Interjú Doug McClintic-kel, a Global Mission tagjával. A szervezet missziólehetőséget biztosít a református gyülekezeteknek szerte a világon.
Honnan jött a gyülekezetalapítás ötlete?
Attól függ, mit értesz gyülekezetalapítás alatt. Európában és Észak-Amerikában nem kell egyházat alapítanunk. Tehát a klasszikus értelemben gyülekezetalapítás az, ahol nem volt templomod, és ott alapítottad a gyülekezetet. Egyes helyeken, például a Balkánon vagy Törökországban határai vannak a gyülekezetalapításnak, de általában Európában, bárhová megyünk, vannak templomok. A templomalapítás új gyülekezetek alapításáról szól. Nyugaton a gyülekezetek száma a lakossághoz viszonyítva drámaian csökkent. 1900 körül az USA-ban 26 templom jutott 10 000 emberre. 2000-re már csak 8 templom jutott 10 000 emberre.
Az USA-ban több vallásos ember él, mint Európában. A politikára is nagy befolyásuk van, Trump alatt még az alelnök is pap volt.
Nos, nem szabad összetéveszteni a civil vallást és a keresztény nacionalizmust a templomlátogatással és az egyházi részvétellel. Nem feltétlenül olyan emberek, akik keresztény közösségekbe gyűlnek össze azzal a céllal, hogy növekedjenek és tanítványokká váljanak. Sokan lobogtatják a vallási zászlót – ez igaz Európában is –, de az egyházak egy közösséget vagy a mi összejöveteleinket szolgálják. Az elmúlt 100 évben ez utóbbiak visszaesését tapasztaltuk, mind az Egyesült Államokban, mind Európában. A nagyon vallásos közösségnek tűnő Debrecenben a 10 000 főre jutó egyházak száma körülbelül 4, tehát fele az USA-ban a gyülekezetek egy lakosra jutó koncentrációjának.
Nálunk, Magyarországon a kommunista korszakban azt mondták az embereknek, hogy vasárnap ne menjenek templomba. Megvan tehát a magyarázat a csökkenésre, de mi a helyzet Nyugat-Európában és az USA-ban?
Szerintem van egy-két tényező. Az egyik a felvilágosodás, amely egyfajta szekularizáló impulzust keltett Európa-szerte és egész Nyugaton. Így vált a vallásos ember alternatívájává. Előtte még az is eldőlt, hogy melyik valláshoz tartozol. A másik ok az urbanizáció. Az emberek elkezdtek a városokba költözni, és az élet a városközpont, a munkahely köré szerveződött. Talán egy népcsoport vagy egy bizonyos csoport együtt költözött a városba, nem pedig a falusi templomba, amely a vidéki élet központja volt. Tehát az urbanizáció és az iparosodás megjelenése nagy tényező. Végül, de nem utolsósorban, az információs korszak új sebességet ad ezekhez a tényezőkhöz, és kevésbé ad olyan középpontot az életnek, ami a gyülekezeti plébánián található. Ezt látható Hollandiában, amelyet elpusztítottak a világháborúban. A háborút követően a felvilágosodás teológiája különösen az államegyházban vette át az uralmat. A különbségtétel a hívő és a hit nélküli személy között odáig kezdett elmosódni, hogy Hollandiában az emberek 50%-a határozottan nem vallásosnak vallja magát. Az emberek nem csak a valláshoz lusták, ez olyan, hogy „hát, meg vagyok keresztelve, de biztosan nem járok templomba”. Tehát ezek a nyugati tényezők valójában felgyorsították a szekularizációt. Úgy gondolom, hogy a keleti üldöztetés nagyon megnehezítette kereszténynek lenni. A keleti keresztény egyházak azonban nem liberalizálódtak, fenntartottak egyfajta keresztény ortodoxiát és hűséget. Valójában társadalmi erővé vált, maga a változás: a Szolidaritás katolikus mozgalom Lengyelországban, a református mozgalom Temesváron és egész Magyarországon. Mintha a keresztény ortodoxia és a libráció sokféleképpen összeházasodott volna. Nagyon érdekes, és nem tudom, hogy jól dokumentálták-e. Köteteket írhatnánk róla, és hogy miért történt. Reméljük, hogy a gyülekezetalapítás nem alapítja meg a gyülekezetet, hanem egy új laboratóriumot, új modellt ad ahhoz, hogy az ember hogyan tud továbblépni. Lehet, hogy jobban kötődik a fejlődő világ modelljéhez, mint az iparosodás előtti modellhez. Az új közösségek létrehozása része lehet ennek a megújulási stratégiának.
