A Táncsics és a Bajcsy-Zsilinszky utca korszerűsítése készült el Tépén október 1-én – adta hírül a megyei önkormányzat közleményében. A rövid távú tervek között van a ravatalozó felújítása, valamint a település központjából a 47-es útig vezető kerékpárút építése is – mondta Balogh András polgármester az átadó ünnepségen.
Az eseményen részletezte a beruházást, melyhez a Magyar Falu Programot hívták segítségül. A Táncsics Mihály és a Bajcsy-Zsilinszky Endre utca lett felújítva, előbbi 15, utóbbi 10 millió forintból.
Dr. Vitányi István országgyűlési képviselő is jelen volt az eseményen, aki úgy fogalmazott: fő törekvés a jó élethez szükséges alapfunkciók biztosítása. A kormány kiemelten támogatja a vidéki életformát, így számos kisebb település jelentős fejlődést tud felmutatni.
Pajna Zoltán, a Hajdú-Bihar Megyei Önkormányzat elnöke pedig azt mondta: 2014 óta Hajdú-Biharba jelentős európai uniós források is érkeztek, ezek szétosztásáról soha nem volt vita a megyei közgyűlésben, hiszen a megyei önkormányzat a települések javaslatait, igényeit vette figyelembe.
Hozzátette: a 2021-2027-es európai uniós költségvetési keretből a kormány határozata alapján a Magyarországnak járó források legalább 20 százalékát kell területfejlesztésre fordítani. A rendszer továbbra is a megyei önkormányzatokon keresztül fog működni, így a közgyűlés a jövőben is várja a települések fejlesztési javaslatait.