Ahogy arról korábban hírt adtunk nagy felháborodást és megdöbbenést váltott ki az az értesülés Hajdúböszörmény vezetésében, mely szerint drasztikus járatcsökkenés várható Debrecen és Hajdúböszörmény között. Még Tiba Istvánt, a térség országgyűlési képviselőjét is intézkedésre sarkallták. Öt nappal a felháborodás után megérkezett a Volánbusz válasza: nem lesz itt semmilyen járatritkítás.
„Szeretnénk leszögezni, hogy a Hajdúböszörmény érintésével közlekedő járatok menetrendje 2023. január 1-től nem változik, az írásaikban említett viszonylatok esetében egyetlen járat sem szűnik meg, azokat továbbra is a 2022. évben megszokott időpontokban lehet majd igénybe venni.
A félreértés lehetséges oka ( ahogy azt a DERKE már korábban felvetette, szerk ) , hogy a www.menetrendek.hu weboldalon található internetes menetrendi keresőben 2023. évre megjelenő adatok fokozatosan lettek teljes körűen feltöltve!
Csak kisebb korrekciókat tartalmaz az új Volán menetrend Debrecen és Hajdúböszörmény között
Szeretnénk felhívni a figyelmet arra, hogy a Volánbusz hivatalos oldalán, a www.volanbusz.hu oldalon mindig hiteles és friss közlekedési híreket találnak az utasok utazásuk megtervezéséhez, a települést érintő járatok jelenleg érvényes menetrendje is megtalálható – pdf formátumban – társaságunk honlapján.
A Volánbusz december 11-én új menetrendet vezetett be, ami lényegében csak kisebb korrekciókat tartalmaz Hajdú-Bihar megye vonatkozásában. (A megyét érintő változásokról bővebb információ ezen az oldalunkon található.)
Ebből is látható, hogy a Volánbusz járatritkítást nem vezetett be és nem is tervez, épp ellenkezőleg: a mostani módosításoknak is az a célja, hogy a közúti közösségi közlekedés még versenyképesebb legyen az egyéni közlekedéssel szemben. Ezért a december 11-től érvényes menetrend összeállításakor a Volánbusz arra törekedett, hogy szolgáltatásai még jobban igazodjanak a Hajdú-Bihar megyeiek, azon belül pedig a hajdúböszörményiek utazási szokásaihoz.” – zárul a társaság válasza.
Kiakadt a hajdúböszörményi önkormányzat a Volán járatritkításai miatt
Ritkítják a helyközi buszok menetrendjét? – találtak magyarázatot a jelenségre