Mi a módszered? Hogyan csinálod?
Amikor létrehoztuk ezt a magyarországi partnerséget, az egyetemi lelkészi hivatal meghívása volt. Nemrég kapták vissza az államtól az egyetem épületét, és valahogy hallottak rólam és az efféle dolgok iránti érdeklődésemről. Egy nagyon nagy amerikai gyülekezetben dolgoztam, ahol az én feladatom a gyülekezet alapítása volt helyi, országos és globális szinten. Az egyház fizetett azért, hogy ilyen dolgokon dolgozzam. Így 2008-ban találkoztunk, és beszélgettünk mindkét felekezet, az USA református felekezeteinek és itthoni tisztségviselőivel, és – az egyetemmel – segítettünk nekik két új közösség létrehozásában a két leánykampuszon. Emlékeztetett a B (Böszörményi) és a K (Kassai) campusra, mert Amerikában senki sem tudja, hogyan kell kiejteni ezeket a szavakat. Ez volt az első kísérletünk új közösségek létrehozásával. Az egyetemi tapasztalat a mag, és az új emberek, akik hitre jutottak, kapcsolatokon keresztül jönnek. Rendeztünk grillpartit, kocsmaestet, Harry Potter-triviát, szóval különböző dolgokat, hogy az emberek szocializálódjanak. A gyülekezet egy olyan teret hozott létre, amely valóban nyitott volt a hívők és a nem hívők számára, egyfajta szórakoztató környezet volt, de volt ott istentisztelet is, ott volt az evangélium hirdetése, bibliatanulmányok és megbeszélhető helyek, valamint kétségek és kérdések, melyeket megvitattunk. Voltak olyan kreatív emberek, akik csak plakátokat tettek ki, hogy meghívjanak másokat. Soha nem volt konfrontáció az emberek között. Szerintem a gyülekezetépítés olyan, mint egy kutat ásni, ahová az emberek jöhetnek inni. Nem falat építeni és bent maradni. Inkább azt mondjuk, hogy eljöhetsz a forráshoz, és megtapasztalhatod itt Istent.
Úgy tűnik, ez működik.
Szerintem igen. Ezek a campusok folyamatosan növekednek. Vannak, akik megszerezték a diplomájukat, de sokan továbbra is Debrecenben maradtak, a közösségben pedig egy új gyülekezet jött létre, melynek szponzorálásában segítettünk, és az egyik helyi gyülekezet lehetővé tette, hogy a plébániájukban lehessenek, és biztosította számukra az embereket, a finanszírozást és a teret, ez az Úrréti Református Gyülekezetté nőtte ki magát. A Nagyerdei Református Egyházközségből érkezettek körülbelül egyharmada, az egyetemet végzettek egyharmada és a teljesen újoncok harmada. Néhányan, akik érdeklődés vagy kapcsolódás módján, néhányan ajánlás alapján jönnek el megnézni, majd úgy döntöttek, hogy maradnak. Ez az egyik dolog, amit egy új gyülekezet tud nyújtani, ez a „gyere és nézd meg” attitűd, míg egy bejáratott gyülekezetben – hát, ez is lehet -, de kevésbé valószínű, hogy ilyen meghívást kap. Egy régi gyülekezetben az emberek már sok tekintetben előre el vannak döntve. Szerintem azonban még azok az egyházak is be tudnak nyúlni a világi emberek életébe a kapcsolatokon és a vendéglátáson keresztül. A szekularizáció itt Magyarországon valós. Annak ellenére, hogy kétszer-háromszor olyan vallásosak vagyunk, mint a hollandok vagy a skótok, még mindig a lakosság kisebbségében vagyunk. Azok az emberek, akik aktívan járnak a gyülekezetbe, akik aktívan kötődnek és aktívan részt vesznek, kisebbségben vannak. Mondom, mintha a látogatottság lenne a cél, de nem az. Ez a közösség, a mi nyilvános tanúságtételünk Jézus Krisztusról, egységünk a közös értékek, családunk, kapcsolataink, jóságunk és mindazok között, amelyeket az egyház nyújt.
