Több mint 70 standdal, 7 konferenciával, 6 helyszínen, interaktív programokkal és modern technikai eszközökkel várja az érdeklődőket a Debreceni Szakképzési Centrum kétnapos pályaválasztási kiállítása október 11-én és 12-én – írja a Debreceni Szakképzési Centrum.
A kiállítás és konferencia legfontosabb célja, hogy segítse a továbbtanulók pályaválasztását, betekintést nyújtson a DSZC széles képzési kínálatába és felvázolja, hogy milyen sokszínű karrierút áll azok előtt, akik technikumban vagy szakképző iskolában tanulnak tovább.
Hat helyszínen, a Hall-ban, a Nagyerdei Stadion északi rendezvényterén felállított sátorban, a második emeleti VIP folyosón, illetve három konferenciateremben várják programokkal a látogatókat.
Az eseményen történő részvétel a diákok és a kísérőik számára is díjmentes, de minden esetben regisztrációhoz kötött, mert a helyszínen 2 órás turnusokban fogadják a csoportokat.
Regisztrálni ezen űrlap kitöltésével tudnak az érdeklődők. A járványügyi helyzetre való tekintettel fontos, hogy a diákok felügyeletét biztosító kísérők (tanárok, szülők) rendelkezzenek védettségi igazolvánnyal, hiszen belépésük csak ennek bemutatásával lehetséges.
Programok
Pályaválasztási kiállítás:
Október 11. 10:00-18:00
Október 12. 09:00-17:00
A turnusok október 11-én 10:00, 12:00, 14:00 és 16:00 órakor, október 12-én pedig 09:00, 11:00, 13:00 és 15:00 órakor indulnak.
Konferenciák
Október 11. (hétfő)
I. Konferencia: Általános iskolások pályaorientációja 1. – Az általános iskolák igazgatói, igazgatóhelyettesei, osztályfőnökei részére
Helyszín: Nagyerdei Stadion I. VIP konferencia terem (II. emelet)
13:00-13:30 Debrecen gazdaságfejlődése – szakképzési lehetőségek
Előadó: EDC Debrecen Város- és Gazdaságfejlesztési Központ Nonprofit Kft munkatársa
13:30-14:00 A Debreceni Szakképzési Centrum képzési kínálata
Előadó: Szilágyi Sándor, a Debreceni Szakképzési Centrum főigazgatója
14:00-14:30 Szakképzésből egyetemre
Előadó: Dr. Husi Géza, a Debreceni Egyetem Műszaki Karának dékánja
Október 11. (hétfő)
II. Konferencia: Oktatói továbbképzés – Szakképző intézmények mérnöktanárainak, vezetőinek szakmai továbbképzése
Helyszín: Nagyerdei Stadion II. VIP konferencia terem (II. emelet)
13:00-14:00 A szakképzés új rendszere
Előadó: Pölöskei Gáborné, az Innovációs és Technológiai Minisztérium szakképzésért felelős helyettes államtitkára
14:00-14:30 Debrecen gazdaságfejlődése
Előadó: Goda Zsófia, az EDC Debrecen Város- és Gazdaságfejlesztési Központ Nonprofit Kft. gazdaságfejlesztési munkatársa
14:30-14:50 Szünet
14:50-15:20 A National Instruments Hungary Kft. szakképzéssel szembeni elvárásai
Előadó: Hosszú Róbert, a National Instruments Hungary Kft. ügyvezető igazgatója
15:20-15:50 Karrierlehetőségek a Vitesco Technologies Hungary Kft.-nél
Előadó: Makray Réka, a Vitesco Technologies Hungary Kft. cégvezetője
Október 11. (hétfő)
III. Konferencia: Oktatói továbbképzés és tanulói karriertámogatás – Szakképző intézmény vezetőinek, oktatóinak és tanulóinak részére a vegyipar területén
Helyszín: Nagyerdei Stadion III. VIP konferencia terem (földszint, sajtóterem)
13:00-13:30 Karriertámogatás a Nemzeti Oltóanyaggyárnál
Előadó: Horváth Alíz, a Nemzeti Oltóanyaggyár operatív vezérigazgató-helyettese
13:30-14:00 Karriertámogatás a MOL Petrolkémia Zrt.-nél
Előadó: Poórné Aranyosi Amália, a MOL Petrolkémia Zrt. üzleti kiválóság vezető szakértője
Október 12. (kedd)
IV. Konferencia: Tanulói karriertámogatás 1. – Szakképző intézmények 9-10. évfolyamos tanulóinak részére (gépészet, járműipar képzések területén)
Helyszín: Nagyerdei Stadion I. VIP konferencia terem (II. emelet)
10:00-10:30 Szakképzési munkaszerződés
Előadó: Szilágyi Sándor, a Debreceni Szakképzési Centrum főigazgatója
10:30-11:00 Karrierlehetőségek a Schaeffler Debrecennél
Előadó: Szabó Péter, a Schaeffler Debrecen ügyvezetője
11:00-11:30 Karrierlehetőségek a Krones Hungary Kft.-nél
Előadó: Desits Andrea, a Krones Hungary Kft. HR igazgatója
11:30-12:00 Karrierlehetőségek a Manz Hungary Gépgyártó Kft.-nél
Előadó: Juhász Csaba, a Manz Hungary Gépgyártó Kft. ügyvezető igazgatója
Október 12. (kedd)
V. Konferencia: Tanulói karriertámogatás 2. – Szakképző intézmények 11-12. és 13. évfolyamos tanulóinak részére (elektronika, mechatronika képzések területén)
