Hatvanmillió forintba kerül a szilárd útburkolat.A 2018-as költségvetésben útépítésre elkülönített pénzből finanszírozzák a szabadságtelepi Új utca tovább építését.
Kovács István, a városrész önkormányzati képviselője elmondta:
az Új utca – a Csuka utca és a Kánya utca közötti szakaszon – összesen 400 méter hosszon, 3 méter szélességben kap szilárd burkolatot, zárt csapadékvízelvezető rendszer kiépítésével együtt. Az Új utca zsák részét mintegy 40 méter hosszon stabilizáljuk.
A kivitelezést 2018. május 29-én kezdte a közbeszerzésen nyertes kivitelező. Az építkezésre – az időjárás függvényében – 2-2,5 hónap áll rendelkezésre, tehát idén nyáron befejeződik.
A beruházás befejeztével a 2016-ban elkészült Daru utcát keresztező Új utcán is szilárd útburkolaton közlekedhetnek majd a debreceniek
– fogalmazott Kovács István .
A kivitelezésköltsége bruttó 60,5 millió forint, amit az önkormányzat saját forrásból finanszíroz.
Fotók: Miskolczi János