A Városrészi családi programok június 9-én, szombaton, öt helyszínen folytatódnak a Debreceni Művelődési Központ szervezésében, Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzata támogatásával.
Halápon – a teljesség igénye nélkül – olyan érdekességekkel készülnek, mint például a sörösrekesz-pakoló, lósörényfonó verseny, vagy a hőlégballonozás. Ugyanitt 21 órától utcabál várja az érdeklődőket. Józsán Reschofszky György varázsolja el a gyerekeket zenés műsorával, de lesz tűzoltó és kutyás bemutató is. 17 órától Sabyest-koncert várja a józsaiakat. Kismacson Miki Mini partyn szórakozhatnak a legkisebbek. Nagymacson a nagyváradi M. M. Pódium Bábszínház előadásában Az aranytulipán című előadást láthatja a közönség, majd a gyerekek sétamotorozáson vehetnek részt a városrész utcáin.
A Tégláskertben sok-sok színes színpadi produkcióban gyönyörködhetnek a kilátogató családok, a kisebbek ingyenesen póni lovagolhatnak, de pingpong versenyen is összemérhetik tudásukat.
A rendezvények látogatása díjtalan.
Helyszínek:
Június 9., 10.00–13.00
KISMACSI CSALÁDI JUNIÁLIS
A rendezvény védnöke: Hernádi Zoltán, a városrész önkormányzati képviselője
Helyszín: DMK Kismacsi Közösségi Ház
Június 9., 10.00–18.00
JÓZSAI GYERMEKNAP
A rendezvény védnöke: Balázs Ákos, a városrész önkormányzati képviselője
Helyszín: Józsapark, Tócóvölgy
Június 9., 10.00
HALÁPI GYERMEKNAP
Köszöntőt mond: Dr. Pósán László országgyűlési képviselő, a gyermeknap fővédnöke.
A rendezvény védnöke: Kovács István, a városrész önkormányzati képviselője
Helyszín: a Halápi sportpálya (a 48-as főút mellett)
Június 9., 10.00–18.00
TÉGLÁSKERTI CSALÁDI JUNIÁLIS
A rendezvény védnöke: Szabó Gyula, a városrész önkormányzati képviselője
Helyszín: Tégláskerti játszótér, Tégláskerti Református Templom
Június 9., 15.00–18.00
NAGYMACSI CSALÁDI JUNIÁLIS
A rendezvény védnöke: Hernádi Zoltán, a városrész önkormányzati képviselője
Helyszín: DMK Nagymacsi Közösségi Ház