A májusban kiültetett palánták alsóbb levelei már megértek a betakarításra, ezért elkezdték törni az alsóbb leveleket. Biriben a Burley típusú dohányt ültették, amit az aratók már el is kezdtek törni.Az artók átadják a kötözőknek a dohányleveleket, majd teherautókkal, traktorokkal szállítják be a dohányszárítóba.
A hazai dohánytermesztés közel 80 %-a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében található, Levelek Pócspetri, Biri, Ófehértó, és Máriapócs a fő dohánytermesztő települések, lakosságuk jelentős része a dohányiparból él.
A dohánytörés fizikailag megterhelő feladat, hiszen egész nap a tűző napon, gyakorlatilag árnyék nélkül dolgoznak a munkások.
A munkát nehezíti, hogy a törés során sötét dohánynedv folyik a kezükre, ami fekete gumiszerű masszává szilárdul, amihez a föld hozzá tapad és feketére színezi a kezeket. Egyetlen előnye a dohánynedvnek, hogy jó rovarűző, emiatt a munkások rovarmentes környezetben dolgozhatnak. A betakarítás szeptemberig is eltarthat, mire az összes levelet letörik.