Továbbra is életveszélyes a buszban felejtett négyéves kislány állapota – közölte a Debreceni Egyetem sajtószolgálata az MTI érdeklődésére csütörtökön.
Frissítés: sajnos a kislány péntek reggel elhunyt:
Meghalt a buszban felejtett négyéves kislány, akinek életéért Debrecenben küzdöttek
Közleményük szerint a beteget az egyetem klinikai központja gyermekgyógyászati klinikájának intenzív osztályán kezelik, “állapota súlyos, életveszélyes”.
Korábban a szoljon.hu adott hírt arról, hogy “életveszélyes állapotban vittek kórházba egy négyéves kislányt, akit egy gyermekeket szállító kisbuszban felejtettek kedd reggel Tomajmonostorán és csak délután találtak rá”.
Debrecenben küzdenek egy négyéves kislány életéért, akit nyolc órára ott felejtettek az óvodabuszban
Kardos József, az Országos Mentőszolgálat Jász-Nagykun-Szolnok megyei vezető mentőtisztje az MTI-nek akkor megerősítette: a mentők a kislányt életveszélyes állapotban, mentőhelikopterrel vitték kórházba, Debrecenbe.
A megyei rendőr-főkapitányság az MTI-vel azt közölte, hogy még aznap eljárást indított a Karcagi Rendőrkapitányság foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés miatt, és egy ötvenhat éves kunhegyesi lakost hallgattak ki gyanúsítottként. A nyomozás érdekeire hivatkozva a rendőrség egyéb információt egyelőre nem ad a történtekről – közölték.