Másfél hónapon át majdnem 300 programot kínálnak az érdeklődőknek.
A programsorozat hivatalos megnyitóján Cakó Ferenc festményeinek Különös találkozások című kiállítását mutatták be a közönségnek. Tajti Gabriella, a Fesztivál főszervezőjének bevezetője után Dr. Feledy Balázs művészeti író ismertette Cakó Ferenc fontos műveit és a festőhöz kötődő emlékeit. Az alkotó megköszönte az egyetemnek, hogy ekkora kiállítóteret biztosítottak neki -írta a szeged.hu.
A mint arról a Szegedi Napban már beszámoltunk, az SZTE 27. Őszi Kulturális Fesztiválja 70 helyszínen 300 programmal várja a látogatókat. Lesznek könnyű- és komolyzenei hangversenyek, ismeretterjesztő és színházi előadások, továbbá nyílt napot, koncerteket, film- és könyvbemutatókat, kiállításokat, irodalmi- és közéleti beszélgetéseket is találhat a közönség. A fesztivál részletes programja nyomtatott műsorfüzetben is megjelent, az interneten pedig itt olvasható.
Fotók: Frank Yvette – Szegedi Nap