Régi hagyomány már Szegeden, hogy amikor beköszönt az ősz, az önkormányzati képviselők kiültethető virágot osztanak a körzetükben – és régi hagyomány már a nagy érdeklődés is.
Kedden délután Makkosházán, a Gyöngyvirág utcánál “akciózott” Kozma József, és a nagy érdeklődésnek köszönhetően gyorsan gazdára is talált a 2000 árvácska. Ezek azután jellemzően a balkonládákba kerülnek, vagy éppen a házak előtti, gondozott virágágyásoknak jelentenek utánpótlást.
Információink szerint ez már a második őszi virágosztás volt Szegeden és több helyen lesz még a következő napokban a város különböző pontjain – ma, szerdán 18 órától például a Szent István téren, Binszki József belvárosi körzetében.
Fotók: Frank Yvette