Összehasonlítva az Amerikai Egyesült Államokat és Magyarországot, mi a könnyebb és mi a nehezebb itt gyülekezetalapítás közben?
Az itt élők őszintébbek azzal kapcsolatban, honnan származnak. Azt hiszem, az amerikai kereszténységnek van egy kulturális rétege, egyfajta trendi, így az emberek könnyen azonosulnak vele, és mégsem értik igazán, mit csinálnak és mondanak. Van zenénk, a világi kultúrát olyan mértékben a kereszténységbe helyeztük át, hogy ez csak egy lehetőség, olyan, mintha kiválasztaná a zenei stílusát. Akkor azt gondolom, hogy a politikai vonzalom, különösen jelenleg társadalmunk jobbszárnyán, egy tényező. A jobboldali eszmékhez kötődő emberek könnyen bevonhatók. Ezeknek az elképzeléseknek egy része egészségtelen, Magyarországon is van belőle egy kevés, de a legtöbb embernek elég világos, hogy kik is ők. Míg Amerikában zavarosabb. Azt mondják, hogy vallásosak, mert amerikaiak, és az amerikaiak szeretik Jézust. Néha a hitnek nem sok köze van a valósághoz. A járvány sok megosztottságot és ellenségeskedést szült egyházainkban. Sok problémát okozott, sokkal többet, mint amit Európában láttam. Amerikában a járvány társadalmilag megosztó probléma volt, és a mi egyházainkban is megmaradt. A gyülekezetek felépülése lassabb volt, mint itt, ami érdekes.
Egyesek azt mondják, hogy az Amerikai Egyesült Államokban még a katolikus egyházak is protestánsak.
A nagyon-nagyon tradicionális katolikusok körében félnek a protestánsságtól. Sok misén, ahol részt vettem, nagyon nehéz észrevenni a különbséget. Előfordulhat, hogy az istentisztelet egy pontján áhítat lesz Mária iránt, és ezek nagyon hasonlítanak egy protestáns istentiszteletre.
Mik azok a dolgok, amiket itt tanulhatsz meg és valószínű alkalmazni fogsz az Egyesült Államokban?
Egy ötfős magyar csoportot vittünk az USA-ba. Minden második évben tartunk egy tanulási csereprogramot, tehát amerikaiak jönnek ide, találkozunk egymással, és különféle témákról beszélgetünk, és ez igaz az USA-ban is. Szerintem megtanulhatják a történelemünket olyan rövid, nagyon gördülékeny történelemszemléletünk van, és hajlamosak vagyunk rövid történelmünket úgy alakítani, hogy az megfeleljen ahhoz a csoporthoz, amelyikkel együtt szeretnénk járni. Nehéz lesz, ha városának – Debrecenhez hasonlóan – 800 éves múltja van. A református egyháznak van egy olyan gyökere, amely lehetőséget ad az évtizedek hullámaiban és változásaiban való eligazodásra. Az amerikaiak hajlamosak arra az évtizedre azonosítani magukat, amelyben születtek, a történelmet az évtized szerint értékelik. A nyugati világban a popkultúra mindenütt, minenkire hatással van, és az információs korszak hatalmas. Bizonyos értelemben másképp hozza össze az embereket, meg kell nézni a technológiával, a kommunikáció sebességével adódó lehetőségeket és lehetőségeket is. Másrészt lassítanunk kellene, és egy kicsit körültekintőbben dönteni. Ez volt a munkám amerikai egyházi tisztviselőként. Szóval azt mondom az embereknek, hogy lassítsanak, gondoljuk végig, nézzük meg, hogy van-e összefüggés közöttünk, és keressük meg azokat az embereket, akik valóban tudnak segíteni. Azt hiszem, ez az egyik olyan dolog, amit az itteni gyülekezet valóban tanít nekünk. Sok mindent tanultam az itteni kollégáimtól. Nagyon haladó gondolkodásúak, de azt is tudják, hogy ennek működnie kell.
