Október 1-je az Idősek Világnapja volt, ezért szervezett ünnepséget az Életet az Éveknek Hajdú-Bihar Megyei Szervezete a Megyeháza Árpád termében, október 6-án – számolt be a megyei önkormányzat.
Az esemény Szabó Sándorné elnök megnyitó beszédével indult. Ez után Bodó Sándor országgyűlési képviselő és Bulcsu László, a Hajdú-Bihar Megyei Önkormányzat alelnöke is köszöntötte a megjelenteket.
Bodó Sándor, országgyűlési képviselő hangsúlyozta, hogy:
az állam szerepet vállal a jövőben is az idősek életminőségének javításában.
Hozzátette, a közeljövőben olyan intézkedéseket kell hozni állami, önkormányzati, civil és egyéni szinten, melyek együttes ereje átlendít minket ezen a nehéz időszakon.
Bulcsu László pedig úgy fogalmazott, a következő időszaknak is lehet egy fontos hozadéka, mégpedig a generációk közötti kapcsolat újbóli felerősödése, a generációk összekapcsolódása, egymásról való gondoskodása.
Az ünnepségen idén is külön köszöntötték az 50-60. házassági évfordulósokat.
Ezzel a képpel fejezte ki Kósa Lajos az idősek iránti megbecsülését