
Helyszín: Lencz-telepi Református Templom (Cseresznye u. 40., Tel.: 52/413-939)
május 13. 10.00 – 17.00 Aprók Majálisa
Programok: a csoportok bemutatkozása, táncház, kézműves foglalkozások
Közreműködik: a Mosolykert Óvoda
Helyszín: DMK Kismacsi Közösségi Háza (Debrecen-Kismacs, Napraforgó u. 16., Tel.: 52/716-698, 30/5660-252)
május 13. 10.00 Kertvárosi Kutyák Karneválja
Homokkerti kutyák kategóriák szerinti bemutatója. Fókuszban a felelősen tartott állat és a gazdi harmóniája. Kutyaszépségverseny és egyéb meglepetések.
Helyszín: DMK Homokkerti Közösségi Háza (Szabó Kálmán u. 68., Tel.: 52/535-166)
május 13. 10.30 – 12.00 Kreatív tudomány: Origami újratöltve
A játékos foglalkozássorozat keretében a gyerekek kéthetente szombaton izgalmas kreatív feladatokon keresztül ismerkedhetnek meg a természettudományos jelenségekkel, és elkészíthetik saját játékaikat, amelyeket természetesen haza is vihetnek.
Ezen a foglalkozáson egyszerű papírvirágokat és állatokat készíthetnek a gyerekek. Lesz itt bálna és pálma, tulipán és gulipán!
A programon az Agórába szóló belépőjeggyel lehet részt venni. A foglalkozásba a másfél óra alatt a gyerekek bármikor bekapcsolódhatnak szülői felügyelet mellett.
Alsó korhatár: 5 év
Helyszín: Agóra Tudományos Élményközpont (Egyetemváros, Tel.: 52/518-620)
május 13. 14.00 – 15.30 Japán kultúra és művészeti szakkör gyerekeknek
Déri Frigyes gyűjteményéhez kapcsolódó múzeumpedagógiai foglalkozás
Mese a csodatévő legyezőről
A gyerekek a csodatévő legyezőről szóló mese által, egy történet részeseivé válva fedezhetik fel a kiállítóteret. Ezt követően kitérünk a legyezők fajtáira, azok használatára és funkciójára.
A foglalkozás végén mindenki elkészítheti saját uchiwa legyezőjét.
A részvételhez regisztráció szükséges! Időtartam: 90 perc
Helyszín: Déri Múzeum (Déri tér 1., Tel.: 52/417-560)
május. 13. 15.00 A GÉMkapocs 2. titkai
A GÉMkapocs II. titkaival ismerkedhetnek meg, akik ellátogatnak a MODEM-be május 13-án, ugyanis a művészeti összekapcsolódásokra koncentráló kiállítás kurátorának tárlatvezetése mellett ezúttal művészpárosok is megszólalnak, s az egyik kiállító egy különleges performanszban is feltűnik majd.
Helyszín: MODEM Modern és Kortárs Művészeti Központ (Baltazár Dezső tér 1., Tel.: 52/525-018)
május 13. 19.00 – 1.00 Éjszakai fürdőzés – Hab Party-val
(Medencezárás: 00.30)
Éjszakai fürdőzés, hosszabbított nyitva tartással és hab party-val! Hozd el a párodat vagy barátaidat és élvezd velük a helyszín különleges világát!
Helyszín: Aquaticum Mediterrán Élményfürdő (Nagyerdei park 1., Tel.: 52/514-174)
május 13. 19.00 Margaret Island koncert
Helyszín: Nagyerdei Víztorony (Pallagi út, Tel.: 30/199-2587)
május 13. 20.00 Best of ’90s
Helyszín: Hall (Nagyerdei park 12., Tel.: Tel.: 52/426-180)
május 13. Családi Kalandtúra a Zsuzsi Erdei Vasúttal
Várjuk a játékos kedvű, természetszerető családokat a kalandtúránkra! Kiderül, vajon a családból ki ismeri jobban az állatokat, növényeket, és kire bízhatjuk magunkat, ha egy kiránduláson eltévednénk az erdőben. Várjuk a szülőket és gyerekeket, nagyszülőket és unokákat. Töltsünk el egy kellemes, élményekkel gazdag napot Hármashegyalján.
Részletes program: kézműves foglalkozás, családi vetélkedők, játékok, művésztanya, csapatverseny
Helyszín: Hétvezér u. megállóhely – Hármashegyalja (Tel.: 52/417-212)
május 13 – 14. Tavaszi Országos Kirakodóvásár
Helyszín: Debrecen, Böszörményi út Füredi út-Doberdó utca közötti szakasza, a Bólyai utca Böszörményi út-Thomas Mann utca közötti szakasza, az Akadémia utca Böszörményi út-Kertváros utca közötti szakasza (Tel.: 52/502-530)
május 14. 7.00 – 15.00 Debreceni Régiségvásár
Helyszín: Tesco parkoló (Kishegyesi út 1-11., Tel.: 30/416-2738)
május 14. 10.00 – 12.00 Családi Nap A Déri Múzeumban
Teljesüljön egy kívánságunk!
Közös darumadár-hajtogatás a Déri Múzeumban a Közösségek Hete Programsorozat keretében
Érdeklődni lehet Molnár Szilvia múzeumpedagógusnál
Helyszín: Déri Múzeum (Déri tér 1., Tel.: 52/417-560)
május 14. 10.00 WDSF Professzionista Standard Európa Bajnokság és Latin Európa Kupa, Latin és Standard Országos Ranglistaverseny
Európa legjobb táncosai Debrecenben!
Program:
10.00 Klubközi táncverseny
14.00 Latin Európa Kupa és Országos Ranglistaverseny elődöntő
18.00 Standard Európa Bajnokság, Kerekesszékes Táncverseny és Latin Országos Ranglistaverseny középdöntő, döntő.
Rendező: Valcer Táncstúdió
Helyszín: Kölcsey Központ (Hunyadi u. 1-3., Tel.: 52/518-400)
május 14. 10.30 – 12.00 Vasárnapi tudomány: Győzzük le a gravitációt!
Az ismeretterjesztő programsorozat keretében vasárnaponként izgalmas tudományos kalandok várják a gyerekeket. A résztvevők a másfél órás foglalkozásokon bepillanthatnak a különböző tudományterületek rejtelmeibe.
Ezen a foglalkozáson izgalmas repülő tárgyakat csinálhatnak a gyerekek. Készíthetnek papírból repülőgépet, rakétát, sárkányt, vagy szatyor és mécses segítségével hőlégballont, mely a felhajtóerőt használva győzi le a gravitációt.
Ajánlott életkor: 8-12 év
A programon az Agórába szóló belépőjeggyel lehet részt venni. A foglalkozásra csak korlátozott számban tud látogatókat fogadni az Agóra, ezért érdemes előre regisztrálni.
Helyszín: Agóra Tudományos Élményközpont (Egyetemváros, Tel.: 52/518-620)
május 14. 14.00 – 17.00 Nagymacsi Gyermeknap
Helyszín: DMK Nagymacsi Közösségi Háza (Debrecen-Nagymacs, Kastélykert u. 39., Tel.: 52/217-171, 30/5660-252)
május 15. 10.45 – 11.45 Hangbújócska Zenebölcsi – Interaktív Foglakozás Kicsiknek
Helyszín: DMK Homokkerti Közösségi Háza (Szabó Kálmán u. 68., Tel.: 52/535-166)
május 15. 14.00 – 16.00 Férfiak, Apák, Nagyapák Köszöntése
Közreműködnek a Pikk Dámák
Együttműködő partner: Debreceni Nyugdíjas Klub
Helyszín: DMK Belvárosi Közösségi Háza (Kossuth u. 1., Tel.: 52/413-939)
május 15. 17.00 Kismama klub
Gyermekágyasként – életmód, szex, családtervezés. Mikor jöhet a következő?