Helyszín: Nagyerdei Stadion II. VIP konferencia terem (II. emelet)
10:00-10:30 Karriertámogatás a Debreceni Szakképzési Centrumban
Előadó: Kovács Szandra, a Debreceni Szakképzési Centrum protokoll- és rendezvényszervezője
10:30-11:00 Karriertámogatás a Vitesco Technologies Hungary Kft.-nél
Előadó: Németh Noémi, a Vitesco Technologies Hungary Kft. HR specialistája
11:00-11:30 Karriertámogatás a Sensirion Hungary Kft.-nél
Előadó: Ábrahám László, a Sensirion Hungary Kft. ügyvezetője
11:30-12:00 Karriertámogatás a National Instruments Hungary Kft.-nél
Előadó: Reményi Gábor, a National Instruments Hungary Kft. vállalati és oktatási programmenedzsere
Október 12. (kedd)
VI. Konferencia: Tanulói karriertámogatás 3. – Szakképző intézmények tanulóinak részére (logisztika, faipar képzések területén)
Helyszín: Nagyerdei Stadion III. VIP konferencia terem (földszint, sajtóterem)
10:00-10:30 Karriertámogatás a Debreceni Szakképzési Centrumban
Előadó: Tirpák Zsolt, a Debreceni Szakképzési Centrum kancellárja
10:30-11:00 Karriertámogatás a Deufol Hungary Kft.-nél
Előadó: Szabó Lilla, a Deufol Hungary Kft. HR szolgáltatásvezetője
11:00-11:30 Karriertámogatás a Trans-Sped Kft.-nél
Előadó: Benkő Orsolya, a Trans-Sped Kft. HR specialistája
11:30-12:00 Karriertámogatás a Magyar Vasúti Áruszállító Kft.-nél
Október 12. (kedd)
VII. Konferencia: Általános iskolások pályaorientációja 2. – Az általános iskolák tanárai, tanulói, tanulóinak szülei részére
Helyszín: Nagyerdei Stadion I. VIP konferencia terem (II. emelet)
13:00-13:30 Debrecen, a buszgyártás egyik fellegvára
Előadó: Kossa György, az ITK Holding Zrt. elnök-vezérigazgatója
13:30-14:00 A Debreceni Szakképzési Centrum szakképzési kínálata
Előadó: Szilágyi Sándor, a Debreceni Szakképzési Centrum főigazgatója
14:00-14:30 A Debreceni Egyetem Balásházy János Technikum kínálata
Előadó: Filep Miklós, a Debreceni Egyetem Balásházy János Gyakorló Technikuma, Gimnáziuma és Kollégiumának igazgatója
14:30-15:00 Tanulói munkaszerződés, duális képzés
Előadó: Kontér Mária, a Hajdú-Bihar Megyei Kereskedelmi és Iparkamara oktatási és képzési osztályvezetője
Kiállítók:
4iG Nyrt. | Debreceni SZC Irinyi János Technikum | Kratochvil Károly Honvéd Középiskola és Kollégium |
Alföldi Nyomda Zrt. | Debreceni SZC Kereskedelmi és Vendéglátóipari Technikum és Szakképző Iskola | Krones Hungary Kft. |
Bumet Hungary Kft. | Debreceni SZC Kreatív Technikum | Magyar Honvédség Katonai Toborzás |
Csokonai Étterem – Mester Levél Ágazati Képzőközpont | Debreceni SZC Mechwart András Gépipari és Informatikai Technikum | Manz Gépgyártó Hungary Kft. |
Debrecen BSC kerekasztal | Debreceni SZC Péchy Mihály Építőipari Technikum | MÁV Zrt. |
Debreceni Egyetem Balásházy János Gyakorló Technikuma, Gimnáziuma és Kollégiuma | Debreceni SZC Vegyipari Technikum | Mol Petrolkémia Zrt. |
Debreceni Egyetem Gazdaságtudományi Kar | Deufol Hungary Kft. | MVÁ Magyar Vasúti Áruszállító Kft. |
Debreceni Egyetem Gyógyszerésztudományi Kar | Digitális Közösségi Alkotóműhely | Nemzeti Oltóanyaggyár Zrt. |
Debreceni Egyetem Informatikai Kar | DKV Debreceni Közlekedési Zrt. | NI Hungary Kft. |
Debreceni Egyetem Klinikai Központ | Dryvit Profi Kft. | OPUS TIGÁZ Zrt. |
Debreceni Egyetem Műszaki Kar | DVSC Kézilabda és Labdarúgó Akadémia | OPUS TITÁSZ Zrt. |
Debreceni Egyetem Természettudományi és Technológiai Kar | Festo Didactic | Schaeffler Debrecen |
Debreceni Nyelviskola | FISS Automatika Kft. | Sensirion Hungary Kft. |
Debreceni Regionális Független Vizsgaközpont | Hajdú-Bihar Megyei Kereskedelmi és Iparkamara | Siemens Zrt. |
Debreceni Szakképzési Centrum | Hajdú-Bihar Megyei Kormányhivatal | SMC Hungary Kft. |
Debreceni SZC Baross Gábor Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium | Hajdú-Bihar Megyei Rendőr Főkapitányság | SUBAN Kéziműszer Hungary Zrt. |
Debreceni SZC Beregszászi Pál Technikum | Hajdú-Coop Zrt. | Takarékbank Zrt. |
Debreceni SZC Bethlen Gábor Közgazdasági Technikum | Hortobágyi Természetvédelmi és Génmegőrző Nonprofit Kft. | thyssenkrupp |
Debreceni SZC Brassai Sámuel Műszaki Technikum | HUNÉP Zrt. | Trans-Sped Csoport |
Debreceni SZC Építéstechnológiai és Műszaki Szakképző Iskola | INTER TAN-KER ZRT. | VÁMOSGÉP Kft. |
Debreceni SZC Irinyi János Technikum | KEVIÉP Kft. | Vitesco Technologies Hungary Kft. |