Három napos irodalmi kavalkáddal ünnepli a magyar költészet napját Szegeden a Tabán Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola. A diákok amellett, hogy csatlakoztak a Posztolj verset az utcára című akcióhoz, rendhagyó irodalomórán, versjátékon, drámapedagógiai foglalkozáson vehettek részt, és kihirdették számukra a márciusban meghirdetett Versbazár című pályázat győzteseit is. Az irodalmi kavalkádról röviden Csizmadia Juditot, a szegedi Tabán Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola tanárát kérdeztük.
– Fontos számunkra, hogy a diákok ne csak tanórai keretek között találkozzanak az irodalommal, hogy ne egy tantárgyat lássanak mindebben, hanem élmény legyen számukra találkozni a művekkel. Ahogy az is mérvadó, hogy az egyéniségük, a kreativitásuk, az értékválasztásuk teret kapjon. Ugyanakkor ez remek alkalom arra is, hogy az iskola falain kívül is megmutathassuk arculatunkat, értékeinket. Szívesen kapcsolódunk azokhoz a mozgalmakhoz, amelyek alkalmat adnak arra, hogy a technika uralta jelenünkben az olvasás fontosságára irányítsák a figyelmet. Ezért például a könyvajándékozás napjához és a hangos olvasás világnapjához is csatlakoztunk – emelte ki Csizmadia Judit.
Az irodalmi kavalkád első napján a gyerekek verseket posztoltak az iskola falaira, csatlakozva ezzel a Posztolj verset az utcára című akcióhoz. A klasszikus versek mellett, a kortárs versek is helyet kaptak.
– Néhánnyal több, mint száz vers gyűlt össze az akcióhoz. A klasszikus költőktől több érkezett – sőt talán Petőfi és József Attila vezetett is –, közöttük Tóth Árpád, Pilinszky, Szabó Lőrinc, és sok-sok gyermekvers Weöres Sándortól, Kányádi Sándortól, Nemes Nagy Ágnestől. Ám a kortárs költők is szépen szerepeltek, Varró Dániel a kedvenc – mondta a tanárnő.
Csizmadia Judittól azt is megkérdeztük, mit jelentenek a mai gyerekek számára a versek.
– Általánosságban nehéz erre válaszolni, hisz a gyerekek is nagyon különbözőek. Ha úgy tolmácsoljuk feléjük, ha olyan találkozásokat kínálunk, ha olyan szituációkat teremtünk, amelyek során élményt jelentenek számukra a versek, akkor pozitív kötődésük alakul ki ezekhez. Talán a számok azt mutatják az iskolánkban, hogy megérinti nagyrészüket az irodalom, ugyanis több mint százan posztoltak verset, és 71 diák nyújtott be saját alkotást a Versbazár című versíró pályázatra márciusban, melynek eredményeit a héten hirdettük ki – ismertette.
Zárásképp összegezte az irodalmi kavalkád menetét.
– A magyar költészet napja köré iskolánkban minden évben több esemény, rendezvény épül. Idén két napon keresztül rendhagyó irodalomórákon vehettek részt a felső tagozatosok, meghívott előadókkal. Volt versjáték a Somogyi-könyvtár munkatársainak közreműködésével és sor kerül egy drámapedagógiai foglalkozásra is, Kállai Ákos, a Szegedi Nemzeti Színház munkatársa vezetésével.. Lezajlott az iskolai szavalóverseny, ezt követi a városi versmondóverseny, amit iskolánk szervez április 11-én. Ugyanezen a napon délelőtt a Versünnep című eseményünkön az egész iskola együtt versel, és a már említett versíró pályázat eredményhirdetésére is sor kerül, ahol elhangzanak a legjobb alkotások, az énekkarunk pedig megzenésített verseket ad elő – mesélte Csizmadia Judit.
Fotó: Frank Yvette