Nemrég látott napvilágot, hogy Debrecen vezetése köz nélküli közmeghallgatást tart. Ezzel kiüresíti ezt az intézményt is és semmibe veszi a városunk lakóit – emlékeztet Facebook-bejegyzésében Mándi László momentumos önkormányzati képviselő, ellenzéki polgármesterjelölt.
Azt írja, ezt az eljárást elfogadhatatlannak tartják, így a debreceni ellenzéki szövetség nevében szabadtéri közmeghallgatást hirdetnek, hogy hangot adjanak azoknak a debrecenieknek, akiket Papp László nem akar meghallgatni.
Március 4-én, hétfőn délelőtt 9-től várunk mindenkit a régi városháza előtt, aki kérdést tenne fel a városvezetésnek. Ügyfélkapun keresztül azonnal be is nyújtjuk a kérdést a közmeghallgatásra
– olvasható a felhívásban.
És ez még nem minden, 17 órától közös kiállást is szerveznek, ahol többek között Mándi is felszólal az ellenzéki szövetség polgármesterjelöltjeként.