A Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz) elfogadhatatlannak tartja, hogy Szegeden domborműves emléktáblát kívánnak állítani Horthy Miklósnak, aki több százezer magyar állampolgár haláláért felelős – írták portáljukon vasárnap reggel.
Alig telt el pár hét azóta, hogy Horthy Miklós szobrát dicstelen módon elhelyezték a magyar parlament épületében. A Mazsihisznek sajnálatos módon most újra fel kell emelnie a hangját a társadalomban tapasztalható Horthy-kultusz újabb megnyilvánulása ellen.
Mint az országos sajtó – és portálunk is – hírt adott róla, Szegeden október 15-én egész napos rendezvényt szerveznek Horthy tiszteletére, s ennek keretében domborműves emléktáblát kívánnak állítani az antiszemita meggyőződésű, és több százezer magyar állampolgár haláláért felelős egykori kormányzónak.
A Mazsihisz elfogadhatatlannak tartja, hogy Szegeden éppen a kormánykoalíció egyik parlamenti képviselője, Mihálffy Béla készül beszédet tartani az antiszemita kormányzó tiszteletére.
Kérjük, hogy a kormánykoalíció minden képviselője tartsa tiszteletben Orbán Viktor miniszterelnök 2015-ben, a Parlamentben elmondott szavait: „Nem támogatható az alkotmány szerint Magyarország szuverenitásának elvesztésekor hatalmon lévő politikai vezetőnek történő szoborállítás”.
Így végződik a közlemény, melynek aláírója Heisler András, a Mazsihisz elnöke.
A nyitókép illusztráció, fotó: Frank Yvette