A Momentum debreceni szervezete július 4-én petíciót indított a Nagyerdő és az erdőspusztai tavak megmentését célzó CIVAQUA-program megvalósításáért.
A petíció Debrecen polgármesterénél kezdeményezi, hogy szerezzen forrásokat a Civaqua mindhárom ütemének megvalósítására, és érje el, hogy legkésőbb 2024. december 31-ig a teljes Civaqua-program megvalósuljon.
A párt közleményében úgy fogalmaznak, bár az aláírásgyűjtés elindulását követően örömmel látták, hogy hirtelen fontossá vált az ügy a debreceni városvezetésnek, az azóta történt előrelépéseket nem tartják elegendőnek.
Hiába érkezett ugyanis ígéret egy 16 milliárd forintos forrásra a kormánytól, annak még a pályáztatása is csak jövőre kezdődik, és az összeg legfeljebb a CIVAQUA első, Tócó-patakig tartó ütemére lehet elegendő
– írja a Momentum.
Megmenekül a debreceni Nagyerdő és az erdőspusztai tavak? Bemutatták a Civaqua-programot
Az aláírásgyűjtést ezért tovább folytatták, és pénteken sikeresen le is zárták.
Jócskán több mint 10.000 aláírást gyűjtöttünk össze, ami egyértelmű üzenet a debreceniektől a városvezetés felé: a CIVAQUA mindhárom ütemének meg kell épülnie 2024. december 31-ig, és a Keleti vizének el kell érnie az erdőspusztai tavakig, a Fancsikáig és a Vekeriig. A debreceniek kinyilvánítottak a véleményüket, a Momentum pedig ígéretéhez híven cselekedni fog. A debreceniek üzenetét becsatornázzuk a városvezetésnek: a Közgyűlés elé hamarosan egy világosan megfogalmazott szándéknyilatkozatot viszünk, melynek elfogadásával a városvezetés egyértelművé teheti szándékát a CIVAQUA mindhárom ütemének 2024. december 31-ig történő megvalósítására. A CIVAQUA megépülése közös ügyünk, bízunk benne, hogy ebben a város jelenlegi vezetői is egyetértenek
– olvasható a párt közleményében.
Fotó: Cseh Katalin, a párt EP-képviselője és Mándi László, a Momentum debreceni önkormányzati képviselője, a párt elnökségi tagja.