Előadó: Dr. Kovács Károly szülész-nőgyógyász szakorvos
Helyszín: Méliusz Újkerti Könyvtára (Jerikó u. 17-19., Tel.: 52/535-550)
május 15. – június 30. „Száll A Madár Ágról Ágra…” – Gyermekrajz – Kiállítás A Madarak És Fák Napja Alkalmából
Megnyitó: május 15. 13.30
Helyszín: DMK Homokkerti Közösségi Háza (Szabó Kálmán u. 68., Tel.: 52/535-166)
május 16. 10.00 Galagonya Zenebölcsi – Interaktív Foglalkozás
Helyszín: DMK Újkerti Közösségi Háza (Jerikó u. 17-19., Tel.: 52/439-866)
május 16. 10.30 Hangbújócska Zenebölcsi
Helyszín: Méliusz Központi Könyvtára (Bem tér 19., Tel.: 52/502-474)
május 16. 14.00 – 18.00 Sakkszakkör
Helyszín: Méliusz Józsai Könyvtára (Debrecen – Józsa Szentgyörgyfalvi u. 9., Tel.: 52/386-125)
május 16. 14.00 „Love A Tree Day” – „Szeresd A Fát!”- Az „Ismerd Meg!” – Sorozat Keretében
Helyszín: DMK Újkerti Közösségi Háza (Jerikó u. 17-19., Tel.: 52/439-866)
május 16. 14.00 Tini Dilemmák – Önismereti Foglalkozás Az Általános Iskola Felső Tagozatos Tanulóinak
Közreműködik: Bajzát Ágnes egészségpszichológia mesterszakos hallgató
Helyszín: DMK Homokkerti Közösségi Háza (Szabó Kálmán u. 68., Tel.: 52/535-166)
május 16. 14.30 Kínai Napok – Keleti, kínai orvoslás
Előadó: Megyeri Gézáné
Helyszín: DMK Újkerti Közösségi Háza (Jerikó u. 17-19., Tel.: 52/439-866)
május 16. 16.00 – 17.30 Anime és Manga Klub
Szereted a japán kultúrát vagy csak szereted a(z) (japán) animációs filmeket, esetleg odavagy a (japán) képregényekért? Akkor gyere el, és ismerd meg őket még jobban, vagy csak találkozz hasonló érdeklődésű emberekkel!
14 éves kortól
Helyszín: Méliusz Központi Könyvtára (Bem tér 19., Tel.: 52/502-474)
május 16. 17.00 Szatyor Termelői Udvar
Helyszín: DMK Újkerti Közösségi Háza (Jerikó u. 17-19., Tel.: 52/439-866)
május 16. 19.30 Géniuszok Feketén-Fehéren
Weiner: Concertino zongorára és zenekarra, op. 15 / Dohnányi:
Változatok egy gyermekdalra, op.25 / Beethoven: II. (D-dúr) szimfónia, op. 36. I
Várjon Dénes – zongora / Kodály Filharmonikusok Debrecen
Vezényel: Kovács László
Helyszín: Kölcsey Központ (Hunyadi u. 1-3., Tel.: 52/500-200)
május 16. – június 9. Gebei Judit kiállítása
Megnyitó: május 16. 17.00
Helyszín: Méliusz Benedek Elek Könyvtára (Piac u. 68., Tel.: 52/502-431)
május 17. 9.30 Hangbújócska Zenebölcsi
Helyszín: DMK Csapókerti Közösségi Háza (Süveg u. 3., Tel.: 52/411-016, 52/541-321)
május 17. 10.00 Gyalogló klub
Helyszín: Méliusz Újkerti Könyvtára (Jerikó u. 17-19., Tel.: 52/535-550)
május 17. 15.00 Életkérdések – Bibliai Válaszok
Téma: Élet a halál előtt
Helyszín: DMK Homokkerti Közösségi Háza (Szabó Kálmán u. 68., Tel.: 52/535-166)
május 17. 16.00 5 Éves A Mentál Filmklub
Helyszín: Delta mozi (Jerikó u. 17-19., Tel.: 52/439-866)
május 17. 16.00 Így élünk mi Kárpátalján
Bacskai Béla és Bacskai Adrienn előadása
Helyszín: Méliusz Benedek Elek Könyvtára (Piac u. 68., Tel.: 52/502-431)
május 17. 16.00 Balkonkertészet (2. előadás)
A TOP-6.3.2-15-DE1-2016-00003 -“A Dobozi lakótelep gazdaságélénkítő környezeti megújítása – Soft program” keretében
Ültetés, ápolás, fajtaismeret. Lakossági balkonkertészeti egységcsomagok kiosztása
Előadó: Váradi Zoltán
Helyszín: Méliusz Petőfi Emlékkönyvtára (Víztorony u. 13., Tel.: 52/413-471)
május 17. 17.00 – 17.45 The Kids’ Club – vidám angol nyelvtanulás 6 hónapos kortól 14 éves korig
Helyszín: Méliusz Központi Könyvtára (Bem tér 19., Tel.: 52/502-474)
május 17. 17.00 “Ijesztő erőtér” – Debrecen és a kortárs magyar líra
Lapis József, irodalomtörténész, az Alföld szerkesztőjének előadása a Múzeumi Világnap előestéjén
A belépés díjtalan!
Helyszín: Debreceni Irodalom Háza (Péterfia u. 28., Tel.: 52/413-572)
május 17. 18.15 Életreform Klubesték
„Mesterünk az Egónk”
Előadó: Barta Éva kommunikációs szakember
Helyszín: DMK Újkerti Közösségi Háza (Jerikó u. 17-19., Tel.: 52/439-866)
május 17. – június 15. Saubermacher – Az Év Természetfotósa 2016 – Fotókiállítás
Megnyitó: május 17. 17.00
Helyszín: DMK Belvárosi Közösségi Háza, Belvárosi Galéria (Kossuth u. 1., Tel.: 52/413-939)
május 18. 10.00 – 13.30 TechCsajok
Érdekel a technika, az informatika vagy más természettudományos terület? Szeretnél megismerni műszaki pályákon dolgozó sikeres nőket és minél többet megtudni a természettudományos szakmában rejlő lehetőségekről? A Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara és a BASF szervezésében megvalósuló pályaválasztó programra középiskolás fiatalokat várnak.
A program ingyenes, de regisztrációköteles.
Helyszín: Agóra Tudományos Élményközpont (Egyetemváros, Tel.: 52/518-620)
május 18. 10.00 Hangbújócska Zenebölcsi
Vezeti: Nagyné Lövei Lilla
Helyszín: DMK Józsai Közösségi Háza (Debrecen-Józsa, Szentgyörgyfalvi u. 9., Tel.: 52/386-137)
május 18. 14.00 Kínai Napok – „Kínai Élményeim”
Előadó: Dr. Tarcali Gábor
Helyszín: DMK Újkerti Közösségi Háza (Jerikó u. 17-19., Tel.: 52/439-866)
május 18. 17.00 – 18.00 Szatyor Termelői Udvar
Helyszín: DMK Homokkerti Közösségi Háza (Szabó Kálmán u. 68., Tel.: 52/535-166)
május 18. 18.00 Józsai Életigen – Mentálhigiénés Előadássorozat
Előadó: Zsiga Attila
Együttműködő partner: Adventista Egyház
Helyszín: DMK Józsai Közösségi Háza (Debrecen-Józsa, Szentgyörgyfalvi u. 9., Tel.: 52/386-137)
május 18. 19.00 Dumaszínház: Kiss Ádám és Benk Dénes
Helyszín: Lovarda (Kassai út 26., Tel.: 52/426-180)
május 18 – 19. 10.00 Be online!
Csoportos foglalkozások általános- és középiskolásoknak az Internet Világnapja alkalmából: QR-kódkereső és internetes játékok
Előzetes bejelentkezés szükséges.
Helyszín: Méliusz Központi Könyvtára (Bem tér 19., Tel.: 52/502-474)
május 19. 10.00 – 11.00 Nagy Játéknap – Játékos Sportvetélkedő Óvodások Számára
Helyszín: DMK Kismacsi Közösségi Háza (Debrecen-Kismacs, Napraforgó u. 16., Tel.: 52/716-698, 30/5660-252)
május 19. 10.00 – 18.00 Palánta cserebere
A TOP-6.3.2-15-DE1-2016-00004 -“A Libakert gazdaságélénkítő környezeti megújítása – Soft program” keretében
Helyszín: Méliusz Libakerti Könyvtára (Viola u. 23/a, Tel.: 52/319-264)
május 19. 14.00 – 18.00 Sakkszakkör
Helyszín: Méliusz Józsai Könyvtára (Debrecen – Józsa Szentgyörgyfalvi u. 9., Tel.: 52/386-125)
május 19. 14.30 Luther Nyomában – Tűzzománc Foglalkozás Általános Iskolásoknak
Helyszín: DMK Újkerti Közösségi Háza (Jerikó u. 17-19., Tel.: 52/439-866)
május 19. 16.00 – 17.00 Szatyor Termelői Udvar
Helyszín: DMK Csapókerti Közösségi Háza (Süveg u. 3., Tel.: 52/411-016, 52/541-321)
május 19. 17.00 – 18.00 András gazda ötletei – balkonkertészeti tanácsadás
A TOP-6.3.2-15-DE1-2016-00004 -“A Libakert gazdaságélénkítő környezeti megújítása – Soft program” keretében
Helyszín: Méliusz Libakerti Könyvtára (Viola u. 23/a, Tel.: 52/319-264)
május 19. 17.00 Zenés záróra: ’70-es, ’80-as évek tánczenéje
A zongoránál dr. Kovács Lajos. Közreműködik Zeisky-Nagy Zsuzsanna (ének)
Helyszín: Méliusz Újkerti Könyvtára (Jerikó u. 17-19., Tel.: 52/535-550)
május 19. 17.30 A Kínai Öt Elem Tana, Avagy Hogyan Működik A Szervezetünk?
