Petícióval és három zsák kommunális hulladékkal tiltakozott a budapesti román nagykövetség előtt pénteken a Jobbik három politikusa, mondván, a szomszédos országból évtizedek óta hoznak át szemetet a folyók a határ magyar oldalára.
Adorján Béla, a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei közgyűlés tagja arról beszélt: nemcsak a környezetet károsítja, de a magyar szerveknek milliárdos nagyságrendű kiadásokat jelent, hogy “több száz kilométeren keresztül román szomszédaink szennyezik és megmérgezik a jövőnket, megmérgezik országunkat”.
Hozzátette: azért választották ezt a megoldást a tiltakozásra, mert se a bukaresti kormány környezetvédelmi minisztere nem állt velük szóba, amikor a problémáról kívántak tárgyalni vele, se a két éve tett büntető feljelentésük eredményei nem látszanak, hiszen tudomásuk szerint a tanúk meghallgatásáig sem jutott el az ügy.
Gyüre Csaba, a párt országgyűlési képviselője azt emelte ki: a történések számos nemzetközi jogelv és szerződés megsértését jelentik, ezért petíciójukban arra szólítják fel Romániát, hogy számolja fel területén az illegális szemétlerakókat, és biztosítsa, hogy megfelelő minőségű legyen a Magyarországra érkező víz.
A jövő nemzedékekkel szemben fennálló felelősségre hívta fel a figyelmet a debreceni Keresztesy Gergő, a Jobbik Ifjúsági Tagozatának elnöke, azt hangsúlyozva, ez a szennyezés egyik legnagyobb kincsünk, élővizeink károsítását jelenti. Hozzátette, a megoldáshoz partnerségre van szükség, és egyetlen állam sem tekinthet a Kárpát-medencére “egyfajta szemétlerakóként”.
Adorján Béla már egy korábbi április posztjában arról beszélt, ha kell, személyesen viszi vissz a szemetet a feladóknak.
Összegyűjtött szemetet vittem vissza Gyüre Csabával az ukrán képviseletre nyíregyházára…. Szerintem fogjunk össze! Vigyük vissza a képviseleteknek az ide úsztatott szemetet! Ha elég jelentkező lesz, én vállalom a megszervezést!
– írta akkor.