A Jobbik ismét Bíró Lászlót indítja az ellenzéki előválasztáson az egyik borsodi választókerületben, holott személye ellen a Mazsihisz is felszólalt.
A döntéssel kapcsolatban a Jobbik és az LMP is nyilatkozott szerdai budapesti sajtótájékoztatóján.
Demeter Márta, az LMP országgyűlési frakcióvezető-helyettese szerint Bíró László bebizonyította az előző választáson, hogy jó kapcsolata van a helyiekkel, felelősséget érez sorsukért, a helyiek pedig ezt elismerik. Szerinte az ellene indított hadjárat azt bizonyítja, hogy a Fidesz fél a jelölttől.
Utóbbival egyetértett Z. Kárpát Dániel is, aki azt mondta: Bíró László legutóbb hajszálnyira maradt le a Fidesz jelöltjétől egy olyan választáson, ahol szerinte felmerült a választási csalás gyanúja.
A Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége továbbra is határozottan tiltakozik az antiszemita nézeteket valló politikusok közéletben való részvétele miatt.
(MTI)