Előadó: Kökényessy György, a Szatyor Termelői Piac termelője
Együttműködő partner: Szatyor Klub
Helyszín: DMK Csapókerti Közösségi Háza (Süveg u. 3., Tel.: 52/411-016, 52/541-321)
május 20. 9.00 – 13.00 Közép Utcai Gyermeknap
Helyszín: Közép Utcai Óvoda (Közép utca 2., Tel.: 52/413-939)
május 20. 10.00 – 11.00 Lurkó Műhely – Játszóházi Program Keretében Gyöngyfűzés
Helyszín: DMK Tímárház – Kézművesek Háza (Nagy Gál István u. 6., Tel.: 52/321-260, 30/6189-767)
május 20. 10.00 – 12.30 Józsai Alkotóműhely
A foglalkozást vezeti: Nagyné Izabell
Helyszín: DMK Józsai Közösségi Háza (Debrecen-Józsa, Szentgyörgyfalvi u. 9., Tel.: 52/386-137)
május 20. 10.00 – 14.00 Nagysándor-Telepi Családi Nap
Helyszín: Lilla Téri Általános Iskola Nagysándor József Általános Iskolai Tagintézmények udvara (Pósa u. 1., Tel.: 52/413-939)
május 20. 10.00 35 Éves A Homokkerti Kertbarát Kör – Jubileumi Ünnepség
Helyszín: DMK Homokkerti Közösségi Háza (Szabó Kálmán u. 68., Tel.: 52/535-166)
május 20. 15.00 Kézműves Klub, Nem Csak Gyerekenek – Népi Játékok Készítése
(dobósárkány, pörgettyű)
Helyszín: DMK Ondódi Közösségi Háza (Debrecen – Ondód, Kádár dűlő 61./c, Tel.: 30/8248-969)
május 20. 18.00 Tavaszköszöntő Zenés Mulatság
Helyszín: DMK Józsai Közösségi Háza (Debrecen-Józsa, Szentgyörgyfalvi u. 9., Tel.: 52/386-137)
május 20. 20.00 30Y koncert
Helyszín: Nagyerdei Víztorony (Pallagi út, Tel.: 30/199-2587)
május 20-ig „Mi, Ondódiak” – Fotókiállítás
(Válogatás a Debreceni Művelődési Központ gyűjteményéből)
Helyszín: DMK Ondódi Közösségi Háza (Debrecen – Ondód, Kádár dűlő 61./c, Tel.: 30/8248-969)
május 20 – 21. X. Debreceni Mézeskalács Fesztivál
Helyszín: Déri Múzeum (Déri tér 1., Tel.: 52/417-560)
május 20. – július 2. Nagy felbontás
A Krakkói Nemzetközi Grafikai Triennálé (korábban biennálé) elmúlt fél évszázadának díjazott munkáiból nyílik kiállítás május 20-án 15 órakor a MODEM 3. emeletén. A tárlaton több mint húsz ország művészei képviselik magukat az elmúlt évtizedek során zsűrizett, többnyire nagy méretű grafikai munkáikkal, a legkorábbi alkotás egy 1965-ös színes litográfia Nagy-Britanniából, a legfrissebb 6 évvel ezelőtt, 2011-ben készült.
Kurátor: Marta Anna Raczek-Karcz és Kónya Ábel
Kiállító művészek:
Art Werger (USA), Peter Milton (USA), Herman Hebler (Norvégia), Ingrid Ledent (Belgium), Ahmed Modhir (Irak / Svédország), Albín Brunovský (Szlovákia), Getulio Alviani (Olaszország), Kumi Sugaï (Japán / Franciaország), Hans Hamn…
Helyszín: MODEM Modern és Kortárs Művészeti Központ (Baltazár Dezső tér 1., Tel.: 52/525-018)
május 21. 10.30 – 12.00 Vasárnapi tudomány: Hüllőmánia
Az ismeretterjesztő programsorozat keretében vasárnaponként izgalmas tudományos kalandok várják a gyerekeket. A résztvevők a másfél órás foglalkozásokon bepillanthatnak a különböző tudományterületek rejtelmeibe.
Vajon hányféle viperafaj élhet hazánkban? Miért pompázik kék színben a zöld gyík torka? Hogyan védekezik a kockás sikló ellenségeivel szemben? A foglalkozás során a gyerekek bepillantást nyerhetnek a hüllők izgalmas mindennapjaiba.
Ajánlott életkor: 8-12 év
A programon az Agórába szóló belépőjeggyel lehet részt venni. A foglalkozásra csak korlátozott számban tud látogatókat fogadni az Agóra, ezért érdemes előre regisztrálni.
Helyszín: Agóra Tudományos Élményközpont (Egyetemváros, Tel.: 52/518-620)
május 21-ig Béke Veled! drMáriás Kiállítása
drMáriás (1966) a kortárs magyar kultúra meghatározó alakja, aki a képzőművészet, a zene, a szépirodalom és a műkritika terén az elmúlt három évtizedben egyaránt jelentős teljesítményt hozott létre.
Mindenki békét akar. „Béke veled!” – nemcsak a keresztények, de a muzulmán hívők is így üdvözlik a hozzájuk közel állókat. A zsidó vallás gyakorlói szintén a béke (Shalom) szóval köszönnek egymásnak.
Már a régi görögöknek, s aztán a rómaiaknak is ez volt a legfontosabb. A felvilágosodás idején az „örök béke” lehetőségéről álmodoztak – hogy aztán háborúzzanak érte. A modern nyugati történelemben már minden nagy hadvezér békepártiként nyilatkozott meg: erkölcsös katonaként, aki csak kényszerűségből vállalja a harcot, a szép új (vagy régi) világ, az áhított béke miatt. A kommunista frazeológia össze is kötötte a két szót: így született meg a békeharc.
A civakodásokkal terhelt, mai magyar közéletnek szintén ez az első számú, vágyott ideája, ami most Debrecenben beteljesül. drMáriás kiállítása végre elhozza a békét. A képek között andalogva sorban találkozhatunk a modernizmus történelmének majd’ minden olyan emblematikus alakjával, aki a maga korában a legnagyobb békeharcos volt. Tanúi lehetünk a politika és a művészet heroikus küzdelmeinek, hogy aztán mi magunk is elköszönhessünk a XX. és XXI. század hőseitől, mi magunk is örök békét kívánhassunk nekik.
drMáriás eddigi legnagyobb kiállításán megjelenik a dicső múlt és a fényes jövő – a képzőművészet, az irodalom és a zene perspektívájában. Fantasztikus műveket látunk, melyekben a mennyei derű, a szív és a lélek belső békéje kísért. A világbéke ígérete. A Modem most nem kevesebbre vállalkozik, mint hogy drMáriás retrospektív tárlatával beváltja ezt az ígéretet.
