Hajdúszoboszlón jelenleg közel 600 ukrajnai menekült tartózkodik, melyből csaknem 170 fő fizetővendég, a fennmaradó több mint 400 fő pedig ingyenes szállásban és ellátásban részesül – közölte Czeglédi Gyula, a város polgármestere.
Az önkormányzatot is beleértve a jelenlegi szállás kapacitást 45 szállásadó tartja fenn. A szálláshely felajánlások mellett gyűlnek a pénzügyi és tárgyi adományok, folyamatosan érkeznek megkeresések a segítségnyújtás szándékával.
A Hajdúszoboszlón tartózkodó családok minden nap térítésmentes étkezésben részesülnek a város konyhájának, valamint vállalkozók hozzájárulásának köszönhetően. A polgármestert azt kéri a lakosságtól, hogy “a háború elől menekülőkkel szemben maradjunk továbbra is emberségesek és őrizzük meg segítő, együttérző magatartásunkat!”