Az utóbbi években 14 óvoda felújítására a szegedi önkormányzat összesen bruttó 4,5 milliárd forintot fordított. Ebből közel 4 milliárd forint uniós támogatás volt, a fennmaradó több mint 500 millió forintot pedig városi forrás tette ki.
Az önkormányzat ugyancsak saját forrásból 21 intézményére napelemrendszereket telepíttetett 222 millió forintból, amelyek minimum a 70 százalékkal csökkentik az energiafelhasználást. Ezek között 10 óvoda is szerepelt. Az újszegedi Tisza-parti Óvoda és a Bálint Sándor Művelődési Ház napelemei már termelnek.
Az óvodai játszóudvarok és játékok felújítására, bővítésére is saját forrásából költött a város: tavaly és az idén mind a 41 óvodában történt fejlesztés. Ezek el is készültek összesen 183 millió 700 ezer forint értékben. Ebből a forrásból az önkormányzat 8 óvodába 14 vadonatúj játszótéri eszközt szereltetett fel összesen 40 millió forintért. Ebben a fejlesztési programban a Fő Fasori, a Garam Utcai, a Hétvezér Utcai, a Szentmihályi, az Újvidéki Utcai, Magyar utcai, a Tarjáni és a Tabán Utcai Óvoda vett részt. A kivitelező a szegedi Meridián Technic Kft. volt.
A Fő Fasori Óvoda játszóeszközeire és azok telepítésére 5,6 millió forintot fordított az önkormányzat. Négy játékot szereztek be: fészekhintát, háromszögmászókát és két bástyát. Ezeket már birtokba is vették az óvodások.
(SZMJV Polgármesteri Hivatal)
Fotó: Frank Yvette