Dolgozik menekültekkel az Egyesült Államokban?
Nem az én feladatom a menekültekkel való foglalkozás. De a református egyházban van néhány projektünk, a déli határunkon van egy személy, aki olyan missziós munkatárs, mint én. Igyekszik felhívni a figyelmet és erőforrásokat biztosítani déli határválságunkban. Nagyon forró politikai téma, de a határon is nagy a humanitárius szükséglet. Azt hiszem, a keresztények között van egy valódi érzék, hogy ha segíthetünk megoldani bizonyos gazdasági egyenlőtlenségeket Dél és Észak között, akkor nem lennénk ebben a válságban. De hatalmas rendszerszintű, gazdasági és társadalmi erők állnak ellenünk. Tehát az ideiglenes segélynyújtás és az embereknek az egymással rokonságban álló emberekkel való kapcsolatteremtésben való segítése.
Dolgozik olyan kisebbségekkel, mint az amerikai őslakosok?
Igen, abszolút. Főtitkárhelyettesünk nagy találkozót tartott Oklahomában néhány történelmi indián gyülekezetünkkel. Nagyon kicsi felekezet vagyunk, a legtöbb, amivel valaha is rendelkeztünk, körülbelül három vagy négy gyülekezet az Egyesült Államokban. A felekezet elkezdett valamit abban a rezervátumban. Mint szülővárosomban, itt is van metodista jelenlét, de nincs más felekezet. Lehet, hogy presbiteriánusok vagy evangélikusok jelen vannak különböző törzsi területeken. Szóval nagyon jó találkozó volt. Felekezetünk hatalmas változáson ment keresztül. A hollandok bevándorló felekezeteként indultunk, majd igazi amerikai felekezetté váltunk. Főtitkárunk, aki közösségünk feje, Nicaraguában született, globális missziónk vezetője Bangalore-ban, a szemináriumunk vezetője pedig Indonéziában született, így mi leszünk az amerikai kontinensen a református egyház. A mi felekezetünkben legalább két nyelv van, az angol és a spanyol. Bővítettük a portugál és a brazil kapcsolatokat. Egyre kevésbé euro-centrikus felekezet leszünk, pedig Európából származunk. Bevándorló őseink két nagy hullámban érkeztek, az egyik a gyarmati, a másik a terjeszkedés időszakában. 1864 óta nem hívnak holland református egyháznak. Egyre nehezebb Vanderlaant vagy Van Dyke-ot vezetőként találni a gyülekezetben. A saját nevem például egy skót név. Szóval nagyon amerikai lett. Az Egyesült Államokban és Kanadában vagyunk, és most Dél-Amerikába, a Karib-térségbe és Közép-Amerikába költözünk.
Mely országoknak vannak sikeres történetei a gyülekezetalapítással kapcsolatban?
Csendes munkát végeztek a Dominikai Köztársaságban. Van egy felekezet, amely ott nőtt fel. Chiapas Mexikóban, a maja törzseknél 150 évvel ezelőtt kezdődött munkánk, a Yucatán-félszigeten pedig most fejeződött be hivatalosan is a missziós jelenlétünk. Tehát ami helyi felekezetként indult, az most lett amerikai felekezet.
