Pénteken kezdődött a XXVII. Nemzetközi Betlehemes Találkozó, amelyre a Kárpát-medence minden szegletéből, Kárpátaljáról, Délvidékről, Felvidékről, Erdélyből, Székelyföldről és az anyaországból érkeznek betlehemes csoportok, hogy megosszák velünk a karácsonyi születés örömhírét. A találkozóra több mint 300 betlehemező érkezett. Az ünnepélyes megnyitót pénteken tartották a Kossuth téren, a Debreceni Református Nagytemplom előtt, amelyen köszöntőt mondott Komolay Szabolcs, Debrecen alpolgármestere. Színpadra lépett a nagymuzsalyi betlehemes csoport Kárpátaljáról és a 10 éves debreceni görögkatolikus betlehemes csoport.
December 9-én, szombaton a Betlehemes csoportok játékát láthatjuk a Debreceni Művelődési Központ Belvárosi Közösségi Házában (Kossuth u. 1.), valamint Debrecenben számos külső helyszínén. December 10-én, vasárnap szakmai konferenciát szervezünk a Belvárosi Közösségi Házban a “Kárpát-medence szakrális dramatikus szokáshagyománya, mint élő nemzeti kincs” címmel.
A részletes műsor
- december 9., 9 órától
Debreceni Művelődési Központ, Pódiumterem
9.10 Megnyitó
9.20 A csoportok bemutatói
9.20 A 10 éves debreceni görögkatolikus betlehemes csoport fülöpi betlehemese
9.45 A BSZC Nádudvari Népi Kézműves Szakközépiskolájának betlehemes játéka
10.05 A létavértesi betlehemes csoport nagylétai betlehemese
10.25 Léhi hagyományőrző betlehemes
10.50-11.00 szünet
11.00 Nyírlugosi hagyományőrzők betlehemese
11.15 Szentpéterúri diákok betlehemese
11.30 Margittai betlehemes (Érmellék, Románia)
11.50 Csedregi királyos betlehemes (Partium, Románia)
12.10–14.00 ebédszünet
14.00 Óbecsei gyermekek betlehemese (Vajdaság, Szerbia)
14.15 Doroszlói betlehemes (Vajdaság, Szerbia)
14.40 Tiszacsomai bábforgató betlehemes (Kárpátalja, Ukrajna)
15.00 Nagymuzsalyi gyermekek gálocsi betlehemese (Kárpátalja, Ukrajna)
15.20–15.35 szünet
15.35 Mikepércsi betlehemes
15.55 Füzéri betlehemes
16.20 Tornaújfalui hagyományőrző betlehemes (Felvidék, Szlovákia)
16.35 Jánoki fiatalok betlehemese (Felvidék, Szlovákia)
16.50 Csíkcsobotfalvi székely betlehemes (Székelyföld, Románia)
17.25–17.45 szünet
17.45 Vörsi bábtáncoltató betlehemes
18.00 Csíkszentdomokosi székely betlehemes (Székelyföld, Románia)
18.30 Csíktaplocai gyermek betlehemes (Székelyföld, Románia)
19.00–19.15 szünet
19.15 Szentegyházi székely angyalbetlehemes (Székelyföld, Románia)
20.20–20.35 szünet
20.35– kb. 23.00
Ünnepélyes zárás, majd közös éneklés Bárdosi Ildikóval és Molnár Miklós zenekarával
- december 10-én, 9.00–12.00
Debreceni Művelődési Központ, Pódiumterem
„A Kárpát-medence szakrális dramatikus szokáshagyománya, mint élő nemzeti kincs”
Konferencia a Nemzetközi Betlehemes Találkozók eredményeiről a gyűjtés, rögzítés
és a nyilvánosság biztosításának lehetőségeiről meghívott szakértőkkel és a betlehemes csoportok vezetőivel, tagjaival
Felkért előadók, hozzászólók:
Tóth János népművészeti referens, Emberi Erőforrások Minisztériuma,
Lévai Péter adjunktus, Magyar Táncművészeti Egyetem, Néptánc Tanszék
Dr. Tömöry Márta DLA, a Betlehemes Találkozó alapítója,
Szász Zsolt Blattner Géza-díjas bábművész, rendező, a Betlehemes Találkozó társalapítója
Dr. Magyari Márta főmuzeológus, Szellemi Kulturális Örökség megyei referens
Tiszai Zsuzsa művészeti vezető, Debreceni Hajdú Táncegyüttes
Jakab Erika, a nagymuzsalyi betlehemes csoport vezetője
Bankó Ibolya, a jánoki hagyományőrző betlehemes csoport vezetője
Kocsis István, a szentpéterúri betlehemes csoport vezetője
Szőcs Endre, a Székelyudvarhelyi Városi Könyvtár igazgatója