Helyszín: MODEM Modern és Kortárs Művészeti Központ (Baltazár Dezső tér 1., Tel.: 52/525-018)
május 22. 10.45 – 11.45 Hangbújócska Zenebölcsi – Interaktív Foglakozás Kicsiknek
Helyszín: DMK Homokkerti Közösségi Háza (Szabó Kálmán u. 68., Tel.: 52/535-166)
május 22. 14.00 – 16.00 Baráti Találkozó – A Miskolci Magányosok Klubjának Bemutatkozása
Együttműködő partner: Debreceni Nyugdíjas Klub
Helyszín: DMK Belvárosi Közösségi Háza (Kossuth u. 1., Tel.: 52/413-939)
május 22. 15.00 – 17.00 „A világ megvár, míg olvasol!” – A Józsai Könyvtár Olvasókörének foglalkozása
Témánk: Könyvek, melyeken nevetünk
Helyszín: Méliusz Józsai Könyvtára (Debrecen – Józsa Szentgyörgyfalvi u. 9., Tel.: 52/386-125)
május 22. 17.00 Tárgymesék – A Nagytemplom hangtölcsérei
Bemutatják: Krankovics Ilona muzeológus, Szkárosi Endre költő
Helyszín: Déri Múzeum (Déri tér 1., Tel.: 52/417-560)
május 22-ig „A Csend Szava” – Kovács Ágnes Újságíró-Fotóriporter Fotókiállítása
Helyszín: DMK Józsai Közösségi Háza (Debrecen-Józsa, Szentgyörgyfalvi u. 9., Tel.: 52/386-137)
május 23. 10.00 – 12.00 Városismereti Vetélkedő
Helyszín: DMK Tímárház – Kézművesek Háza (Nagy Gál István u. 6., Tel.: 52/321-260, 30/6189-767)
május 23. 10.00 Galagonya Zenebölcsi – Interaktív Foglalkozás
Helyszín: DMK Újkerti Közösségi Háza (Jerikó u. 17-19., Tel.: 52/439-866)
május 23. 10.30 Hangbújócska Zenebölcsi – Gyereknapi foglalkozás
Helyszín: Méliusz Központi Könyvtára (Bem tér 19., Tel.: 52/502-474)
május 23. 14.00 – 18.00 Sakkszakkör
Helyszín: Méliusz Józsai Könyvtára (Debrecen – Józsa Szentgyörgyfalvi u. 9., Tel.: 52/386-125)
május 23. 14.00 Európai Kultúrák Bemutatkozása Spanyol, Olasz Fiatalok Közreműködésével
Helyszín: DMK Homokkerti Közösségi Háza (Szabó Kálmán u. 68., Tel.: 52/535-166)
május 23. 15.30 – 16.30 Kenguru Táncsport Egyesület nyilvános próbája
Helyszín: DMK Csapókerti Közösségi Háza (Süveg u. 3., Tel.: 52/411-016, 52/541-321)
május 23. 16.00 – 17.45 Játsszunk együtt! – társasjátékklub
Helyszín: Méliusz Központi Könyvtára (Bem tér 19., Tel.: 52/502-474)
május 23. 16.30 – 17.30 „Csapó” kávéház – kávé, zene, beszélgetés
Együttműködő partner: Csapókerti Gitár Klub
Helyszín: DMK Csapókerti Közösségi Háza (Süveg u. 3., Tel.: 52/411-016, 52/541-321)
május 23. 17.00 – 20.00 „Kultur – Panel” – Bemutatkozó Közösségeink Az Újkertben, Avagy A „Debrecenbe Kéne Menni” Programsorozat Keretében Az Életreform És Az Unikornis Klub Nyitott Programja
Egészséges életmód – ezotéria – önismeret
17.00 Kínai meridián torna Sarkadi Judittal
17.30-tól REIKI gyógyító meditáció, utána:
18.15-20.00 előadások, beszélgetés
18.15 „Élettervek, életterek”
Előadás, beszélgetés Domokiné Tóth Mária reikimesterrel
Helyszín: DMK Újkerti Közösségi Háza (Jerikó u. 17-19., Tel.: 52/439-866)
május 23. 17.00 Szatyor Termelői Udvar
Helyszín: DMK Újkerti Közösségi Háza (Jerikó u. 17-19., Tel.: 52/439-866)
május 23. 17.00 Lakossági Fórum
Téma: A példa a legfőbb érték. Környezettudatosság a családban: generációk egymásra hatása
A TOP-6.3.2-15-DE1-2016-00004 -“A Libakert gazdaságélénkítő környezeti megújítása – Soft program” keretében
Helyszín: Méliusz Libakerti Könyvtára (Viola u. 23/a, Tel.: 52/319-264)
május 23. 17.00 Lakossági Fórum: Európa Kulturális Fővárosa 2023
Mondd el te is, milyen jövőt szeretnél Debrecenben – időgépben üzenhetsz 2023 Debrecenének!
Helyszín: Méliusz Újkerti Könyvtára (Jerikó u. 17-19., Tel.: 52/535-550)
május 23 – 30. sumMA kiállítás
A Hajdú-Bihar Megyei Építész Kamara jubileumi kiállítása megalapításának 20. évfordulója alkalmából kerül megrendezésre. Ez alkalommal a tagok részére bemutatkozási lehetőséget kívánt a kamara biztosítani, mely egyúttal az elmúlt időszak egyfajta összegzése is.
Helyszín: Kölcsey Központ (Hunyadi u. 1-3., Tel.: 52/518-400)
május 24. 9.30 Hangbújócska Zenebölcsi
Helyszín: DMK Csapókerti Közösségi Háza (Süveg u. 3., Tel.: 52/411-016, 52/541-321)
május 24. 16.30 – 18.00 „Ad astra per aspera” – Helytörténeti kutatások és kutatóműhelyek
Egy elfeledett bihari fazekasközpont: Margitta
Előadó: Sándor Mária néprajzos, muzeológus
Helyszín: Méliusz Központi Könyvtára (Bem tér 19., Tel.: 52/502-474)
május 24. 17.00 – 17.45 The Kids’ Club – vidám angol nyelvtanulás 6 hónapos kortól 14 éves korig
Helyszín: Méliusz Központi Könyvtára (Bem tér 19., Tel.: 52/502-474)
május 24. 17.00 „Az Vagy, Amit Megeszel!”- Előadás Az Egészséges Táplálkozásról
Együttműködő partner: Turmalin Egyesület
Helyszín: DMK Ondódi Közösségi Háza (Debrecen – Ondód, Kádár dűlő 61./c, Tel.: 30/8248-969)
május 24. – június 30. Országos Pasztell Festők Kiállítása
Megnyitó: május 24. 17.00
Helyszín: DMK Józsai Közösségi Háza (Debrecen-Józsa, Szentgyörgyfalvi u. 9., Tel.: 52/386-137)
május 25. 10.00 Hangbújócska Zenebölcsi
Vezeti: Nagyné Lövei Lilla
Helyszín: DMK Józsai Közösségi Háza (Debrecen-Józsa, Szentgyörgyfalvi u. 9., Tel.: 52/386-137)
május 25. 15.00 – 17.00 25 Éves A Hajdúsági Diabetesz Egyesület – Ünnepi Műsor
Helyszín: DMK Belvárosi Közösségi Háza (Kossuth u. 1., Tel.: 52/413-939)
május 25. 16.30 Környezettudatos háztartás (2. előadás)
Háztartási praktikák: hogyan csökkentsük háztartásunk víz-, gáz-,villanyszámláját?
Alternatív praktikák olcsó és környezetkímélő anyagok, módszerek használatára a takarítás, mosás, tisztítás során.
Előadó: Dr. Kozák Lajos
A TOP-6.3.2-15-DE1-2016-00003 –“A Dobozi lakótelep gazdaságélénkítő környezeti megújítása – Soft program” keretében
Helyszín: Méliusz Petőfi Emlékkönyvtára (Víztorony u. 13., Tel.: 52/413-471)
május 25. 17.00 – 18.00 Szatyor Termelői Udvar
Helyszín: DMK Homokkerti Közösségi Háza (Szabó Kálmán u. 68., Tel.: 52/535-166)
május 25. 18.00 Józsai Életigen – Mentálhigiénés Előadássorozat
Előadó: Zsiga Attila
Együttműködő partner: Adventista Egyház
Helyszín: DMK Józsai Közösségi Háza (Debrecen-Józsa, Szentgyörgyfalvi u. 9., Tel.: 52/386-137)
május 25. 19.30 “Ímé, Szép Vagy”
Az Énekek Éneke zenében és irodalomban, Palestrinától napjainkig.