Hogyan érintik a társadalmi problémák az egyházat?
Borzasztóan. A mi euro-centrikus módszerünk az volt, hogy nyilatkozzunk. Azt hiszem, ez a tendencia elkezdett csökkenni. A kijelentések néha csak a homokba húzott vonalak. Dolgozunk azon, hogy segítsünk az embereknek, próbáljunk meg igazán figyelni egymásra, és kapcsolódjunk egymáshoz, még akkor is, ha eltérő véleményünk van a dolgokról. Szerintem az USA egy sajátos politikai kultúra. Mindenkinek megvan a maga szavazata, véleménye és ötlete. Ez volt az ideális. Arra vagyunk kiképezve, hogy vitatkozzunk egymással. Például az egyetemen heves vitákat folytattunk, aztán elmentünk pizzázni és összebarátkoztunk. Az elmúlt 10 évben azonban az emberek sokkal maradibbak lettek, sokkal komolyabban vették magukat a véleményük tekintetében. Úgy tűnik, mindenki azt hiszi, hogy ő egy műsorszolgáltató, és ha potenciálisan több millió emberhez fér hozzá, amikor tweetet küld, a véleménye számít. Az emberek nagyon izgatottak és nagyon izgatottak a véleményük miatt. És természetesen van dezinformáció és minden olyan jelenség, amely globálisan érint bennünket. Az USA nehéz dolog lehet most.
Az Ön régiója továbbra is gazdasági problémákkal küzd, az autógyártók Mexikóba és Kínába költöztek.
Igen. Michiganből származom, amely az acélgyártásáról ismert. Vasércet küldtünk Pittsburgba és Clevelandbe, és ők acélt gyártottak, visszaküldték nekünk, mi pedig autóvá alakítottuk. Egész rendszerünk volt ezeken a hatalmas tavakon, és amikor a 70-es években normalizálódtak a kapcsolatok Kínával, egyszerűen csak úsztathatták az acélt Kaliforniába, így autógyáraink a Csendes-óceán partjára költöztek, és nagyon tönkretett minket. Az én feladatom volt 10 évig templomokat ültetni a Rozsdaövezetben, mert sok templomunk eltűnt, és sokan elmentek.
Hogyan sikerült megtartani a közösségeket?
Nos, nem tettük. Sok esetben az igazságosak közül sokan elpárologtak, ahogy közösségeik fejlődtek. A detroiti Dearbornban például nagy arabul beszélő közösség él a Közel-Keleten kívül. Minden michigani dokumentumunk három nyelven készült: angolul, spanyolul és arabul. Egy templomot, amely baptista vagy református gyülekezetként indult ezen a területen, mára teljesen körülvesznek muszlimok. Nem sok esélye van arra, hogy elérje a környékét. Tehát sok ilyen templom bezárt. Megpróbáltunk visszamenni és átirányítani, aztán hatalmas gazdasági katasztrófák következtek Detroitban. Detroit egyes részei nyílt termőföldekké váltak, egy része pedig csak szemétdomb, más része pedig modern várossá újult meg. Az egyik projektünk az volt, hogy vettünk egy házat Detroit egyik szomszédságában, ahol valószínűleg az emberek 50%-a olyan házban él, amely nem tartozik hozzájuk. Csak betörnek és beköltöznek a házba, és ez senkit nem érdekel. Sok ilyen házban nincs fűtés vagy villany. Tehát vettünk egy házat, bekapcsoltuk az áramot, és volt fűtésünk, így télen jöttek az emberek, és adtunk nekik enni. Az ottani lelkészek minden nap összejöveteleket és bibliatanulmányozást tartottak. Különféle képzéseken is részt vettek a ház megjavításáról. Így az egyház az élet alapjainak forrásává vált. A szegénység és az állam viszonya az Egyesült Államokban egészen más, mint Európában. Az USA-ban nagyon korlátozott. Minden állam más és más, például Kaliforniában a gazdagok sok segítséget adnak a szegényeknek, míg például Michiganben nem ez a helyzet. Tehát munkánk egy része az, hogy segítsünk az embereknek a rendszerhez való hozzáférésben.
