A több mint 150 éves múltra visszatekintő PICK és a generációk ízemlékeit meghatározó szalámis élmények inspirálták azokat a grafikusokat, akiknek alkotásokból kiállítás nyílt Buda kulturális főutcájában, a Bartók Béla úton, a BBBKultPont Galéria és Közösségi Térben.
A különleges tárlaton a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem (MOME) korábbi és jelenlegi hallgatói mutatják be többek között azokat a műveket, amelyek szalámihoz kapcsolódó ízemlék-történeteiket keltik életre. A kortárs tervezőgrafikusok és az ízművészek közös pályázata során megszületett alkotásokat szakmai zsűri értékelte és díjazta.
Az ízek és a design mestereinek közös törekvése, hogy olyan maradandó alkotásokat hozzanak létre, amelyek generációkon át képesek megmaradni az emberek emlékezetében, és az együtt átélt élményekre alapozva segítik a közösségek megerősítését is. A PICK a téliszalámival már-már művészi szintre emelte a hagyományokat megőrző, de folyamatosan megújuló, különleges és időtálló termékek létrehozását, amelyekhez generációk emlékei kötődnek.
Ez adta az ötletet a tehetséges grafikusok felkérésére, akik által nem megszokott módon tudnak felelevenedni ezek az emlékek. Márciusban ilyen egyedi alkotások debütáltak a PICK szalámik mellé csomagolt vászontáskákon, majd útnak indult a legnagyobb magyar húsipari márka és a MOME közös művészeti kollaborációja.
„A PICK mindig is fontosnak tartotta, hogy a több mint 150 éves hagyományaira építve lépést tartson a korral, folyamatosan új fejlődési irányokat kijelölve az értékteremtésben, az utánozhatatlan ízekhez kapcsolódó emlékek és élmények művészi szintre emelt megőrzésében, átadásában újabb és újabb generációk számára.” – mondja a PICK képviseletében Szokolai Júlia, a Bonafarm húságazat stratégiai és marketingigazgatója.
„Ez adta az ötletet a MOME-val közös kezdeményezés elindítására, ezáltal a kortárs művészek bevonására a közös alkotói folyamatba, amelynek eredménye ez a rendhagyó kiállítás, amelyre nagyon büszkék vagyunk” – zárta gondolatait a szakember.
Szalámis emlékeink – PICK inspirálta műveket mutatnak be a MOME grafikusai
A MOME, több generációt is képviselő, alumni és jelenlegi hallgatóinak munkáit szakmai zsűri értékelte és ezek közül díjazta is a legjobbakat a május 8-ai ünnepélyes megnyitón.
Alumni hallgatók között hirdetett díjak:
1. Díj: Kárpáti Tibor, munkájának címe Szabadkai út 18.
2. Díj: Békés Rozi, munkájának címe PICK
3. Díj: Földi Viktor, munkájának címe Három másodperces szabály
Hallgatói különdíj: Bencsik Beáta, munkájának címe Reggeli Picknik
A PICK különdíja: Kara György, munkájának címe PICK-AT-ALL-TIMES
Nagyítható méretű minigalériánkban a fenti sorrendben láthatják az alkotásokat.
Fotók: Csula-Albert Andrea