Június 21-én a Fórum bevásárlóközpont első emeletén megnyílt Debrecen első Starbucks kávéháza.
Debrecen a második vidéki város, ahol a 19 budapesti és egy szegedi üzlet mellett Starbucks nyílt. A tervek szerint a cívisvárost hamarosan Győr és Pécs is követi.
A debreceni Starbucksban az italárak 1000-1500 forint körül mozognak. Egy “mezei” Espressot már 490-ért is ihatunk, egy Café Latte 790-től indul, míg egy Frappucino 1090-ért, egy Shaken Ice Tea 1190-ért kapható.
A Starbucks cég egy nemzetközi kávéházlánc, melynek központja Washington állam legnépesebb városában, Seattle-ben található.
A világ legnagyobb kávéházláncát üzemeltető cég 50 országban van jelen, több mint 16858 kávézójával, – ebből 11000 az Egyesült Államokban, 1000-nél is több Kanadában, valamint számuk meghaladja a 700-at az Egyesült Királyságban.
Üzleteiben kávékat, hideg- és melegszendvicseket, szemeskávét, salátákat, paninit, péksüteményeket, bögréket és termoszokat kínál. Ezen kívül könyveket, zenéket és filmeket is árul. A cég néhány terméke szezonális, ill. üzletenként változó.