Itt, Magyarországon ezt láthatjuk, hogy az egyház az állam munkáját végzi. Segélyt adnak, gondoskodnak a régiekről, és ez nem annyira megszokott egy világi államban.
Igen, ez egy határ. Ez egy olyan dolog, amiről nem tudom, hogy működni fog-e vagy sem. Sok helyet tudok mutatni, ahol jól működik. Az Egyesült Államok legnagyobb segélyszervezete a Catholic Charities. Nélkülük az állam nem tudja működtetni rendszerét. Sok segély eltűnne nélkülük. Szerintem működhet, ha az egyháznak van társadalmi tudata. Ha azonban az egyház erőfeszítései révén próbál megtérőket szerezni, az egyszerre rossz vallás és rossz állami segítség. Alaposan át kell gondolni. Azt hiszem, vannak figyelemre méltó példák igazán nagyszerű dolgokra, ahol a kormány és az egyház együttműködik, és vannak olyan példák is, ahol nincs elég az egyház vagy az állam. Természetesen az egyház jól jár, ha a közjót tartja szem előtt. Mindig igyekszem emlékeztetni az embereket, hogy nem csak magunknak hozunk létre közösségeket, hanem ez Isten szeretetének és Jézus Krisztus irgalmának nyilvános tanúja. Közfelelősségünk van.
Mi a véleményed Európa keleti részén, az ortodox területeken található templomnövényekről? Néhány évvel ezelőtt egy fiatal pap azt mondta, hogy az volt a legnagyobb hiba, hogy a magyar papok például nem adták át Isten üzenetét a románoknak, így a protestantizmus megállt a Kárpátoknál.
Van egy projektünk, amellyel együtt dolgoztunk Romániában, és ez egy fiataloknak szóló közösségfejlesztési projektből jött létre. Az ifjúsági szolgálatban dolgozók közül sokan valóban Jézus Krisztus híveivé váltak, és megpróbáltak helyet találni a gyülekezetben. Társadalmi és gazdasági helyzetük, valamint nyelvezetük miatt pedig nem találtak helyet a különböző egyházakban, például a protestáns, a katolikus, az ortodox és a görög ortodox egyházakban. Tehát ez az ifjúsági lelkész alapított ott egy gyülekezetet, és mi segítettünk nekik ebben, és jó kapcsolatuk van a környező gyülekezetekkel. Amikor olyan szükséglet van, amelyet más gyülekezetekben nem elégítenek ki, érdemes valami teljesen újat és teljesen mást kezdeni. Nem fogunk kifogyni a szükségből. Ha kevesebb mint négy gyülekezet jut 10 000 emberre, akkor ezeknek a gyülekezeteknek igazán nagyra kell nőniük, mielőtt nincs szükség új gyülekezetekre. Igyekszünk együttműködni az ökumenikus hivatalokkal, és igyekszünk a lehető legérzékenyebbek lenni, amikor új gyülekezetet alapítunk. Nem mondjuk jól, új gyülekezetet fogunk alapítani ott, csak olyan gyülekezetek mellé kerülünk, amelyeknek szükségük van a segítségünkre.
Tudnál példát mondani arra, hogy milyen segítségre gondolsz?
