Elkészült a Kézműves Közösségi Ház, valamint a Veres Péter Emlékpark kiszolgáló épülete – tette közzé a megyei önkormányzat szombaton. Mindkét épület része volt a „Magyar Szürkék Útja – kulturális tematikus útvonal Hajdú-Bihar megyében” című beruházásnak.
A kézműves ház jellemzően falusi, tornácos stílusban valósult meg, és helyet biztosít a bőr- és szaruműves, nemezkészítő, gyékény- és vesszőfonó kézműves mesterségeknek. Az emlékpark kiszolgáló épületét pedig a rendezvényeken fellépő előadóknak, közreműködő személyzetnek alakították ki, öltözővel és vizesblokkokkal.
A szeptember 17-i ünnepségen Pajna Zoltán, a Hajdú-Bihar Megyei Önkormányzat elnöke röviden ismertette a további hét helyszínen megvalósult elemeit a hamarosan záruló a projektnek.
A parkban ezen a napon tartották a „Népi játékok és Népi ételek fesztiválját”, melyen a megyei önkormányzat nevében a megyei összetartozást jelképező Bocskai-szablyát is átnyújtotta Pajna Zoltán a település polgármesterének, Hegedűs Péternek.
Pajna Zoltán sem távozott üres kézzel: Hegedűs Pétertől a projekthez kapcsolódóan készült emlékplakettet kapott.
Fotók: hbmo