Mintegy 350 millió forintos bölcsődefejlesztést hajtanak végre Hidason, ezzel megduplázzák a férőhelyek számát – közölte a Baranya északkeleti határán fekvő település helyhatósága az MTI-vel.
Az önkormányzat közleménye szerint Terület- és Településfejlesztési Operatív Program Plusz keretéből megvalósuló fejlesztés részeként új, csaknem 380 négyzetméter alapterületű bölcsődei épület jön létre, amelybe eszközöket is vásárolnak.
A fejlesztést követően a jelenlegi egy helyett két bölcsődei csoport áll majd a szolgáltatást igénybe vevők rendelkezésére, és 24 gyermek elhelyezése válik megoldhatóvá, továbbá a beruházás eredményeként három új munkahely is létrejön – olvasható a közleményben.