Hogyan viszonyulnak a Debrecenben élők a helyi LMBTQ közösséghez? Fel kellene-e vállalnia mindenkinek, hogy melyik nemhez vonzódik? Szükségük lenne még nagyobb társadalmi elfogadásra? Korábbi interjúinkban már alaposab beleástuk magunkat a témába: beszélgettünk Frajdy Péterrel, a Debrecen Pride alelnökével, Könnyü Hellával, a Civiscolors egyik alapítójával, most pedig Charlie, a debreceni melegbuliknak otthont adó, görög főistenről elnevezett klub tulajdonosa válaszolt kérdéseinkre. Mesélt a bár történetéről, az elfogadásról, a (debreceni) Pride-ról, és arról is, hogy miért menekülnek hetero lányok melegpartikra.
Hetero férfiként üzemeltetsz melegbárt. Hogyan pattant ki a fejedből az ötlet?
A klub megalapításának ötlete 1998 környékén fogalmazódott meg bennem egy beszélgetés után. Az egyik barátom, későbbi üzlettársam mindig arra panaszkodott, hogy egészen Bécsig kell elutaznia ahhoz, hogy szórakozhasson. Így nem a sokadik italboltot, vagy kocsmát nyitottuk meg, hanem melegbuli szervezésbe kezdtünk Debrecenben. Bár kicsit félve vágtunk bele amiatt, hogy hogyan fognak hozzáállni a városban ehhez egészhez, de azért leszerveztük az első partit egy Sámsoni úton lévő panzióban. Eleinte nehézkesen is ment, de idővel elértük azt is, hogy kétszáz-háromszáz ember is megfordult nálunk egy éjszaka alatt, és az adott hónapra lefoglalták az összes szobát.
1998 óta megszakítás nélkül működnek a bulik?
Egy ötéves kihagyástól eltekintve folyamatosnak mondhatóak. A panzióban egyrészt gazdasági okokból – télen nehéz volt akkora területet fűteni -, másrészt pedig azért hagytuk abba a bulikat, mert kinyílt az a társadalmi olló, amit úgy nevezünk, hogy internet. Megjelentek a társkereső oldalak, a csetszobák, ahol ismerkedhettek az emberek, így érdektelenné vált számukra az, hogy eljöjjenek egy melegpartira. Ott tartott a világ, hogy már ki sem kellett menniük a lakásból, elég volt egy jó minőségű webkamera, hogy partnert keressenek, vagy akár szexeljenek. És mivel nem találtunk alkalmas helyet, ezért pihentettük a partik szervezését.
Sokan úgy vélik, az elmúlt évtizedek alatt gyarapodott az LMBTQ társadalom létszáma…
A szociológiai felmérések azt mutatják, hogy a társadalom a tíz százaléka a saját neméhez vonzódik. Azt gondolom, hogy ez szám alapvetően nem változott meg, mindig is ennyi volt. Ebben benne van a tizenhat év alatti és a hatvan év feletti korosztály is. Ez a kör persze beszűkül arra a rétegre, aki szeretne szórakozni, és el is mer menni ilyen helyekre. Mert sok esetben arról van szó, hogy az emberek félnek eljárni melegbulikba.
Nők vagy férfiak járnak inkább a rendezvényeitekre?
Az utóbbi öt év tapasztalata azt mutatja, hogy kiegyenlítődött a nemek aránya, bár korábban sokkal nagyobb arányban voltak jelen a férfiak.
Mi történhetett a nőkkel? Bátrabban vállalják másságukat?
A nőktől hallott sztorikból tudom, hogy náluk valahogy sokkal lazább keretek mozog az egymáshoz vonzódás. Mert egy legjobb barátnős leszbikus kaland után is simán férjhez mennek, és gyermeket vállalnak. Nekik nem is kell magukat elfogadtatni. És ha egy szórakozóhelyen két nő egymás kezét fogja, vagy éppen szájon puszilják egymást, az nem fog semmilyen reakciót kiváltani az emberekből.
Ellenben a férfiakkal?
Férfiak esetében nagy valószínűséggel lenne egy udvariatlanabb, vagy jobb esetben egy udvariasabb beszólás is, hogy ezt azért mégsem kellene.
Változott a melegek megítélése az elmúlt években, évtizedekben?
A vendégek elmondása szerint igen. A debreceni szórakozóhelyeken beengedik, és a legtöbb helyen szívesen fogadják a melegeket.
