Míg több magyar nagyvárosban és kisebb településen is sikerült megegyezniük az ellenzéki pártoknak, Debrecenben a DK és a Jobbik-Momentum-tengely “balhéja” miatt erre egyre kevesebb az esély. Varga Zoltán , a Demokratikus Koalíció debreceni önkormányzati képviselője június 21-én adott ki egy közleményt, amelyben arról ír, a Jobbik és a Momentum önkényesen felrúgta a tárgyalásokat. Hivatkozik a berettyóújfalui helyzetre is, ahol hasonló szakadás történt.
Varga szerint a Momentum és a Jobbik felelőssége lesz, ha a Fidesz hatalmon marad Debrecenben.
Szabó Bence, a Momentum debreceni elnökségi tagja a Debrecinernek azt írta,
„a legutóbbi választási eredmények kapcsán a belpolitikai erőviszonyokban bekövetkező változások sem jogosítják fel egyik szereplőt sem, hogy csak saját hasznát maximalizálja, ha a valódi cél a NER rendszerének megbontása”.
A Jobbik szerint az ellenzéki egyeztetések azért futottak zátonyra, mert azok során a DK tudatosan a Jobbik kiszorítására játszott, és olyan feltételeket próbált szabni, amelyek számukra elfogadhatatlanok voltak.
Jármi Péter , az LMP Hajdú-Bihar megyei elnöke sem szolgált jó hírekkel az ellenzéki összefogásban bízók számára: pártja szintén feláll a tárgyalóasztaltól, ezt a Jobbik és a Momentum kiszállásával indokolta, valamint azzal, hogy az EP választás óta megváltozott az egyeztetések légköre.
Varga Zoltán vasárnapi Facebook-bejegyzésében azt még odaszúrta a többieknek, hogy szerinte az összellenzéki összefogást hirdető Márki-Zay Péterék valódi célja a baloldal kicsinálása:
https://www.facebook.com/varga.zoltan.dk/posts/2325088530891548