A 15 éves őszödi beszéd persze még mindig aktuális.
Kósa Lajost, a Fidesz alelnökét arról kérdezte az RTL Klub, hogy valóban tudtak-e a párt vezetői a Borkai-botrányt kirobbantó felvételekről már jóval azok nyilvánosságra kerülése előtt.
A debreceni politikus nem jött zavarba, rögtön rávágta, hogy
ez az ügy már nem aktuális, és egyébként is, egy híradóban aktuális hírekkel kellene foglalkozni.
Az ismét feltett kérdést meg sem hallotta, inkább a győri fideszes polgármestert, Dézsi Csaba Andrást kezdte méltatni.
A dolog előzménye, hogy a HVG360 a héten cikksorozatot indított a 2019-es önkormányzati választást is befolyásoló botrány eddig ismeretlen részleteiről. Kósa Lajos szerint az ügy már nem aktuális.
Kósa Lajos már javában kampányol a jövő évi választásra (bár még nem jelentette be, hogy indul-e). A héten például falat festett egy gyermekotthonban, és idősotthonba is ellátogatott némi vitamin kíséretében: