Az Új Főnix Terv Gondoskodó város programjában befejezéséhez közeledik a Pósa utca 1. szám alatt új egészségügyi központ kialakítása. A városrészben élők is hozzájárulnak a környék szépítéséhez és civil összefogással felújítják a volt iskola kerítését. A munka 2018. szeptember 7-én, pénteken kezdődött, amelyhez 10-én, hétfőn a városrész önkormányzati képviselője, Széles Diána is csatlakozott.
Aba-Horváth István EU-Roma Országos Egyesület elnöke szerint egyedülálló a város vezetése és a helyi civilek közötti együttműködés, mely a Pósa utcai kerítés korszerűsítésének munkálataban is megmutatkozik.
Fontos, hogy a lakosok a közösségi tereket magukénak érzik és tesznek is azért, hogy környezetük megújulhasson.
A sajtótájékoztatón Széles Diána alpolgármester bejelentette, hogy
jövőre a Nagysándor-telepen élők is szeretnének csatlakozni a virágkarneválhoz. A tervek szerint az önkéntesek saját maguk által termelt virágokkal díszítenék a virágkocsikat.