Bővült a szegedi közterületi kamerarendszer, a fejlesztésről csütörtök a Csillag téri kispiacnál a városfejlesztési alpolgármester tartott sajtótájékoztatót.
Nagy Sándor elmondta, 2021-ben 50 millió forintot költöttek, hogy felújítsák és bővítsék az akkori videórendszert – a kamerák képei egyenesen a rendőrségre futnak be.
Az idei költségvetésből 25 millió forint jutott a fejlesztés folytatására, a program vége felé járnak, csütörtökön a Csillag téren dolgoztak a szakemberek.
Összesen 76 kamerát raknak ki 21 helyszínen, jut belőlük egyebek között Szőregre, a Székely sorra, a Petőfi-telepi óvodához – a legtöbbet a Mars tér környékére szerelik fel.
A Csillag téri sajtótájékoztatót követően Szeged rendőrkapitánya a Párizsi krt. 16-22. szám alatt lévő megfigyelő szobában megmutatta az újságíróknak azt a szobát, ahova a kamerák képei befutnak. Szenti Szabolcs hangsúlyozta, az adást mindig figyeli valaki, ha bűncselekményt látnak, azonnal tudnak cselekedni.
Fotók: Frank Yvette