Eszmecsere van. Amikor valami újba kezdesz, nem sok ember tudja, min mész keresztül. Igen, van egy lelkészed a gyülekezetben, de az összes többi gyülekezet százéves, és a tapasztalataik egészen másak. Ez az egyik dolog, amit megtehetünk, és ez valóban bevált. Azok az emberek, akik ezt megtették az Egyesült Államokban, azonosulnak azokkal, akik itt csinálják, és összehasonlítják a jegyzeteket. Amikor egy új projekten dolgozol, az egyik legnehezebben leküzdhető dolog az az érzés, hogy te vagy az egyetlen, akinek ezek a bizonyos problémák és problémák vannak. Tehát ez a fő dolog, amit segítettünk biztosítani, az az érzés, hogy „jól vagy” és „mások is megtették ezt”, tehát „látnak, kapcsolatban vagy, bátorítunk”. Szerintem az érzelmi támogatás az egyik legfontosabb dolog. Egy európai apa azt mondta nekem, hogy bármiféle anyagi támogatást tud nyújtani nekünk, és ez nagyszerű, de sokkal fontosabb az érzelmi támogatás, hogy átéljük az újdonságot olyan emberekkel, akik már megtették. Szerintem ezt nem mindig kapod meg egy helyi közösségben. Talán te vagy az egyetlen új templom a városban. Tehát mi biztosítjuk a kapcsolat és a közös élmények ilyen jellegű közösségét. Nagyon nehéz dolog, amikor új gyülekezetet alapítasz, mert nagyon kevés embered van, és néha nagyon sebezhetőnek érzi magát. Tehát itt a közös tapasztalatról, a közös know-how-ról van szó. Az elmúlt 30 évben több száz új egyházzal dolgoztam együtt, és néha valakinek csak jól kell hallania, ez normális, és minden rendben lesz.
Milyen jövőt jósol a protestáns egyháznak?
Úgy gondolom, hogy a protestantizmus – mint minden más – meg fog változni, ahogyan már megváltozott. A mi nagy reménységünk egy egyházban, egy Úrban, egy hitben és egy keresztségben van, amely végül kinyilatkoztatja magát Isten országában, amely eljön az egész világra. Teológiánk a feltámadás és a remény teológiája. nagyon bizakodó vagyok a jövőt illetően. Úgy gondolom, hogy nagyon nehéz időknek nézünk elébe, nos, nagyon nehéz időknek nézünk elébe. Szerintem a protestantizmusnak magának kell kitalálnia, hogy a felekezetei miért léteznek. Megvan a pápa, majd a metropolita, majd a protestánsoknak volt a lenyomata és a védőjük. Már nem a középkorban vagyunk, hanem olyan társadalmakban, amelyek maguk is azzal küszködnek, hogy mit jelent a tekintély, hogyan néz ki ez az egyház egy demokráciában, egy szabad társadalomban. Ez sok gondolkodást, gyakorlati teológiát és sok küzdelmet igényel, hogy egyházaink továbbra is Jézusra összpontosítsanak az Ő alapvető üzenetében, és valóban szolgáknak kell lenniük ezeknek a társadalmaknak, és a szeretet jelét kell mutatniuk az embereknek. az élet minden területéről.
Milyen kritikát hallott pályafutása során a protestáns egyházról?
Sok éles kritika irányul ránk. Azt mondják, hogy csak a másik világgal foglalkozunk, a lelkek megmentésével és a mennybe jutással. Szerintem ez nem igazságos vagy igaz. Úgy gondolom, hogy mindent meg kell tennünk, hogy megmutassuk, hitünkből élünk, a való életben, valós időben, van családunk és munkahelyünk. Azt hiszem, az egyik dolog, amiben vétkesek vagyunk, és amiben megvádoltak bennünket – különösen az Egyesült Államokban – az anti-intellektualizmus. Hogy nem igazán integráljuk a tudományt a vallásba, és nem az élet valóságára gondolunk. Az Egyház – protestáns, katolikus, ortodox, pünkösdi – az emberiség történetének legsikeresebb szervezete. Soha nem volt még ekkora embercsoport. Tehát van némi sáfárságunk, felelősséggel tartozunk a világ felé. Úgy gondolom, hogy jobban kell törődnünk az éghajlattal, a bolygó gondozásával, az igazságszolgáltatással, valamint a szegénység és a háború enyhítésével. Mi azonban nem az ENSZ vagyunk, hanem egy egyház, ezért meg kell tartanunk alapvető küldetésünket. Igyekeztem reformátor lenni, mint a hit toborzója, mert a világ állandó felügyelete alatt állunk.
