Szeptemberre elkészülhet a Lechner tér felújításának első szakasza, az önkormányzat 85 millió forintért szerződött a szegedi HPQ Plus Kft.-vel.
– Kevesebb jut idén fejlesztésekre, de így sem lesz hiány építkezésekből, Szeged önerejéből minden városrészben igyekszik építeni, szépíteni. A tervek közül most a Lechner tér felújításának első szakasza kezdődik meg. Az önkormányzat 85 millió forint értékben szerződött a szegedi HPQ Plus Kft.-vel, a kivitelezésre kiírt közbeszerzési eljárás nyertesével, hogy szeptemberre rendbe tegye a teret – mondta a terület önkormányzati képviselője keddi sajtótájékoztatóján a szeged.hu oldalnak.
Binszki József alpolgármester hozzátette, a Szent Rozália kápolna és a szeretetláda mindvégig megközelíthető marad. A járdák és sétányok valamivel szélesebbek, biztonságosabbak lesznek, a templom elé lépcső épül, a közvilágítás is három kandeláberrel újul meg. Öt beteg fát cserélnek, helyettük díszalmafákat, vörös tölgyet, cédrust és ezüst hársat ültetnek.
Közel ezer négyzetméter zöldfelületet alakítanak ki, 400 cserjét és évelőt telepítenek: így jázmint, levendulát, mirtuszloncot, mahóniát, törpefenyőt, babérmeggyet, rózsát, kékszakállt, pálmaliliomot, árvalányhajat, macskamentát. Az öntözéshez és a kutyafuttatóhoz vízvételi lehetőséget alakítanak ki.
Fotó: Frank Yvette