Kosárlabdát formázó szobrot avattak Debrecenben 2023. július 1-jén, amit a nemzetközi szövetség (FIBA) ajándékozott a városnak – közölte honlapján a városvezetés.
Az alkotással fejezte ki köszönetét a Nemzetközi Kosárlabda Szövetség Debrecennek az elmúlt évek kosárlabda világeseményeinek – közte a most zajló U19-es férfi világbajnokság – magas színvonalú lebonyolításért.
“Ezt a szobrot a FIBA elismerése jeléül ajándékozza Debrecennek, annak a városnak, ami először a világon három egymást követő évben utánpótlás-világbajnokságot tudott rendezni” – fogalmazott a szombati átadáson Andreas Zagklis, a szervezet főtitkára.
Papp László polgármester az ajándék kapcsán elmondta, büszkeség tölti el, hiszen a FIBA-nak 210 ország kosárlabda-szövetsége a tagja.
“Ezáltal ez az egész világ elismerése Debrecen felé, amit a FIBA-val 15 éve tartó sikeres együttműködésünk alapozott meg” – fogalmazott a városvezető.
Széles Diána alpolgármester azt emelte ki, hogy sok ember munkája áll amögött, hogy Debrecen immár minden évben egy vagy akár több rangos, nemzetközi kosárlabda eseménynek a helyszíne.
“Több mint 10 éve már olyan szoros kapcsolatban vagyunk a nemzetközi szövetséggel, hogyha Debrecen pályázik egy utánpótlás világeseményre vagy egy 3×3-as kosaras eseményre, akkor mindig támogatást kapunk a FIBA-tól. Ez nagyon sok együttműködő partnernek a munkáját dicséri” – nyilatkozta Széles Diána alpolgármester.
Az átadáson részt vett Dirk Nowitzki kosaras legenda is, aki a Debrecenben zajló U19-es férfi kosárlabda-világbajnokságra érkezett a városba.
“Csak tegnap érkeztem, így egyelőre nem sokat láttam a városból és az országból, de nagyon jól érzem magam. Tegnap már voltam is meccsen, s nagyszerű volt a hangulat” – mondta a Dallas Mavericks-szel NBA-bajnok, nyolcszoros All Star-válogatott és Európa-bajnoki ezüstérmes német klasszis.
A FIBA Andrés Lasanta spanyol szobrászművészt kérte fel a szobor elkészítésére, aki egy közel két méter magas, stilizált kosárlabdát tervezett, melyet két tenyér fog közre. Az acélötvözetből készülő szobor a dobómozdulat előtti állapotot rögzíti, amikor a dobókéz és a támaszkéz együtt emeli a magasba a kosárlabdát. A szobrot az Oláh Gábor utcai sportkomplexum előtt állították fel.