„Újraélesztette” a Magyar Vöröskereszt felmenőrendszerű Országos elsősegélynyújtó versenyét. Április 21-én a Debreceni Vörösmarty Mihály Általános Iskolában tartották a debreceni területi fordulót.
Dacára a két év kiesésnek 11 csapat nevezett a versenyre. Összetett, soksérültes baleseti helyszíneken kellett az alapfokú elsősegélynyújtásnak megfelelő ellátást nyújtaniuk a csapatoknak. Megméretésre, gyakorlásra és tanulásra adott alkalmat a program, hiszen az egyes kárhelyeken a zsűri a fiatalok teljesítményét értékelve a helyes eljárásokat is ismertette.
Összesen 3 kárhely és 2 elméleti állomás várta a csapatokat; életszerű helyzetekben kötöztek a fiatalok artériás, vénás vérzést, kezeltek áramütést szenvedett, gerincsérültet, elláttak félrenyelést, infarktusos beteget is.
Általános iskolai kategóriában a Debreceni Egyetem Kossuth Gimnáziumának és Gyakorló Általános Iskolájának korosztályos csapata, a Kötözött sonka nevű társaság lett az első. Középiskolai kategóriában pedig a Delta Team „fedőnevű” csapat, a Kratochvil Károly Honvéd Középiskola és Kollégium diákjai érte el a legmagasabb pontszámot. Mindkét csapattal találkozunk a Magyar Vöröskereszt Megyei elsősegélynyújtó versenyén egy hónap múlva.
1. Kötözött Sonka nevű csapattal
a Debreceni Egyetem Kossuth Lajos Gyakorló Gimnáziuma és Gyakorló Általános Iskolája általános iskolai
2.Svetits Katolikus Általános Iskola
3. Debreceni Vöröskeresztesek 2022 nevű csapattal
a Debreceni Vörösmarty Mihály Általános Iskola és AMI
4. MENTŐ-Angyalok nevű csapattal
Vámospércsi Mátyás Király Általános Iskola és AMI
5. Kinder Kommandó nevű csapattal
Epreskerti Általános Iskola
6. Vöröskeresztes Lovagok nevű csapattal
Szent Piroska Görögkatolikus Általános Iskola
1. Delta Team
2. D-szekció nevű csapat:
3. Életmentők
4. Svetits Katolikus Gimnázium
5. Sport Ladies