Mit gondol, miért hagyták el az emberek a református egyházat, vagy miért csatlakoztak?
Láttam olyanokat, akik azért hagyták el a református egyházat, mert úgy gondolták, hogy az túl merev, vagy túlságosan foglalkoztat bizonyos teológiai kérdések, és valami szabadon lebegőt kerestek. És láttam olyan embereket is, akik felnőtté válva megismerhették Krisztust egy szabadgyülekezetben vagy valamilyen más gyülekezetben. Amikor a Bibliát olvassuk, sok olyan dolog van, amit nehéz megérteni vagy végig kell gondolni, és látták, hogy ezt néhány csodálatos módon tesszük. Úgy gondolom, hogy a Református Hit megpróbálta a Bibliát egészében látni, és azt, hogy hogyan hoz létre egy koherens teológiát. Szerintem az emberek ezt keresik. Láttuk ezt Dél-Amerikában, ahol sok pünkösdi gyülekezet van. Sokan otthagyták a katolicizmust vagy a pogány életmódot és vallást, és most azt mondják, hogy valami átfogóbbra van szükségük, ezért jönnek hozzánk.
Honnan jönnek az emberek és hova mennek?
Világviszonylatban többen lettek keresztények az elmúlt 100 évben, mint korábban bármikor. A kereszténység hatalmas terjeszkedését tapasztalja, annak ellenére, hogy Nyugaton hanyatlás van. Nyugati keresztényekként valóban fel kell ölelnünk a déli globális keresztényeket, tanulnunk kell tőlük, szükségünk van az ilyen jellegű cserékre, de szükségünk van déli és északi cserékre is. Sok dolgot tanulhatunk Afrika, Dél-Amerika és Délkelet-Ázsia vitalitásából. Az emberek úgy jönnek Krisztushoz, ahogyan azt szüleiktől tanulták, de van Krisztushoz való megtérés is, amikor kezdik meglátni a teljes szekularizmus üregességét. Keresik a világ fényét, és láthatjuk, hogy az emberek értelmet és módot remélnek életük középpontjába. És amikor az emberek elmennek, az gyakran azért van, mert sérelmek, bántalmazások vagy nehézségek értek el. Elfogadható, hogy nem vagyunk vallásosak, ezért nagyon könnyen lehet vallástalanból spirituálissá, vagy vallásosból vallástalanná válni. Ez olyasmi, amit az emberiség történelmében még soha nem láttunk. Érdekes dilemma ez a 21. és 22. századi templom számára.
Igaz-e, hogy a protestáns és református egyház több tagja depressziós, mert nem tudják meggyónni bűneiket, mint a katolikusok?
Soha nem gondoltam rá így. Soha nem láttam róla kutatást, de igaz lehet. A mentális egészségügyi problémák a 21. század egyik legnagyobb problémája. Az urbanizáció, az iparosodás és az információs korszak megváltoztatta agyunk kémiáját. Szerintem a lelki egészség és a hit együtt tud működni. Következetes teológiával kell rendelkeznünk a mentális egészséggel kapcsolatban, amely azt mondja, hogy jó az ima, jó a bűneink megvallása, de szükséged lehet egy kis terápiára vagy a szükségleteidre való odafigyelésre is. Azt hiszem, Amerikában a protestantizmus nyitottabb a mentális egészségügyi problémákra, mint a katolicizmus. Holisztikusan kell szemlélnünk a mentális egészséget és a depressziót, különösen ebben a megváltozott állapotban, amelyben élünk. Ez egy új világ mentálisan számunkra. Ez egy új határ.
– N. Nagy Sándor –
Kezdőkép: Amerikai Református Egyház
