Négy csoportszobás új épületrésszel bővült európai uniós támogatással a bajai újvárosi bölcsőde – közölte a város polgármestere az MTI-vel.
Nyirati Klára (Sikeres Bajáért Egyesület) tájékoztatása szerint a beruházás a Terület- és Településfejlesztési Operatív Programban (TOP) elnyert 360 millió forintból valósult meg, a pályázatot még az előző városvezetés nyújtotta be 2019-ben.
A Bajai Egyesített Bölcsődék I. számú intézményének bővítése során négy új csoportszobát alakítottak ki: kettőben a bölcsődei alapszolgáltatás, a másik kettőben pedig – a megnövekedett igények miatt új szolgáltatásként – játszócsoport és időszakos gyermekfelügyelet vehető igénybe. Készült egy multifunkcionális terem is, ahol a fejlesztőpedagógus foglalkozásai zajlanak majd.
A bővítés eredményeként 36-tal, 120-ra nőtt a helyek száma az újvárosi bölcsődében. Az új csoportok működéséhez tíz kisgyermeknevelő és két bölcsődei dajka foglalkoztatása is szükségessé vált, tehát a projekt új munkahelyeket is teremtett.
A beruházás keretében nemcsak kialakították, hanem be is rendezték az új épületrészt. A helyiségek új bútorokat, a gyermekek új játékokat kaptak. Sikerült továbbá a meglévő bölcsődei részen a dolgozók számára új öltözőt, mosdót, mosó-vasaló helyiséget, étkezőt kialakítani és új berendezési tárgyakat vásárolni.
A polgármester emlékeztetett arra, hogy a Kodály utcai bölcsőde 1981-ben nyitotta meg kapuit. Korábban egy pályázatnak köszönhetően az épület szinte teljesen megújult, ehhez a felújított szárnyhoz kapcsolódik az új, korszerű és modern rész.
A bővítés révén az intézményben már tíz csoportszobában, valamint egy játszócsoportban és egy időszakos gyermekfelügyeletet ellátó csoportban végzik a kisgyermekek gondozását-nevelését.
(MTI)