Három sikeres este után, egy hét kihagyást követően utoljára népesült be kedden a Nagytemplom mögötti Emlékkert a Karakteres keddek kedvéért. A szervezők keretbe foglalták az egész rendezvénysorozatot azzal, hogy az első alkalomhoz hasonlóan ismét gitárszót hallhattak az érdeklődők.
Az utolsó zenés kedden a már jól ismert gitáros lányok alkotta formáció, a DUAE PRO UNA szórakoztatta a közönséget két órán keresztül. Bajkán Csenge és Sigér Vivien a Kodály Zoltán Zeneművészeti Szakgimnázium és Zeneiskola növendékei, és már a Múzeumok Éjszakáján is nagy sikert arattak.
A két művészpalántától ezúttal is változatos dallamokat hallhatott a közönség, a barokk és a reneszánsz vonulaton túl dél-amerikai pörgős ritmusokat is előcsaltak a húrokból. Felcsendültek Bach és a huszadik századi melódiái, de természetesen hallhattunk szólókat is.
– Faragó László –