De nincs rájuk írva, hogy melegek.
Egy buliban mindenki elengedi magát az öltözékében és a viselkedésében is. Viszont ha az utcán találkoznál velük, meg sem fordulna a fejedben, hogy ők melegek lennének, a külső megjelenésben szándékosan nem fogják megmutatni. De azért akadnak olyanok, akik ezt nem is tudnák palástolni.
És az lehetséges, hogy akik titkolják, otthon „normális” párkapcsolatban élnek?
Minden előfordulhat, bár egy kőkemény hetero kapcsolatban élő férfi vagy nő biztonsági okokból nem fog eljárni a partijainkra. Mert ha ő egy sportoló, politikus, vagy művész, azaz ismertebb személy, akkor nem fogja felvállalni a rendezvényeinken való részvételt.
A külföldiek is eljárnak a meghirdetett bulikra?
Különböző nációk, kisebb csapatokban szoktak járni. De előfordul az is, hogy egyáltalán nem látni külföldi vendéget. Talán a hirdetés lehet oka, hogy egyszer eljut hozzájuk, máskor pedig nem.
Olyan országokból is jönnek, ahol tiltott LMBTQ-nak lenni?
Ritkán találkozom muszlim országból érkezett vendéggel, de nem is szoktam ilyen jellegű kérdéseket feltenni. Számomra fontosabb információ az, hogy honnan értesült a buliról.
Van konkurenciája a klubotoknak?
Régebben voltak melegparti szervezések Debrecenben, de hiányzott a pénz, vagy a kitartás, számtalan esetben és pedig mindkettő. Amikor belevágtunk ebbe a projektbe, mi szerencsére rendelkeztünk a megfelelő anyagi háttérrel és támogatással is. Azért ezeknek a buliknak szervezése kicsit másképpen működik, mint a hagyományos rendezvényeké. Azt gondolom, hogy egy reklámszöveg elolvasása után még nem biztos, hogy valaki elmegy egy melegbuliba. Ezek a partik szájhagyomány útján terjedtek el, a brand pedig már ismert az LMBTQ közösségében. De tény, hogy a konkurencia előbb vagy utóbb mindig megjelenik.
A korábbi műsorlistákon transzvesztita show-k is szerepeltek. Láthatunk mostanában ilyen jellegű fellépéseket?
Már nincsenek ilyen műsorok a bárban. Azért hagytuk abba, mert teljesen megvágták a bulik lendületét, és a velünk dolgozó DJ-k sem igazán kedvelték az effélét. Minden rendezvény tematikusan felépített, és egy esetenként vitatható tánc- és énektudású transzvesztita sajnos megszakíthatja a bulit. Arról nem is beszélve, hogy nem is fog mindenkinek tetszeni, hiszen a vendégek táncolni, ismerkedni szeretnének, olyan formában, ahogyan azt egy másik szórakozóhelyen nem tudják megtenni.
Mivel kap mást az, aki buliba megy, és nem egy társkeresőn ismerkedik?
Megkapja a személyes ismerkedés varázsát, és a rapid randik lehetőségét. A társkereső appok úgy működnek, hogy jobbra vagy balra húzzák egymást, és majd valamikor egyszer létrejön közöttük a személyes találkozó. Ami nem biztos, hogy még aznap este meg is fog történni. De ha valaki nagyon akarja, nálunk már a buliban is történhet valami, na persze nem olyan „dolog”, amit a helyszínen tudnának kivitelezni. Szigorúan vesszük az „olyan jellegű tevékenységet” és ha rajtakapunk valakit, az örökös kitiltással is jár. Figyelünk az ilyen helyzetekre, de azért időnként akadnak renitensek.
Milyen a hely kihasználtsága, és mennyibe kerül egy belépő?
A Batthyány utcai bárban nem túl nagy tér áll a rendelkezésünkre, és egyszerre körülbelül százan szoktak bulizni. Ezt a tömeget a hely kényelmesen elbírja, és ez ki is van használva. Ami pedig a belépőt illeti, nálunk hozzájárulás van, ami kettőezer-ötszáz forintba kerül. Ezért cserébe tombolát és egy italt kap a vendég.
Lehet, hogy ez csak egy legenda, de az a hír járja, hogy a hetero lányok melegbárokba menekülnek a hetero fiúktól.