Közreműködik:
Ludmány Dénes – brácsa
Szabó Sipos Barnabás – próza
Kodály Kórus Debrecen
Kodály Filharmonikusok Debrecen
Vezényel: Szabó Sipos Máté
Helyszín: Pásti utcai zsinagóga (Pásti u. 4., Tel.: 52/500-200)
május 25. – június 16. A Tájoló Tűzzománc Szakkör És A Palmetta Ötvöszománc Szakkör Közös Évadzáró Kiállítása
Megnyitó: május 25. 17.00
Megnyitja: Mátrai-Nagy Andrea, a Debreceni Művelődési Központ szakmai osztályvezetője
Közreműködik: Tóth Zsófia (vers), Újvári Szabina (ének) és az anzX
Helyszín: DMK Újkerti Közösségi Háza (Jerikó u. 17-19., Tel.: 52/439-866)
május 26. 10.00 – 13.00 Wesselényi Lakótelepi Gyermeknap
Helyszín: DMK Tímárház – Kézművesek Háza (Nagy Gál István u. 6., Tel.: 52/321-260, 30/6189-767)
május 26. 10.00 – 18.00 Palánta cserebere
A TOP-6.3.2-15-DE1-2016-00004 -“A Libakert gazdaságélénkítő környezeti megújítása – Soft program” keretében
Helyszín: Méliusz Libakerti Könyvtára (Viola u. 23/a, Tel.: 52/319-264)
május 26. 14.00 – 18.00 Sakkszakkör
Helyszín: Méliusz Józsai Könyvtára (Debrecen – Józsa Szentgyörgyfalvi u. 9., Tel.: 52/386-125)
május 26. 16.00 – 17.00 Szatyor Termelői Udvar
Helyszín: DMK Csapókerti Közösségi Háza (Süveg u. 3., Tel.: 52/411-016, 52/541-321)
május 26. 16.30 – 17.45 Lapozzunk! – könyves kör 10-14 éveseknek
Helyszín: Méliusz Központi Könyvtára (Bem tér 19., Tel.: 52/502-474)
május 26. 17.00 – 18.00 András gazda ötletei – balkonkertészeti tanácsadás
A TOP-6.3.2-15-DE1-2016-00004 -“A Libakert gazdaságélénkítő környezeti megújítása – Soft program” keretében
Helyszín: Méliusz Libakerti Könyvtára (Viola u. 23/a, Tel.: 52/319-264)
május 26. 17.00 Újkerti Boldogság Klub
A Jobb Veled a Világ Alapítvány boldogságprogramja
Helyszín: Méliusz Újkerti Könyvtára (Jerikó u. 17-19., Tel.: 52/535-550)
május 26. 19.00 – 23.00 A Rosé Király Újra a Platánban, Dúzsi Tamás Estje
Dúzsi Tamás Ismét Elhozza Fantasztikus Rozéit A Debreceni Borbarátoknak !
Bemutatásra kerülnek a 2016-os ROSÉK, valamint a KÉKFRANKOS válogatás (Görögszó-dűlő) 2012.
Ezúttal egy ételhez két-két rosé kerül kóstoltatásra. Ezt követi a főétel a KÉKFRANKOS válogatással majd a desszert a meglepetés borral.
A menü:
– Marinált lazac filé uborka zselével és friss kerti salátákkal
– Rókagomba krémleves gyöngytyúk fasírt golyóval
– Sous Vide mangalica szűz sült paprikamártással, taglia tellével
– Libacomb steak, vörösboros lilakáposzta pürével és snidlinges burgonya fánkkal.
– Erdei gyümölcsös mousse, venezulai brownie lapon
Helyszín: Platán Hotel (Somlyai u. 10., Tel.: 52/537-700)
május 26 – 28. Díszmadár kiállítás – a Siroki Zoltán Díszmadártenyésztő Egyesülettel közös rendezvény
Helyszín: Nagyerdei Kultúrpark (Ady Endre u. 1., Tel.: 52/310-065)
május 26 – 29. RozéTorony 2017 – Rozé és habzóbor fesztivál
“Rozétól ázott szerelmes szó, meghalni nyáron csak VELED lesz jó!…”
Itt a Tavasz, habzik a Terasz, ugat a kuvasz, csicseregnek a madarak, és rózsaszín köd van a levegőben…. 😉
Ennek apropóján május végén rózsaszínbe öltöztetjük a Nagyerdei Víztornyot.
Az ország legfinomabb rozéai mellett, családbarát programokkal és koncertekkel várunk Mindenkit.
Család- és kutyabarát rendezvény!
Villányi borvidék:
Sauska
Ruppert Borház
Gere Attila Pincészete
Bock Bor
Kunsági borvidék:
Frittmann Borászat
Szekszád borvidék:
Heimann Családi Birtok
Dúzsi Tamás Pincéje / Tamás Dúzsi’s Winery
Takler Kúria
Szeleshát Szőlőbirtok Szekszárd
Twickel Szőlőbirtok
Vesztergombi Pince Szekszárd
Mészáros Pál
Etyeki borvidék:
Etyeki Kúria Borgazdaság Winery
Balatoni borvidék:
Légli Szőlőbirtok és Borászat
Figula Pincészet
Várszegi Pincészet
IKON Borászat
DiVino
Mátrai borvidék:
Centurio szőlőbirtok és Benedek Péter- Magna Mátra tagjai
Kissattila
Erdélyi borvidék:
Balla Géza Wineshop
Recas bor
Egri borvidék:
Varsányi Pincészet
Balassa Bor
Gál Tibor Fúzió
Bolyki Pincészet és Szőlőbirtok
Pécsi borvidék:
Lisicza Borház
Vasárnap a belépés ingyenes.
Helyszín: Nagyerdei Víztorony (Pallagi út, Tel.: 30/199-2587)
május 26. – június 1. Színes gyermekvilág kiállítás
Kiállítás a Suza Galéria gyerekmunkáiból
A stúdió 2010 óta működik, művészeti vezető Serfőző Zsuzsanna művésztanár, festő. A gyerekek a tűzzománc, a festészet, és grafika technikáival ismerkednek meg. Az elmúlt években országos és nemzetközi versenyek sorát nyerték. Nyáron nyári tábor keretében fejlesztik tovább tudásukat. A Kölcsey Központban már másodszor mutatkoznak be munkáikkal, nagy sikerrel, ahol a színek erejével fejezik ki mondanivalójukat. Virtuózan koloristák.
Helyszín: Kölcsey Központ (Hunyadi u. 1-3., Tel.: 52/518-400)
május 27. 9.00 – 12.00 Homokkerti Gyermeknap
Helyszín: DMK Homokkerti Közösségi Háza (Szabó Kálmán u. 68., Tel.: 52/535-166)
május 27. 9.00 Népek játékai: népi gyermekjátékok kipróbálása, virággyűjtő (pontgyűjtő) játék, kvízjátékok és sorsolás “gyermeknapi zsákbamacskáért”
Helyszín: Méliusz Központi Könyvtára (Bem tér 19., Tel.: 52/502-474)
május 27. 10.00 – 12.00 Ifjúság Utcai Gyermeknap
Helyszín: Ifjúság Utcai Óvoda (Ifjúság utca 4.) és a Méliusz Libakerti Könyvtára (Viola u. 23/a, Tel.: 52/413-939)
május 27. 10.00 – 18.00 Gyermeknap A Liget Téren
Programok: kispályás labdarúgó torna * slambucfőző verseny * aszfaltrajzverseny * kézműves foglalkozások * színpadi programok * kisállat-simogató * ugrálóvár * BÜFÉ
Helyszín: Liget tér (Tel.: 52/413-939)
május 27. 14.00 – 15.30 Japán kultúra és művészeti szakkör felnőtteknek – Aranyhalfesztivál Yanaiban
Yamaguchi megyében található egy kis város Yanai, ahol minden évben megrendezik a Kingyochouchinmatsurit, vagyis az aranyhal lampionfesztivált.
A személyes élményekkel átszőtt előadást követően mindenki elkészítheti saját aranyhal uchiwa legyezőjét, amely fontos kellék lesz az eseményhez kötődő tradicionális tánc tanulása során.
A részvételhez regisztráció szükséges!
Helyszín: Déri Múzeum (Déri tér 1., Tel.: 52/417-560)
május 27. 14.00 – 19.00 Újkerti Gyermeknap És Közösségi Ünnep
Helyszín: Újkerti Szánkódomb (Tel.: 52/413-939)
május 27. 15.00 Pünkösdi Motolla
Pünkösdi király- és királynéválasztás; Pünkösdi játékok: harmatszedés; aranyalma játék; tűzkerék gurítás; Éjfél után csillagfényes táncmulatság.
Helyszín: jó idő esetén a dombostanyai templomromnál, rossz idő esetén a Homokkerti Közösségi Házban DMK Homokkerti Közösségi Háza (Szabó Kálmán u. 68., Tel.: 52/535-166)
május 27. 19.00 A Nyughatatlan koncert
A belépés ingyenes.
Helyszín: Nagyerdei Víztorony (Pallagi út, Tel.: 30/199-2587)
május 27. 20.00 Milliók hangja – Swing & Big Band Beat koncert
Szörényi Levente sokszínű zenei világa mögött kiváló példaképek állnak. Egyik legmeghatározóbb közülük a 20 éve elhunyt Willis Conover, aki mélybariton hangján a Voice of America adásán keresztül minden este izgatott zenekedvelők millióihoz szólt így: „Time for Jazz”…
A mindmáig felejthetetlen legenda munkássága előtt kívánunk tisztelegni egy rendhagyó, egész estét betöltő műsor formájában.
Az első részben swing és jazz örökzöldek csendülnek fel a világhírű Joan Faulkner és a hazai swing hercege, Gájer Bálint előadásában, a Budapest Jazz Orchestra kíséretével.
