Alapítónk, Bérczi Mihály is megkapta a bajnoki címért járó aranyérmet. A PICK Szeged cégvezetője, Kiss Bence akasztotta a nyakába a fényes medált – írta a csapat hivatalos honlapja.
Misi bácsit a Virág teraszára hívták kávézni, s mire leültek, megjelent a csapat cégvezetője, Kiss Bence is. A kezében ott volt a bajnoki aranyérem, amelyet az elmúlt héten szombaton nyert meg az együttes.
Ez a Tied, a csapatod küldi, mert hálával tartozunk neked, hogy létrehoztad ezt a klubot
– szólt Misi bácsihoz Kiss Bence, majd a nyakába akasztotta az aranyérmet.
Misi bácsi megcsodálta, megsimogatta, majd a szokásához hűen csak mesélt, mesélt, kérdezett, sztorizott. Elárulta, titkon reménykedett abban, hogy sikerülhet a címvédés, és meglesz az ötödik elsőség. Nagyon dicsérte Rosta Mikit, de kiemelte, hogy Mikler Roli bravúrjai nélkül nem lett volna meg a győzelem. Tetszett neki a csapat, az, ahogyan egymásért harcolt, szerinte ez volt a végső siker kulcsa.
Jó volt hallgatni, milyen boldog és büszke a csapatra. Az érmet nem is vette le a nyakából, úgy ment haza.