Halált okozó, ittas állapotban elkövetett járművezetés és segítségnyújtás elmulasztásának bűntette miatt jogerősen három év nyolc hónap börtönbüntetésre ítélt egy kerékpárost elgázoló férfit a Nyíregyházi Járásbíróság szerdán.
Resán Dalma, a Nyíregyházi Törvényszék sajtószóvivője közleményében azt írta, az ítéleti tényállás szerint a jogosítvánnyal nem rendelkező 19 éves férfi 2020. május 23-án este nagyobb mennyiségű alkoholt fogyasztott, majd autóba ült és kivilágítatlan járművével elgázolta a nyíregyházi Korányi Frigyes út melletti szervizúton vele egy irányban – szintén kivilágítatlanul – haladó kerékpárost. A sofőr segítségnyújtás nélkül elhajtott a baleset helyszínéről, a kerékpáros másnap a kórházban belehalt sérüléseibe – ismertette a szóvivő.
Hozzátette, a bíróság indoklásában rámutatott, az autójával óránkénti 63-68 kilométeres sebességgel haladó vádlott intenzív fékezéssel, lassabban haladva elkerülhette volna a balesetet.
A vádlott a szerdai előkészítő ülésen elismerte a bűncselekmény elkövetését, megbánta tettét és elnézést kért az áldozat családjától. A jogerős ítéletben a börtönbüntetés mellett négy évre eltiltotta a járművezetéstől a férfit a bíróság.
A szóvivő ismertetése szerint az autóban utazó utassal szemben segítségnyújtás elmulasztásának vétsége miatt van folyamatban büntetőeljárás, mivel a vádirat szerint annak ellenére, hogy észlelte az ütközést, ő is elmulasztotta a tőle elvárható segítségnyújtást.
(MTI)