A következő három évben teljesen átalakul Debrecen közlekedési rendje – jelentette be a város polgármestere hétfőn sajtótájékoztatón.
Papp László elmondta: az Új Főnix terv keretében közlekedésfejlesztési beruházásokra 15,7 milliárd forintot fordítanak, ebből 1,4 milliárdot csomópont-átalakításokra költenek. Ehhez kapcsolódik még az M35-ös autópálya új szakasza és a reptéri út is, amely további 95 milliárd forintba kerül.
A polgármester felidézte: az új főpályaudvar építése miatt másfél évre lezárják a 4-es útnak a városon áthaladó egyik szakaszát. Emiatt a közlekedés jelentős átszervezésére van szükség, de úgy döntöttek, nem ideiglenes megoldásokat vezetnek be, hanem hosszú távon átalakítják és ezzel gyorsabbá teszik a teljes városi közlekedést
Az áprilisban kezdődő munkálatok során átépítenek 52 közlekedési csomópontot. Az átalakításokkal, a jelzőlámpaprogramok beállításával és a periódusidők rövidítésével elérhető, hogy a városi főbb útvonalakon átlagosan ötven százalékkal nő a csomópontok kapacitása, így jelentősen gyorsul a forgalom. A program fontos eleme, hogy az érintett csomópontok többségében a jelzőlámpák működését átalakítják, ami több zöldidőt és dinamikusabb forgalmat eredményez – magyarázta a polgármester.
Hozzátette: a program jelentős előrelépést jelent a kerékpáros közlekedésben is, mivel a kerékpárút-hálózathoz kapcsolódó csomópontok esetében biztosítják a biztonságos átvezetést, és nyolc kilométernyi új bicikliút, illetve kerékpáros övezet jön létre.
A városban közlekedőknek a legnagyobb változást a belvárost kelet-nyugati irányban átszelő főutcák egyirányúvá tétele jelenti majd: a Széchenyi és a Kossuth utcán nyugatról keletre, a Szent Anna és a Miklós utcán keletről nyugatra haladhatnak majd több sávon az autósok – mondta Papp László. A közösségi közlekedés jelenlegi vonalrendszerét adottságnak tekintették, mivel több milliárd forintos forrás a troli felsővezetékek átépítésére nem áll rendelkezésre. Ez azt jelenti, hogy az egyirányúsított utcákban a trolibuszok külön sávban, és a forgalommal szemben is közlekednek majd Debrecenben – fűzte hozzá.
Kiemelt csomópontok
KÜLSŐ KÖR
1. Árpád tér
A Nyíl utca felől egy önálló balra kanyarodó sáv, valamint mellette egy egyenesen balra (így két sávból lehet balra kanyarodni), valamint a Kassai út felől az önálló jobbra sávhoz hosszított gyorsító sáv kerül.
2. Nyíl utca – Nagysándor József utca
Jelzőlámpás csomópontot építenek ki.
3. Nyíl utca – Damjanich utca
Jelzőlámpás csomópontot építenek ki.
4. Nyíl utca – Hadházi út
Jelzőlámpás csomópontot építenek ki, és visszaállítják az 50 km/h sebességhatárt.
5. Füredi út – Sinai Miklós utca
Egy önálló balra kanyarodó sáv mindkét irányból a Sinai Miklós utcára, a középső sáv egyenesen és egy új sáv egyenesen és jobbra irányba mindkét oldalon.
6. István út – Szoboszlói út
Az István úton (a Vértesi felől) a belső sávból lehet balra, a 4-es főútra Hajdúszoboszló felé is kanyarodni.
7. Gázvezeték utca – Mikepércsi út
A Mikepércsi útról a Gázvezetékre jobbra egy kiszélesített kanyarodó sáv alakul ki, a Gázvezetékről pedig a belső sávból lehet balra kanyarodni és egyenesen haladni, a külső, kiszélesített sávból pedig önállóan jobbra menni.
8. Wesselényi utca – Attila tér – Vágóhíd utca
A Hajnal utca felől a Vágóhíd utcára egy önálló balra sávból, valamint a középső egyenes-balra sávból is lehet kanyarodni, így megnő az áteresztő képessége (nem torlódik fel a kocsisor a Faraktárig), a külső sáv egyenesen és jobbra enged. Az Attila téri gyalogátkelő megszűnik, ami így nem gátolja a jobbra, a Hajnal utcáról kanyarodó autókat; az a gyalogátkelő átkerül a Teleki utcához. A Wesselényi utcáról önálló jobbra kanyarodó sáv alakul ki a Vágóhíd utcára járdaszigettel.
BELSŐ KÖR
A belvárosban utcák egyirányúsításával gyorsítanák a forgalmat:
9. Széchenyi utca – Nyugati utca
A Széchenyi utcáról (a Tócóskert irányából, a Mechwart középiskola oldalában) egy önálló balra, valamint a középső sávban balra egyenesen forgalmi rend alakul ki, ezzel növelve az áteresztő képességet; a Nyugati utcai gyalogátkelő megszűnik, ami szintén gyorsítja a forgalmat. A Nyugati utcáról egy önálló balra sáv, valamint a középső sávból egyenesen balra sáv alakul ki, így két sávból lehet befordulni az egyirányúvá váló Széchenyi utcára, ez szintén gyorsítja a forgalmat. A Külső vásártér felől járdasziget és önálló jobbra kanyarodó sáv jön létre, jelzőlámpával szervezve a gyalogos forgalmat a járdaszigetre. A Széchenyi utca belvárosi szakaszáról csak buszsáv jön szembe, amelyen vagy jobbra kis ívben fordulnak, csúcsidőben óránként négyszer közlekedik egyenesen a 40-es busz, amelynek egy intelligens forgalomirányító eszköz igény esetén ad csak zöld jelzést. Ezzel lezárjuk a Széchenyi utca felől a Szepességi utcát, amely zsákutcaként a másik irányból közelíthető meg autóval, de a kerékpárosoknak megnyitják.
