Összesen kilenc helyszínen, ütemezetten haladnak „Az Újkert gazdaságélénkítő környezeti megújítása” elnevezésű beruházás kivitelezési munkái. A városháza bejelentette, hogy a teljes beruházás befejezésénél hamarabb sor kerülhet négy játszótér használatba vételére. Jöjjenek a részletek.
A kivitelező által szerződésben vállalt teljesítési határidő 2022. január 18., de már vannak olyan játszóterek, amelyeken ennél korábban befejeződik a munka, így a lakosság használatba veheti ezeket a megújult területeket.
Az említett négy játszótér:
– a Doberdó és a Görgey utcák, valamint
– a Böszörményi út 55-73. tömbbelsőjében lévő;
– a Görgey utcai, valamint
– a Böszörményi út 75-87. tömbbelsőjében lévő.
Ezek a játszóterek – 14 új és 16 felújított játszóeszközzel – 2021. október 30-ig elkészülnek. Az adott területeken a fák és a cserjék ültetése október közepén kezdődik és november közepén fejeződik be.
Az említett játszóterek jelenleg a kivitelező kezelésében lévő, az önkormányzatnak még vissza nem adott munkaterületek. Az önkormányzat fejlesztési területet csak kifogástalan állapotban vesz majd át.
A Böszörményi út 39-53. tömbbelsőjében található játszótér – 10 új játszóeszközzel – 2022. január 18-ig készül el.