Ezt követően Szörényi Levente Illés és Fonográf slágerei elevenednek meg big band hangszerelésben. A Kossuth-díjas zeneszerző, előadó beat és country dalai, valamint a 30-as, 40-es évek jazz stílusa rendkívül izgalmas ötvözetnek bizonyul. Az „Utcán”, a „Kéglidal”, a „Még fáj minden csók” és a „Ne gondold!” az Illés-korszakból, továbbá a „Széllel szemben”, az „Edison Magyarországon”, az „Útközben” című Fonográf-dalok most igazi különlegességnek számító zenei hangzásra találnak.
A páratlan esemény a muzikális csemegék mellett egyéb meglepetéseket is tartogat; előkerülnek eddig ismeretlen, személyes történetek és elképesztő kulisszatitkok a koncert során megidézett zenei korszakokból, a fellépő művészek tolmácsolásában.
És akinek hangját ma éppen olyan jól ismerjük, mint Willis Conoverét a korabeli rádióhallgató milliók – az est házigazdája: Kőszegi Ákos.
Helyszín: Kölcsey Központ (Hunyadi u. 1-3., Tel.: 52/518-400)
május 27 – 28. Gyereknapi hétvége az Agórában
Készíts a kémia segítségével színes virágokat és képeslapokat! Próbáld ki, tudsz-e óriásbuborékokat csinálni vagy a littleBits készletekből olyan kütyüt, amely képes egy lufit a levegőben tartani! Ismerkedj meg az Agóra-tó élőlényeivel vagy irányíts egy robotot!
Különleges tudományos kalandok, izgalmas foglalkozások és játékos feladatok várják a gyerekeket ezen a hétvégén az Agórában. Ha jó idő lesz, lehet a Napot is kémlelni távcsővel.
Az Agóra ezen a hétvégén kedvezményes jeggyel látogatható.
Helyszín: Agóra Tudományos Élményközpont (Egyetemváros, Tel.: 52/518-620)
május 27 – 28. Debreceni Pulykanapok
Helyszín: Kossuth tér (Tel.: 52/502-220)
május 28. 7.00 – 15.00 Debreceni Régiségvásár
Helyszín: Tesco parkoló (Kishegyesi út 1-11., Tel.: 30/416-2738)
május 28. 9.00 Nappal Is Ragyognak – Csillagocska Gyereknap Debrecen Belvárosában
A Kölcsey Központ körfolyosóján 9 órától kezdődnek az ingyenes programok: a Hajdú-Bihar Megyei Család, Esélyteremtési és Önkéntes Ház szervezésében kézműves foglalkozások az esélyteremtés jegyében, Varázspitypang, KreDenc Kuckó, Gyermekváros Alapítvány, 10 órától a Baltazár téren „Közlekedik a család” közlekedésbiztonsági vetélkedő.
A Nagytemplomi Református Egyházközség összefogva a város kulturális intézményeivel várja a gyermekeket és szüleiket 10-től egész napos programmal a Nagytemplomba, az Emlékkertbe, a Modembe, a Déri Múzeumba, a Baltazár térre és a Kölcsey Központba.
Helyszín: Debrecen több pontján (Tel.: 52/518-400)
május 28. 11.00 és 15.00 Csiribiri – Halász Judit gyermeknapi koncertje
Halász Judit az értékes gyermekzene élő legendája, aki színészi pályafutásával párhuzamosan új műfajt teremtett. Közel negyven éve énekli magyar költők verseit, a hazai könnyűzene legjobbjainak megzenésítésében. Generációk cseperedtek fel dalait hallgatva. A „Csirbiri” nagykoncert az azonos című koncertfilm zenei anyagából összeállt válogatás, amely csokorba fogja Halász Judit egyedülálló pályafutásának legnépszerűbb dalait.
Az, hogy a Mosoly-Rend lovagja, a Vígszínház és a magyarországi UNICEF elnökségi tagja, Kossuth- és Jászai Mari-díjas érdemes művész, és a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja, a mai gyerekek számára mit sem jelent. Ők csak azt értékelik, hogy ugyanolyan folyékonyan beszéli-énekli a nyelvüket, mint négy évtizede.
Helyszín: Kölcsey Központ (Hunyadi u. 1-3., Tel.: 52/518-400)
május 28. 16.00 Japán kalligráfia Szato Aja japán egyetemi tanár közreműködésével
Helyszín: Déri Múzeum (Déri tér 1., Tel.: 52/417-560)
május 28. 16.00 Szengoku Dzsidáj – A harcoló fejedelemség kora
Karsai János tárlatvezetése
Helyszín: Déri Múzeum (Déri tér 1., Tel.: 52/417-560)
május 28. Bubu Gyereknap
Gyermekprogramok, kézműves foglalkozás, animáció, csillámos testfestés, a kicsiknek kedvezményes belépővel.
Helyszín: Aquaticum Mediterrán Élményfürdő (Nagyerdei park 1., Tel.: 52/514-174)
május 28. Gyermeknap
Helyszín: Nagyerdei Kultúrpark (Ady Endre u. 1., Tel.: 52/310-065)
május 28. Gyermeknap a Zsuzsi Erdei Vasúttal
Gyermeknap alkalmából vár a Zsuzsi és Hármashegyalja! Sok színes programmal és ajándékokkal készülünk.
Részletes program: táncos előadások, cukorkaeső, kutyabemutató, Kreatív asztal, játszópark, pónilovaglás, lovaskocsikázás, csapatjátékok, Capoera bemutató, tombola, rajzverseny
Helyszín: Hétvezér u. megállóhely – Hármashegyalja (Tel.: 52/417-212)
május 28-ig Gémkapocs 2. kiállítás
Az Antal–Lusztig-gyűjteményből válogató újabb kiállítás, amelyben ezúttal is a kurátor “gémkapcsozó” eljárása adja a koncepció alapját.
Az Antal–Lusztig-gyűjteményből válogató kiállítás koncepciója megegyezik az előző tárlatéval. Ismét felkértünk kortárs alkotókat, válasszanak egy-egy művet vagy engedjék meg, hogy egy-egy alkotásukat párhuzamba állítsuk a kollekció egy-egy darabjával. Az így létrejött műpárok közötti kapcsolat alapja hol közös vagy rokon gondolkozás, motivikus egyezés vagy hasonlóság, hol közvetlen inspiráció, parafrázis vagy reflexió, vagy éppen a kurátori párhuzamba állítás.
Ez a gémkapcsozó rendezés arra a játékos műélvezetre ösztönzi a nézőt, hogy az egymás mellé rendelt művekben az azonosságokat, illetve a különbségeket keresse. A műpárok tanulmányozása egyfajta időutazás, korok, korszakok s azok művészei kerülnek egymás mellé. Senki sem tud saját korából kilépni, mindenki szimbolikusan vagy konkrétan annak az időnek a gondolkodását, világlátását képviseli, amelybe beleszületett, művészi eszközei, megközelítései abból fakadnak. A nézőnek lehetősége nyílik ezen jellegzetességek összevetésére, ugyanakkor megtapasztalhatja a nem változó faktorokat is. A közvetlen reflexiók a kiindulásként szolgáló mű egy-egy vonására fókuszálnak, azt felnagyítják, míg más tulajdonságok háttérbe szorulnak.
A gémkapcsozás, nevezetesen a kiállítás legfőbb célja, hogy közelebb vigye a nézőt a gyűjtemény egy-egy darabjához, hogy vizuális, irodalmi, zenei, táncművészeti eszközökkel közvetítse a bennük lévő üzenetet.