10. Széchenyi utca – Antall József utca – Tisza István utca
Három sáv megy felfelé, amelyből a belső sáv balra kanyarodó, a középső csak egyenesen, a külső buszsáv, amelyből jobbra lehet kanyarodni az Antall József utcára. Szemből csak buszsáv jön.
11. Széchenyi utca – Piac utca
A Széchenyi utca felől két sáv érkezik a Piac utcára, a belső egyenes, a külső egyenes-jobbra, a gyalogátkelőt a Kistemplom elől áthelyezik a Gambrinus köz elé, így nem torlódik fel a jobbra kanyarodók miatt a sor a Széchenyi utcán, szembe csak buszsáv van.
12. Kossuth utca – Sas utca
A Kossuth utcáról a belső sávból lehet balra bekanyarodni a Sas utcára, onnan ki két sávon lehet a Kossuth utcára csak a Faraktár utca felé. Szemben csak busz sáv van, így a Sas utca és a Csokonai Színház közötti részen új buszmegállót alakítanak ki, ami így jelentősen közelebb lesz a Piac utcához és a Régi Városháza előtti villamosmegállóhoz (ezzel együtt a Földhivatal és a rendőrség előtti megállók megszűnnek).
13. Kossuth utca – Burgundia utca
A Kossuth utca felől a belső sávból balra is lehet kanyarodni, a Burgundia felőli gyalogátkelő megszűnik, ami gyorsítja a forgalmat, a középső sávból egyenesen lehet közlekedni, a külső sáv buszsáv, de egy önálló, jelzőlámpával ellátott járdasziget mögül jobbra is lehet kanyarodni a Klaipeda utcára.
14. Kossuth utca – Méliusz tér
A Kossuth utcai szervizút kivezetését átalakítják, oda helyezik át a nehezen belátható gyalogátkelőt is, a Verestemplom előtt a jelenlegi két sávból négy lesz bővítéssel, egy-egy busz sáv a két szélén, közötte két haladó sáv. Megfordul a Nap utca, a Cegléd utca és a Baross utca forgalmi rendje.
15. Faraktár utca – Hajnal utca
Négy sávban végződik a Faraktár utca, a két belső balra a Rakovszky Dániel felé engedi a forgalmat, a következő egyenesen, míg a külső egyenesen és jobbra, itt közlekedik a busz is. Szemből a külső sávon lehet jobbra fordulni és ott közlekednek egyenesen tovább a buszok is. A belső két sávból pedig balra, a Hajnal utca felé lehet fordulni.
16. Szent Anna utca – Attila tér
A Teleki utcáig kétirányú a forgalom, hogy a Wesselényi lakótelepről jövő forgalmat kiengedje. A Baross utcai csomópontot felújítják, kialakítanak egy gyorsító sávot a Szent Anna utcán.
17. Szent Anna utca – Vígkedvű Mihály utca
Két sávon halad a forgalom a belváros felé, mellette parkolók, szemben egy sáv a 15-ös busznak és megszűnnek a parkolók.
18. Szent Anna utca – Sumen utca
A Kandia utcától három sáv a belváros felé, a külső egyben buszsáv, visszafelé egy busz sáv. A Szent Anna utcán a csomópont után két sávon halad a forgalom, megtartva a parkolókat mindkét oldalon.
19. Szent Anna utca – Piac utca
A kereszteződésben két sávon halad a forgalom, a belső sávból lehet balra is fordulni. A Miklós utcán három sáv nyílik, amelyből a külső buszsáv.
20. Miklós utca – Antall József utca
Három sávon halad a forgalom, a külső és a belső egyben kanyarodó sáv is jobbra, illetve balra.
21. Miklós utca – Erzsébet utca
Három sáv érkezik a csomópontba, egy jobbra kanyarodó járdaszigettel, kettő pedig egyenesen a Szoboszlói utca felé. A balra kanyarodás itt megszűnik, mint ahogy az Erzsébet utca felőli gyalogátkelő is. A Külső vásártér felőli gyalogátkelőt megerősítik, a köztes szigetet kibővítik, így egyszerre csak a teljes útszélesség felét kell megtenni.
EGYÉB VÁLTOZÁSOK
22. Egyetem tér
Kétsávos lesz a körforgalom, ezzel gyorsítják a közlekedést, valamint a Nagyerdei krt felől kialakítanak egy balra kanyarodó és egy egyenes sávot. Az Egyetem tér felől a Klinikák felé fordulóknak pedig lesz egy gyorsító sáv.
23. Pallagi út – Nagyerdei krt.
Kétsávos spirális körforgalom épül.
24. Szabó Kálmán utca – Vécsey utca
Jelzőlámpás csomópont épül, minden irányból külön jobbra kanyarodó sávval, így lesz beláthatóbb és biztonságosabb a közlekedés.
25. Bartók Béla út
Egy új külső, jobbra kanyarodó sávot alakítanak ki, hogy a forgalom ne torlódjon vissza a Pesti utcai kereszteződésben egészen a körforgalomig. A beavatkozás fakivágással jár, de csak a belső fasorban, a külső megmarad.