Bár Orbán Viktor országjárásának állomásai szigorúan titkosak, és csak bizonyos beavatottak értesülnek az eseményeiről, Márki-Zay Péter kiszimatolta, hogy szombaton Hódmezővásárhelyre látogatott a miniszterelnök.
Márki-Zay el is csípte Orbánt, ám az a kézfogását nem fogadta, kvázi elviharzott mellette. A vásárhelyi polgármester által átadni szándékozott “békepárti” határozatot végül Lázár János vette át Márki-Zay-tól, sőt kezet is fogott vele.
A Telex beszámolója szerint a gyűlésen Lázár már egészen más hangnemre váltott, arról beszélt, hogy a cél
„megszüntetni azt a szégyent, hogy Hódmezővásárhelynek van a leghülyébb polgármestere Magyarországon”.
A miniszter ezt követően köszöntötte a Fidesz hódmezővásárhelyi jelöltjét, Grezsa Istvánt, aki már 2019-ben is próbálkozott, de 15 százalékkal kikapott Márki-Zay Pétertől. Ennek ellenére most úgy látja, június 9-én „tudnak és fognak is győzni”. Márki-Zayra utalva azt magyarázta, hogy sem miniszterelnök, sem „politikai futóbolond” nem akar lenni, majd Magyar Péter is megkapta a magáét, mondván, „a második messiás Péter elballagott az egyes számú messiás Péter mellett”.
Orbán Viktor beszédében először is újra a háborúra fogta, hogy Magyarországon olyan magasak az árak, majd rátért arra, hogy az emberéletek után mindez persze másodlagos.
„Az első világháborúban Hódmezővásárhely nagyon sok vért adott, és a másodikban is adott bőven”
– magyarázta a kormányfő, majd arról beszélt, hogy nincs elég fehér keresztény ember Európában, és ez azzal magyarázható, hogy a világháborúkban halomra lőtték őket. – Az ő gyermekeik, unokáik hiányoznak, ezért nincs elég ember, légüres tér van, ezért jönnek a bevándorlók – fejtegette. – Elzavarjuk azokat az európai vezetőket, akik megmondják nekünk, hogy kikkel éljünk együtt – jelentette ki.
Orbán Viktor hangsúlyozta a hagyományos családmodell fontosságát is, nem mondhatják meg, hogyan éljünk Magyarországon – szögezte le immár sokadjára. – Ez nem lokalizált, hanem terjedő elmebaj – jelentette ki, majd megosztott egy rémtörténetet, miszerint hallott olyan európai iskoláról, ahol kötelező fordított napot tartanak, a fiúk lányoknak öltöznek, a lányok pedig fiúknak.
A miniszterelnök megismételte, mint hogy ezen a választáson dől el a háború és a béke kérdése. Ehhez képest a cél szerinte most nem az, hogy meggyőzzék a bizonytalanokat. Az EP-választásnak szerinte az lesz a győztese, aki a saját hívei közül mozgat meg minél több embert.