Felavatták Boros László aranykoszorús mesterszakács mellszobrát Debrecenben, a DSZC Kereskedelmi és Vendéglátóipari Technikum és Szakképző Iskola előtti parkban, a Vénkert utcán.
A szobor Juha Richárd Munkácsy-díjas szobrászművész alkotása. Az avatóünnepségen beszédet mondott Papp László, Debrecen város polgármestere, Kósa Lajos országgyűlési képviselő, Krivács András, a Magyar Nemzeti Gasztronómiai Szövetség elnöke, Balogh Tamás, a Hajdúsági Gasztronómiai Klub elnöke és Tóth Lajos, a Hajdúsági Gasztronómiai Klub alelnöke.
Az eseményen fellépett Tordai Zoltán és zenekara, valamint Bakota Árpád, a Csokonai Színház Jászai Mari-díjas színművésze. Az ünnepséget Debrecen város önkormányzata és a Hajdúsági Gasztronómiai Klub szervezte.
23 évesen már konyhafőnök volt
A 2020 novemberében elhunyt Boros László munkásságáért még életében megkapta a Magyar Ezüst Érdemkereszt kitüntetést, valamint a Magyar Nemzeti Gasztronómiai Szövetség életműdíját is. Az előterjesztők arról is megemlékeztek, jogy Boros László fiatal tanulóként, 1965-ben lépte át az Aranybika konyhájának küszöbét. 1973-ban a Szabadság Étterembe került, ahol alig 23 évesen konyhafőnök lett. Később külföldön gyűjtött tapasztalatot. Munkásságáért megkapta a Magyar Ezüst Érdemkereszt kitüntetést, valamint a Magyar Nemzeti Gasztronómiai Szövetség életműdíját is.