Idén hatodik alkalommal rendezik meg a Bringa Pikniket Nyíregyháza és Tokaj között.
9:50-kor startolnak el a résztvevők Nyíregyházán a Kossuth térről, de előtte még lehetőségük lesz BikeSafe regisztrációra is. A Kossuth téren Bocskai Magda és Dankó László páros lesz a hangulatfelelős, akik fokozzák majd a hangulatot a túra előtt. Idén Nyírtelek és Rakamaz után már Virányoson is kialakitanak egy megállót a megfáradt bicikliseknek. A helyszíneken gyümölccsel, pogácsával és ásványvízzel várják a résztvevőket. A 35 km-es út az egyik legjobb bicikliút a régióban, csak egy hátránya van, hogy nagyon kevés az árnyék, ezért érdemes vizzel feltankolva elindulni, főleg ha nagyon meleg lesz. A bicikliút mellé ültettek fákat is, de egyrészük már kipusztult, vagy még nem nőtt meg akkorára, hogy jelentősebb árnyékot biztosítson.
A Fesztiválkatlanban DJ Till fogadja az érkezőket, akik nyakpántot és kedvezményekre jogosító kártyát kapnak ajándékba. A tavalyi nagy érdeklődésre való tekintettel, idén is lesz Bringa Tusa. Egy 15 akadályt tartalmazó 450 méteres pályán kell végig mennie az indulónak a lehető leglassabban. Ehhez egy előzetes, ingyenes regisztrációra van szükség, a szervezők pedig minden résztvevő után 5.000 forinttal támogatják a Jósa András Oktatókórház Gyermekosztályát.
A Bringa Piknik ideje alatt folyamatos a mozgó orvosi felügyelet és a felmatricázott szerviz busz is úton lesz az esetleges műszaki problémák kivédésére, megoldására.