Lezárult “A hajdú hagyományok nyomában” projekt Hajdú-Biharban, Király Viktor és Kamarás Iván is tiszteletét tette a megyében.
December 11-17. között is utazó planetárium, “A korona útja” című előadással egybekötött filmvetítés, természetismereti előadás és számos családi nap várta a hajdú-bihariakat megyeszerte. A bolygók világába Nyíradonyban, Egyeken, Tiszacsegén és Püspökladányban mélyülhettek el az érdeklődők, a Bocskai István fejedelemről szóló filmet pedig Hajdúdorogon, Berettyóújfaluban és Kismarján láthatták.
Az erdők vadfajairól a sárándi, a hajdúszováti és a tépei gyerekek tudhattak meg többet, koncertekkel egybekötött családi nap pedig Balmazújvárosban, Hajdúhadházon, Tetétlenen, Váncsodon és Mezőpeterden várta a helyieket. Kamarás Iván műsorát Hajdúhadházon élvezhették a résztvevők, Váncsodon pedig Király Viktorral hangolódhattak a karácsonyra a település lakói.
A programok Hajdú-Bihar Vármegye Önkormányzata szervezésében, “A hajdú hagyományok nyomában” című projekt keretében valósultak meg – tájékoztatott Szabó-Tóth Hanga sajtóreferens.