12 településen, köztük két budapesti kerületben és Hajdúszoboszlón talált problémás közpénzosztást Hadházy Ákos és stábja.
A független képviselő Facebook-oldalán azt írja,
a Fidesz nem csak pofátlan módon, hanem feketén-fehéren törvénytelenül tömi pénzzel az önkormányzati választásokon jelölteket állító álcivil egyesületeit
Hadházy szerint amikor ezt szóvá tette az őt is informáló illető, akkor csak annyi történt, hogy gyorsan levették a „fideszes »civileket« tömő” Bethlen Gábor Alapkezelő honlapjáról a közpénzekből nyújtott támogatások átláthatóságáról szóló 2007. évi CLXXXI. törvényt.
Hadházy azokról a szervezetekről ír, amelyek a kormánypártok, valamint a közpénzzel gazdálkodó kormány támogatásával készülnek az önkormányzati választásra. Csakhogy ez sok esetben törvényellenes. Mint a képviselő rámutat:
A törvény szerint nem pályázhat az alap közpénzeire olyan szervezet, amelynek volt párttal közös jelöltje az elmúlt öt év bármely választásán. Nem kaphatna pénzt a Bethlen Gábor Alapkezelő-féle Városi Civil Alapból olyan szervezet sem, amely közvetlen politikai tevékenységet folytat.
Hadházy azt írja, a jogászai szerint lebukás esetén jogkövetkezményként a semmisséget és a támogatás kamatos visszafizetését írja elő a törvény. Ugyanakkor azt is kimondja, hogy ez a támogatói döntéstől számított 6 hónaptól már nem alkalmazható, sem akkor, ha a pályázat már megvalósult. Vagyis a korábbi szabálytalanságoknak nem lesz következménye.
A friss szabálytalanságokat a képviselő a Miniszterelnökség felé jelezte, 15 napjuk van határozatot hozni az ügyben. 12 településen, köztük Hajdúszoboszlón, a Modern és Innovatív Hajdúszoboszlóért Egyesületnél találtak problémás közpénzosztást.
A két év alatt 3,2 millió forinttal gazdagodott szoboszlói szervezet a város honlapja szerint az alábbi célokat fogalmazta meg:
Modern és innovatív szemlélettel fejleszteni Hajdúszoboszló közösségi életét, nagyközönség számára létrehozandó és továbbfejlesztendő sport-, gasztro- és kulturális rendezvényekkel.
Modern és innovatív megoldásokat felkutatni Hajdúszoboszló fejlődése érdekében és ennek eredményeit a város fejlesztése érdekében felhasználni.
Modern és innovatív szemlélettel vizsgálni Hajdúszoboszló városában kínálkozó fejlődési irányokat és a városban meglévő társadalmi problémáknak olyan megoldási módozatait kidolgozni, megmutatni, közzétenni, amelyek ezen fejlődési irányoknak megfelelnek.
Az egyesület további célja: szervező szolgáltató tevékenységével közösségi életet élénkítő tevékenység kifejtése, hivatásukat magas szakmai színvonalon ellátó, lokálpatrióta, közösségi felelősségérzettel rendelkező személyekből álló közösség építése.