Tényleg van ilyen, hogy a hetero lányok azért jönnek el hozzánk bulizni, mert menekülnek a hetero fiúktól. Százból tizenöt csaj biztos, hogy emiatt választ melegpartit, hiszen ezek a bulik nem zártak. Úgy nagyjából száz főt még fejben tudok tartani, és a felének pedig a nevét és a címét is ismerem. Ebben pedig segítséget nyújt a vendéglistánk is. Ha új ember érkezik, akkor felteszek neki néhány kérdés, például: járt-e már nálunk, és tudja-e azt is, hogy milyen rendezvényre érkezett. Ha bizonytalanságot látok rajta, akkor elmondom, hogy ma milyen buli van, és a választás az övé, hogy marad-e vagy sem. Ha döntésképtelen, akkor én döntök helyette.
Ha valaki azt válaszolja, hogy csak arra kíváncsi, hogy milyen parti lesz, őt hogyan kezeled?
Akkor valószínűleg nem fog bejönni, mert a kíváncsiskodókból soha nem lesz tartós vendég. Lehet, hogy a barátnőjét keresi, vagy rossz szándékkal érkezett. Persze mindig vannak ilyen típusú beszivárgások, de már a biztonsági őrök is rendelkeznek annyi tapasztalattal, hogy kiket engedhetnek be. Mondok két példát. Az egyik, hogy melegtársasággal együtt érkezik valaki, de látom rajta, hogy nem tagja az LMBTQ-közösségnek. Ilyenkor megkérdezem a csapatból azt, akit ismerek, hogy vállalja-e a felelősséget érte, és ha megfelelő válasz érkezik, akkor természetesen bemehet.
A másik pedig, hogy ha egyedül érkezik, de régebben már járt nálunk egy társaság tagjaként, őt sem fogjuk elutasítani. A célunk az, hogy csak az jöhessen a partijainkra, aki szerepel a vendéglistánkon. Oda pedig úgy lehet felkerülni, hogy a meghirdetett bulira emailben jelzi a vendég a részvételi szándékát, nevét és azt is, hogy ki lenne a kisérője. A beléptetés, a lecsekkolás mellett pedig azt is kitapasztaltuk, mely napokon érdemes megtartani a rendezvényeket. Általában a fizetési napokhoz igazítjuk a bulikat, mert az a réteg, aki anyagilag és társadalmilag is magasabb szinten áll, az már nem hozzánk, és nem is Budapestre, hanem inkább Bécsbe jár.
Próbálsz ellesni más, akár külföldi szórakozóhelyektől ötleteket?
Teljesen felesleges és nincs is értelme, mert teljesen más a külföldi hozzáállás, mint az itthoni. Csak egy példa erre. Régebben az egyik Piac utcai bárban is tartottunk bulikat, de ott nem is voltunk sokáig, mert sajnos több volt a kíváncsiskodó, mint a potenciális vendég. Azt gondolom, hogy a magyar társadalom nem tudott ezzel együttműködni, és erre nyitottá válni.
Nemcsak szórakozásból áll egy ilyen rendezvény, hanem helyszíni szűréseken is részt lehet venni. Ezt hogyan kell elképzelnünk?
Több, állam által támogatott budapesti civil szervezet szokott tartani szűréseket. De az utóbbi pár évben sajnos ezek az alkalmak kissé beszűkültek, és inkább már csak külföldi szervezetek járulnak hozzá. Olyankor jelen van egy orvos, egy-két asszisztens, civil aktivisták, és ingyenes hepatitis, szifilisz és HIV szűrések történnek. Megfigyeltük, hogy ezeknél az eseményeknél érezhetően nagyobb a létszáma azoknak, akik csak leszüretik magukat és hazamennek. Ezek a gyorstesztek kilencvennyolc százalékos eredményt produkálnak, és akinél pozitív értéket mutat, annak javasolnak egy második, laboratóriumban végzett vizsgálatot is.
Akik csak a teszt miatt mennek el, ők nem is járnak egyébként szűrésre?
Nem titok, hogy az emberek aggódnak amiatt, hogy a környezetük megtudhatja, hogy elmentek tesztelni, ez a fajta félelem jelen van a társadalomban. Mert hiába élünk egy nagyvárosban, azért Debrecenben bárhol összefuthatunk ismerőssel. Aki pedig egy kisebb településről érkezik, neki nehezebb olyan helyet találni, ahol szűrővizsgálatok végeznek.
Azt gondolod, hogy hiányzik az elfogadás a kisebb településeken?