Helyszín: MODEM Modern és Kortárs Művészeti Központ (Baltazár Dezső tér 1., Tel.: 52/525-018)
május 29. 10.45 – 11.45 Hangbújócska Zenebölcsi – Interaktív Foglakozás Kicsiknek
Helyszín: DMK Homokkerti Közösségi Háza (Szabó Kálmán u. 68., Tel.: 52/535-166)
május 29. 14.00 – 16.00 Baráti Találkozó – A Kabai Nyugdíjas Klub Bemutatkozása
Együttműködő partner: Debreceni Nyugdíjas Klub
Helyszín: DMK Belvárosi Közösségi Háza (Kossuth u. 1., Tel.: 52/413-939)
május 29. – június 2. A Kobaktörő Könyvtári Levelezős Játék díjkiosztója
Helyszín: Méliusz Kartács utcai Könyvtára (Kartács u. 2., Tel.: 481-040)
május 30. 10.00 Galagonya Zenebölcsi – Interaktív Foglalkozás
Helyszín: DMK Újkerti Közösségi Háza (Jerikó u. 17-19., Tel.: 52/439-866)
május 30. 10.30 Hangbújócska Zenebölcsi
Helyszín: Méliusz Központi Könyvtára (Bem tér 19., Tel.: 52/502-474)
május 30. 14.00 – 18.00 Sakkszakkör
Helyszín: Méliusz Józsai Könyvtára (Debrecen – Józsa Szentgyörgyfalvi u. 9., Tel.: 52/386-125)
május 30. 17.00 Szatyor Termelői Udvar
Helyszín: DMK Újkerti Közösségi Háza (Jerikó u. 17-19., Tel.: 52/439-866)
május 30. – június 1. Con Spirito Egyházzenei Fesztivál
Program:
május 31. 19.30 New College Oxford Kórusa
A Choir of New College Oxford az Egyesült Királyság egyik leghíresebb, legnagyobb hagyományokkal rendelkező énekegyüttese. amelynek eredete 14. századra vezethető vissza. Alapítója a New College egyetemet is létrehívó William Wykeham. Kezdetben csak tizenhat fiú, korunkban már harminc szolgálja énekével az egyházközségét. A középkorban nemcsak az éneklés volt feladatuk, de a nagy társadalmi becsben álló egyetemi hallgatók is elszalajthatták a fiúkat egy-egy korsó sörért. Ma már a világ vezető kórusai között szerepelnek, repertoárjuk az egyházi zene minden területét felöleli.
Vezényel: Robert Quinney
Közreműködik: Timothy Wakerell – orgona
Műsor:
- Tye: Gloria from Mass ‘Euge Bone’
- Tallis: E’en like the hunted hind
- Byrd: Vigilate
- Byrd: A Fancy
- Byrd: O Lord, make thy servant Elizabeth
- Byrd: Magnificat (‘Great Service’)
- Buxtehude: Canzona in G, BuxWV 170
- Schütz: Die Himmel erzählen die Ehre Gottes SWV 386
- Schütz: Quemadmodum desiderat cervus SWV 336
- Schütz: Deutsches Magnificat SWV 494
- S. Bach: Fuga super ‘Jesus Christus, unser Heiland’, BWV 689
- S. Bach: Der Geist hilft unser Schwachheit auf, BWV 226
Helyszín: Debreceni Református Nagytemplom
június 2. 19.30 King’s Singers
Negyvenkilenc év, több mint kétezer zenemű, több mint százötven lemez, két Grammy-díj, mintegy kétszáz kortárs mű bemutatója, sok ezer teltházas koncert Európában, az Egyesült Államokban és a Távol-Keleten. Ezek a számok jellemzik napjaink egyik, ha nem a legjobb a cappella énekegyüttesét, amely 1968. május 1-jén mutatkozott be a Queen Elizabeth Hallban. Annak ellenére, hogy a mintegy öt évtized alatt eddig huszonhárom énekes fordult meg az együttesben, a The King`s Singers olyan utánozhatatlan hangzáskultúrát képvisel, amely csak a Bécsi Filharmonikusok vagy a Berlini Filharmonikusok hagyományához mérhető. Amiben ezek az úriemberek valóban egyediek: mindenféle zenét világszínvonalon szólaltatnak meg, ugyanolyan lelkesedéssel, összeszokottsággal, profizmussal, legyen szó reneszánsz motettáról, miséről, sanzonról, romantikus kórusdalról, spirituáléról, kortárs műről vagy akár popslágerről.
A koncert a Kodály Filharmónia Debrecen Napló bérletének része.
Előadók:
Patrick Dunachie – kontratenor
Timothy Wayne-Wright – kontratenor
Julian Gregory – tenor
Christopher Bruerton – bariton
Christopher Gabbitas – bariton
Jonathan Howard – basszus
Közreműködik:
Kodály Filharmonikusok Debrecen
Kodály Kórus Debrecen
Vezényel: Somogyi-Tóth Dániel, Szabó Sipos Máté
Műsor:
Life Trough a Lens
- Chilcott – Days from Even such is time
- Morley – Hard by a crystal fountain
- Johnson – Come, blessed bird
- Gibbons – Long live fair Oriana
- Saint-Saëns – Sérénade d’hiver
- Petrassi – Nonsense
- L. Van Dijk – Horizons
Kodály – Mátrai képek
Kodály – Galántai táncok
Válogatás a King’s Singers legsikeresebb repertoár darabjai közül.
Helyszín: Kölcsey Központ
június 3. 15.00 Kárpát-Medencei Református Kórustalálkozó I. Hangversenye
Előadók:
Beregszászi Református Egyház Kamarakórusa (Kárpátalja)
Karvezető: Poncz Ilona
Szekszárdi Gárdonyi Zoltán Református Együttes
Karvezető: Naszladi Judit
Hangszeres kísérők: Lozsányi Tamás (orgona), Szabó Dóra Karola, Németh-Vadas Ida (hegedű), M. Pálmai Ilona (brácsa), Dömötör Krisztina (gordonka)
Énekes szólisták: Árki Inez (mezzoszoprán), Steiner Gáborné (szoprán), Varga Tiborné (alt)
Kántorkórus, Nagyvárad (Partium)
Karvezető: Brugós Anikó
Nagyerdei Kamarakórus, Debrecen: Szigethy Gyula Vegyeskar, Józsa (Tiszántúl)
Karvezető: Nagy Csaba Zoltán
Hangszeres kísérő: Nagyerdei kamaraegyüttes
Műsor:
Beregszászi Református Egyház Kamarakórusa (Kárpátalja)
Draskóczy László: Győzhetetlen én kőszálom
Grunholzer Károly: Feltámadt a Krisztus
ismeretlen: Új hálaének áldja Istent – namíbiai dallam
Michael Praetorius: Jer, kérjük Isten áldott Szentlelkét
- F. Landenberger: Ima a Szentlélekért
Szekszárdi Gárdonyi Zoltán Református Együttes
Kodály Zoltán: Szép könyörgés
Felix Mendelssohn-Bartholdy: Csak Tehozzád térek, Uram
Cesar Franck: Panis angelicus
Tillai Aurél: 42. zsoltár
Georg Philipp Telemann: 117. zsoltár
Kántorkórus, Nagyvárad (Partium)
Halmos László: Hogyha az Úr nem építi a házat
Kocsár Miklós: Exsurge cor meum
Birtalan József: Siess keresztyén
Kodály Zoltán: Szép könyörgés
Nagyerdei Kamarakórus, Debrecen: Szigethy Gyula Vegyeskar, Józsa (Tiszántúl)
Nagy Csaba Zoltán: Szép tündöklő hajnalcsillag
Nagy Csaba Zoltán: Örvendezzünk, jertek
Nagy Csaba Zoltán: Mint szarvas hűs vízforrásra
Nagy Csaba Zoltán: Menjetek be kapuin
Nagy Csaba Zoltán: 47. zsoltár
Jegyár: Ingyenes
Helyszín: Debreceni Református Nagytemplom
június 3. 19.00 Kárpát-Medencei Református Kórustalálkozó II. Hangversenye
Előadók:
Marosvásárhelyi Vártemplom Psalmus Vegyeskara (Székelyföld)
karvezető: Kovács András
Cantus Firmus Vegyeskar, Miskolc (Tiszáninnen)
Karvezető: Szűcs Sándor
Központi Református Kórus, Budapest (Dunamellék)
Karvezető: Berkesi Boglárka, Erdélyi Dániel
Hangszeres kísérő: Szotyori Nagy Gábor (orgona)
A Debreceni Nagytemplom Gyülekezeti Kórusa, Debrecen
közreműködők: Vad Péter (orgona), a Lyra Zenekar muzsikusai
karvezető: Tóth Dániel, Vass Sándor
Összkar
közreműködők: Debreceni Lyra Szimfonikus Zenekar (karigazgató: Balogh József)
vezényel: Berkesi Sándor
Műsor:
Marosvásárhelyi Vártemplom Psalmus Vegyeskara (Székelyföld)
Viski János: Hozsánna
Zoltán Aladár: Könyörülj Úristen
Kovács András: Fohász Egy Erdélyi Feszületnél
Csíky Boldizsár: Kéri Istent, Hogy Kétségben…
Murár Éva: Add Meg Uram
Cantus Firmus Vegyeskar, Miskolc (Tiszáninnen)
- Vulpius: Háladalt Mondj Az Istennek
- F. Silcher: Ó, Nézd A Golgotát!
