A Teva Gyógyszergyár Zrt. régóta elkötelezett támogatója az egészséges életmódnak, a környezetbarát kerékpáros közlekedésnek, így az elsők között csatlakozott a Magyar Kerékpárosklub, valamint az EDC Debrecen Város- és Gazdaságfejlesztési Központ közös, bringázást népszerűsítő akciójához – közölte a vállalat.
„Legyünk ökofrankók!” – ezzel a címmel hirdette meg a Teva Gyógyszergyár Zrt. korábban azt a programját, amelyben arra buzdítja munkatársait, hogy a lehető legegészségesebben és leginkább környezettudatosan éljenek. Például úgy, hogy „ökofrankó” közlekedési eszközzel, kerékpárral járnak munkába, amikor csak tehetik.
A bringázás népszerűsítése persze korántsem újkeletű célkitűzés a gyógyszergyárnál. Korábban például a „Pattanj te is bringára!” szlogennel biztattak erre mindenkit, illetve ennek szellemében vettek részt a Debreceni Virágkarneválhoz kapcsolódó különleges, éjjeli bringás felvonulásokon is.
Programjainak sikerét jelzi, hogy a Tevánál ma már a nyári-tavaszi időszakban több százan érkeznek kerékpárral a munkahelyükre, ahol bringás nagykövetek is népszerűsítik ezt a közlekedési formát.
Mindezek tükrében aligha meglepő, hogy a Teva az elsők között csatlakozott a Magyar Kerékpárosklub, valamint az EDC Debrecen Város- és Gazdaságfejlesztési Központ közös, bringázást népszerűsítő akciójához. A program keretében Debrecen több pontján is „Bringás reggeli” próbált még többeknek kedvet csinálni a kerékpározáshoz. A Teva saját standot alakított ki, ahol reggelivel és uzsonnával várta a kétkerekűvel érkező munkatársait – olvasható a gyógyszergyártó közleményében.