Az egészséges étkezés és a környezetkímélő életmód, valamint ezeknek a gyakorlati életben való összekapcsolása vezérelte a Szatyor termelői piac debreceni alapítóit, amikor elindították néhány családból álló bevásárló-közösségüket, majd ezt később egyesületté alakították.
Az alulról szerveződő, nonprofit kezdeményezés közösségi alapon működik, s célja, hogy a helyi, Debrecentől legfeljebb 50 kilométerre gazdálkodó termelők minőségi termékeit közvetlenül juttassa el a vásárlókhoz.
A Szatyor lelkes csapatának tevékenységét számos tényező nehezített az utóbbi években. Jött a koronavírus-járvány, hozta magával a karanténidőszakot, így az árusítóhelyek bezárásával nehéz helyzetbe kerültek a kereskedők, de azok is, akik megszokták, hogy friss, környékbeli termelőktől szerzik be a minőségi élelmiszert.
A Szatyor „keménymagja” jelenleg három helyszínen várja törzs- és újonnan betérő vásárlóit Debrecenben, az alábbi helyszíneken és időpontokban:
Helyszín | Minden héten | Időpont |
Vénkert Piactér (Debrecen, Gyergyó u.1.) | Kedden | 17.00-18.30 |
Vasutas Egyetértés Művelődési Központ (Debrecen, Faraktár u. 67,) | Szerdán | 17.00-18.00 |
Olajfa lakópark (Debrecen, Olajfa utca 12.) | Pénteken | 17.00-18.30 |
Mint közleményükben fogalmaznak, céljuk továbbra is az, hogy helyi termelők minőségi termékei kerüljenek a családok asztalára, és közvetlen kapcsolat legyen a fogyasztó és termelő között. Egyre inkább felértékelődött a személyes kapcsolat egy kedves szó, egy mosoly a megszokott minőség mellett.
A tudatos vásárlás során a minőség mellett fontos a mennyiség, éppen annyit mérünk, szelünk, csomagolunk amennyire a vásárlónak szüksége van udvarias kiszolgálás mellett. A kóstolás lehetősége is biztosított, ha valaki kacérkodik egy-egy termékünkkel.
Megtalálhatók azok az ízek, amelyek a gyermekkort idézik, és azok az alapanyagok is, amelyek a klasszikus magyaros vagy a fine dining fogások elkészítéséhez nélkülözhetetlenek.
Résztvevő termelők és elérhetőségeik:
Berta István: kenyér-pékáru tel.:30/7250348
Kovácsné Hajdú Ibolya: tejtermék, tejföl, tej, vaj sajt tel.:30/6215841
Andrejkovics Anita: sajtok tel.:30/2288804
Rózsa Sándor: zöldség, gyümölcs, feldolgozott termék, savanyú káposzta tel.: 30/5824155
Bojti Tibor Hús: hús-hentesáru tel.: 20/9113109 e-mail: bojtitibor71@freemail.hu vagy
Bojti Kitti tel.: 06-20-3285780 e-mail: kittibojti@gmail.com
Kökényessy György: almaecet, szárított fűszerek- gyógynövények tel.: 30/3680948
Bármi kérdésed van, vagy rendelni szeretnél? Keresd a Szatyor csapatát a Facebookon, vagy Rózsa Sándort a 30/7119584, illetve Rózsa Sándornét a 30/5824155 telefonszámon.