- Goudimel: 84. Zsoltár
Karai József: Bocsásd Meg Úr Isten
Karai József: Surrexit Christus Hodie / Föltámadt Krisztus E Napon
Központi Református Kórus, Budapest (Dunamellék)
Kodály Zoltán: Jövel, Szentlélek Úr Isten
- Goudimel: 79. Zsoltár
H.Purcell: Szánd Meg Uram A Te Néped
Kodály Zoltán: Az 50. Genfi Zsoltár
A Debreceni Nagytemplom Gyülekezeti Kórusa, Debrecen
Vad Péter: Zengd Jézus Nevét
Nagy Csaba Zoltán: Téged Ó, Isten Dicsérünk
Kodály Zoltán: A 114. Genfi Zsoltár
Összkar
- S. Bach: Reformáció-Kantáta – Erős Vár A Mi Istenünk
– 5. E világ minden ördöge
– 8. Az Ige kőszálként megáll
Gárdonyi Zoltán: Ne Csüggedj El!
Jegyár: Ingyenes
Helyszín: Debreceni Református Nagytemplom
június 4. 19.30 Szimfonikus Zsoltárok Debrecen Főterén
„Zengő ige a Kollégium virágoskertjében” – Debrecen város ünnepi estje a Reformáció 500. évfordulója tiszteletére
Eső esetén a koncert helyszíne a Kölcsey Központ.
Előadók:
Kodály Filharmonikusok Debrecen
Kodály Kórus Debrecen
Karnagy: Szabó Sipos Máté
Csokonai Színház Énekkara
Karnagy: Gyülvészi Péter
Kollégiumi Kántus
Karnagy: Berkesi Sándor
Psalterium Hungaricum
Karnagy: Arany János
Canticum Novum Kamarakórus
Karnagy: Török Ágnes
Lautitia Ifjúsági Vegyeskar
Karnagy: Nemes József
Vezényel: Somogyi-Tóth Dániel
Műsor:
Mendelssohn: 42. zsoltár
Kodály: Psalmus hungaricus
Kedvezmény: A belépés díjtalan, de az ülőhelyek, azok limitált száma miatt, regisztrációhoz kötöttek.
Helyszín: Kossuth tér
június 5. 19.00 Karasszon Dezső és Pálúr János Orgonahangverseny
Előadók:
Pálúr János
Karasszon Dezső
Műsor:
Jan Pieterszoon Sweelinck: Variációk a 68. genfi zsoltár dallamára
Gárdonyi Zoltán: „Eltévedtem, mint juh” – orgonakorál
Johann Sebastian Bach: „Erős vár a mi Istenünk” – orgonakorál BWV 720
Pálúr János: Improvizáció
Gustav Adolf Merkel: d-moll szonáta op. 30
– 1. Allegro moderato
– 2. Adagio
– 3. Allegro con fuoco
Helyszín: Debreceni Református Nagytemplom
Információ: 30/577-2363
május 30. – június 17. „Kő kövön…” – Székelyhidi Zsolt kiállítása
Megnyitó: május 30. 17.00 – 18.00
Helyszín: Méliusz Központi Könyvtára (Bem tér 19., Tel.: 52/502-474)
május 31. 9.30 Hangbújócska Zenebölcsi
Helyszín: DMK Csapókerti Közösségi Háza (Süveg u. 3., Tel.: 52/411-016, 52/541-321)
május 31. 10.00 Gyalogló klub
Helyszín: Méliusz Újkerti Könyvtára (Jerikó u. 17-19., Tel.: 52/535-550)
május 31. 13.00 Életmódpercek Nem Csak Nyugdíjasoknak
Téma: Szív- és érrendszeri megbetegedések
Közreműködik: Nagyné Halász Anna, életmód-tanácsadó
Helyszín: DMK Homokkerti Közösségi Háza (Szabó Kálmán u. 68., Tel.: 52/535-166)
május 31. 18.15 Életreform Klubesték
Nyílt Segítő Nap – reiki, életvezetési tanácsadás, masszázs
Helyszín: DMK Újkerti Közösségi Háza (Jerikó u. 17-19., Tel.: 52/439-866)
május 31. 19.00 Ray & Michael Cooney: Minden lében három kanál
Komédia két részben, a Körúti Színház előadása
Tom, a kissé ügyefogyott ifjú férj, és a családban a nadrágot hordó felesége, Linda várják az örökbefogadási ügynökség képviselőjét, akinek döntésén múlik, lehet-e gyerekük. Tom két vagány öccse úgy dönt, segítenek helyre tenni Tom életét, de nem sikerül túl törvényesen. Megjelenik a rend éber őre, néhány illegális bevándorló, és ezzel meg is indul a világ legismertebb vígjátékszerzőitől elvárhatóan vidám bonyodalmak sokasága.
Szereplők:
Tom Kerwood – Beleznai Endre
Linda Kerwood – Placskó Emese
Dick Kerwood – Oroszi Tamás
Harry Kerwood – Lipták Péter
Andreas – Szabó Kristóf
Mrs. Potter – Gyebnár Csekka
Downs – Pecsenyiczki Balázs
Katerina – Lehel Kata
Helyszín: Vasutas Egyetértés Művelődési Központ (Faraktár u. 67., Tel.: 52/310-993)
május 31-ig Szauna programok minden nap
Helyszín: Aquaticum Termálfürdő Szaunavilág (Nagyerdei park 1., Tel.: 52/514-174)
május 31-ig Vízi aerobik az Élményfürdőben minden szombaton
Helyszín: Aquaticum Mediterrán Élményfürdő (Nagyerdei park 1., Tel.: 52/514-174)
május 31-ig Debreceni Városnéző Kisvonat
Indulás: Belga étterem elől (Piac u. 29., 52/536-373)
június 1. 19.30 A King’s Singers Koncertje
King’s Singers énekegyüttes / Kodály Kórus Debrecen
Kodály Filharmonikusok Debrecen
Vezényel: Szabó Sipos Máté, Somogyi-Tóth Dániel
Helyszín: Kölcsey Központ (Hunyadi u. 1-3., Tel.: 52/500-200)
június 2. 10.00 – 18.00 Palánta cserebere
A TOP-6.3.2-15-DE1-2016-00004 -“A Libakert gazdaságélénkítő környezeti megújítása – Soft program” keretében
Helyszín: Méliusz Libakerti Könyvtára (Viola u. 23/a, Tel.: 52/319-264)
június 2. 14.00 – 18.00 Sakkszakkör
Helyszín: Méliusz Józsai Könyvtára (Debrecen – Józsa Szentgyörgyfalvi u. 9., Tel.: 52/386-125)
június 2. 16.00 – 19.00 Fényes Udvari Juniális
Helyszín: Fényes udvar, rossz idő esetén a Méliusz Juhász Péter Petőfi Emlékkönyvtára (Víztorony u. 13., Tel.: 52/413-471)
június 2. 17.00 – 18.00 András gazda ötletei – balkonkertészeti tanácsadás
A TOP-6.3.2-15-DE1-2016-00004 -“A Libakert gazdaságélénkítő környezeti megújítása – Soft program” keretében
Helyszín: Méliusz Libakerti Könyvtára (Viola u. 23/a, Tel.: 52/319-264)
június 2 – 19. Debrecen Zöld Éke : Májinka András természetfotós kiállítása a Nagyerdő növényvilágáról
Megnyitó: június 2. 17.00
Helyszín: Méliusz Újkerti Könyvtára (Jerikó u. 17-19., Tel.: 52/535-550)
június 3. 13.00 – 22.00 III. Ondódi Pünkösdi Királyválasztás
Helyszín: DMK Ondódi Közösségi Háza (Debrecen – Ondód, Kádár dűlő 61./c, Tel.: 30/8248-969)
június 3. ZSUZSI-LOKI nap
Robogj Zsuzsi vonattal! Várjuk szeretettel a futball szerelmeseit, és azokat a sportrajongókat, akik szívesen töltenének egy kis időt a természetben csapattársaikkal, családjukkal, gyermekeikkel.
Részletes program: felnőtt-gyermek sorverseny, kispályás labdarúgó bajnokság, vetélkedők, kreatív műhely.
Helyszín: Hétvezér u. megállóhely – Hármashegyalja (Tel.: 52/417-212)
június 4. Aznaposok 5 éves Jubileumi Koncert
Helyszín: Nagyerdei Víztorony (Pallagi út, Tel.: 30/199-2587)
június 24-ig Nihon ningjó – Rítus és játék
Japán babák a Déri Múzeumban – időszaki kiállítás
Helyszín: Déri Múzeum (Déri tér 1., Tel.: 52/417-560)
A rendezvényszervezők a programváltoztatás jogát fenntartják.
A programokról bővebb tájékoztatás a Tourinform irodában kérhető.
4024 Debrecen, Piac u. 20.
Tel.: 52/412-250
E-mail: debrecen@tourinform.hu
www.iranydebrecen.hu
facebook.com/iranydebrecen