Ahogyan arról hétőn beszámoltunk, az elégedetlenkedések hatására Papp László, Debrecen polgármestere Barcsa Lajos alpolgármesterrel együtt Németországba utazott, hogy demonstrálja, kell a városnak a CATL akkumulátorgyára.
A kínai cég türingiai üzemében aztán minden pontosan úgy történt, ahogy arra számítani lehetett: Papp szerint minden a legnagyobb rendben van.
A polgármestert elkísérte Arnstadtba az önkormányzati pénzből fenntartott DTV stábja is, híradásukban így idézik a városvezetőt:
Ahogy bejártuk az üzemet, azt lehet látni, hogy egy abszolút robotizált gyárról, gyártási folyamatról van szó. Megnéztük a modulgyártó részlegét és a cellaüzemét is ennek a gyáregységnek, valóban a 21. század top technikai színvonalát képviseli.
Papp Lászlót – bár bonyolult méréseket nemigen végzett – lenyűgözte, amit a helyszínen tapasztalt:
Porszemet nem láttam a gyár területén, semmilyen szennyezőanyagot, semmilyen veszélyforrást. Abszolút a német biztonsági és munkavédelmi előírások maximális betartása mellett valósult meg ez az üzem
– nyilatkozta a polgármester.
Hasonló tapasztalatokról számolt be Barcsa Lajos is:
A látogatás során a saját szememmel is meggyőződhettem róla, hogy a debreceni gyár technológiája is ezzel a mérnöki precizitással, ilyen biztonsági óvintézkedésekkel kerül majd kialakításra
– olvasható az alpolgármester Facebook-oldalán.
Fotó: Facebook/Papp László