A kisvárosban, faluban élő embereknek semmilyen külső nyoma sincs annak, hogy ők a saját nemükhöz vonzódnak. Ha megmutatnák, akkor nagy valószínűséggel kivetné őket az a kis közeg, ami körülveszi őket. Persze vannak olyan ismerőseim, akik ezt felvállalják, de ehhez azért szükséges egyfajta értelmi szint és magasabb pozíció is. Ezáltal pedig függetlenek válhatnak az őket körülvevő közösségtől.
Ha kiderülne valakiről, hogy meleg, vagy leszbikus, akkor megfosztanák bizonyos pozícióktól is?
Bizonyára van az a módszer, amikor úgy döntene valaki, hogy az a munkahely mégsem neki való.
Rengeteg történetet hallunk arról, hogy bántják az LMBTQ közösséget. Mit gondolsz, hogy hogyan kellene védeni őket? Ha egyáltalán védelemre szorulnak.
Azt az elvet vallom, hogy ha védeni kell őket, és nem fog bennünk kialakulni egy természetes önvédő mechanizmus, akkor az kontraproduktív lesz. Inkább egy olyan jellegű ellenőrző szervezet kellene, amely ingyenes jogi védelmet biztosít annak, akit jogsérelem ért. De én nem érzek ebben a városban olyan jellegű diszkriminációt a melegközösség irányába, ami bántó lenne. Van egyfajta komfort buzizás, de ezt heteroként nem tartom súlyosnak.
Szerinted van bármilyen alapja a kormány által tolt “LMBTQ-lobbi” fogalmának? Vagy csak inkább hergeli az embereket?
Kelet-Európa társadalma még nem érett meg erre. Amerikában a sajtó, a szórakoztató- és szállodaipar már így épül fel, és csakis ezzel foglalkoznak. Ez Magyarországon jelenleg még nem lehetséges. És nem azért, mert a jelenlegi kormány akadályozná meg, hanem mert maga a társadalom nem nyitott erre. De előrébb sem viszik, inkább csak hátráltatják a dolgot. Már ha csak azt nézzük, hogy mennyi szerhasználó van az LMBTQ alacsonyabb társadalmi rétegeiben, és semmilyen drogstratégia sincsen, akkor miről is beszélünk?
Ezt te is tapasztalod a bárban?
A buliban volt már rá példa, hogy árulni akartak ilyesmit, de akkor nagyon gyorsan közbe is avatkozunk. Mert ami nagyon nem hiányzik nekünk, az a hatósági, azon belül pedig a rendőri ellenőrzés. Résen vagyunk, és jeleznek a vendégek is, ha valaki próbálkozik náluk. Akin pedig látszik, hogy szedett valamit, azt elküldjük.
Mindig egy hajszálon múlik, hogy megrendezzék Debrecenben a Pride-ot. Mi lenne a hozadéka, ha megvalósulna egyszer?
Tudom, hogy évente felmerül ez az opció, de én nem lennék a részese.
Szolidaritásból sem vonulnál fel?
Magánemberként igen, de a klub nevében nem. Azt gondolom, hogy egy Pride-nak, ha az nem egy országos felvonulás, nincs is értelme megrendezni. Nekem az a véleményem, hogy egyik hetero sem viszi ki az utcára azt, ami a négy fal között történik vele. És fogadhatunk egy sörben is, hogy hatvan embernél több nem menne ki a tüntetésre. Ezt is csak azért merem kijelenteni, mert abban sem vagyok biztos, hogy most kétszáz embert össze tudnék hozni egy partira. Hogy egy felvonulásnak mekkora keresete lenne? Azt nem lehet tudni, mert talán több lenne a kíváncsi és beszólogatós ember. De legyen, díjazom a lelkesedést.
Ez a „négyfalazás” megütötte a fülemet. A melegek erre nem ugranak?
De igen, csak én vállalom a véleményemet. Azt gondolom, hogy nem lesz előrébb az LMBTQ jogi képviselete, vagy az elfogadás attól, hogy Debrecenben száz ember az utcára vonul.
Szerinted mi lenne a megoldás ?
Talán az, hogy a melegek és a leszbikusok ne titkolják el, hogy a saját nemükhöz vonzódnak. Nem a felvállaláson, hanem az elfogadáson van a lényeg. Mert akkor jogosan merül fel a kérdés bennem is, hogy én pedig vállaljam fel azt, hogy hetero vagyok?
– Rontó Judyt, Szilágyi Szabolcs –
