Első oktatási nyílt fórum címmel hirdetett eseményt november 14-én szerda este fél 8-ra a Grand Caféba a Motiváció Műhely, a STEP – Szegedi Tanárok Együttműködési Platformja és Egységes Szülői Front – Szeged. Előtte blokkolnák a Dugonics téri körforgalmat.
– Szeretettel hívunk meg benneteket az első nyílt oktatási fórumra, ahol az oktatás legégetőbb kérdéseit vitatjuk meg. A rendezvény nyílt, tehát bárki hozzászólhat a témához, kérdéseket vethet fel, kommentálhat. A fórum célja az egységes kiállás erősítése, közös célok felállítása – írják az esemény közösségi oldalán.
Moderátor: Erdélyi Eszter
Beszélgetőtársak:
Csala Hanga – Egységes Diák Front
Körmendi Zoltán – Veritas Virtus Libertas
Hajnal Edina – Egységes Szülői Front
Hegyi Adri, Vőneki Ádám – Szegedi Tanárok Együttműködési Platformja
Bozóki Anna – Motiváció Műhely
Hálásan köszönjük a Grand Café csapatának, hogy teret ad ennek a rendezvénynek – írják a szervezők, akiknek egy része másik eseményről érkezik.
– Diákok-Tanárok-Szülők egységben kiállunk az oktatás szabadságáért. Minden szegedit és környékbelit várunk a demonstrációra, akiknek számít gyermekeink jövője – írják az esemény közösségi oldalán.
A tervezett program:
17.45-18.00 Gyülekező Dugonics András szobránál
18.00-18.20 Forgalom blokkolás a nagy körforgalomban (a kiskarácsonyfa körül) rendőri kísérettel
Séta az oktatásért a Széchenyi térre
18.40. Szolidaritási akció a Széchenyi téren
19.30 Vitafórum az oktatás szabadságáért a Grand Caféban
A nyitóképen a Ságvári tanárainak egyik őszi tiltakozása. Fotó: Frank Yvette