A kormányrendelet szabotálásával, a dolgozók megfélemlítésével, a kollektív szerződések felrúgásával spórolná meg Debrecen közlekedési társasága a béremelést – állítja a Városi Közlekedési Szakszervezetek Szövetsége (VKSZSZ).
A VKSZSZ csütörtöki közleményében azt írja:
“A debreceni közlekedési cég megpróbálja kikerülni a béremelési kormányrendeletet, és ezzel megspórolni a magasabb bérekkel járó pluszkiadást.
Az önkormányzati tulajdonú társaságnál úgy döntött a munkáltató, hogy a Munka törvénykönyve (Mt.) lehetőségeit kihasználva, ezúttal a pótlékok beépítésével növeli a munkavállalók órabérét, s ezzel akár két évre előre letudja a kormányrendeletbe foglalt kötelezettségét – hangzott el a VKSZSZ szerdai ülésén.
Ez mindössze a pénzek átcsoportosítása, vagyis csak papíron tűnik béremelésnek a változás, miközben a dolgozó egyetlen fillérrel sem visz haza többet – nyilatkozta Nemes Gábor a szervezet elnöke. Ráadásul a műszakpótlékokról és egyéb pluszjuttatásokról a legtöbb helyen kollektív szerződés rendelkezik, amelyet nem lehet következmények nélkül felrúgni, mert az pedig a Munka törvénykönyvével ellentétes. De a pótlékok mértékét is az Mt. szabályozza, annak beépítése ezért is aggályos, miközben az Mt. valóban lehetőséget ad a munkáltatónak az alapbér és a pótlék összevonására.
A cégen belül elterjedt a hír, hogy aki nem fogadja el az új ajánlatot, azt kirúghatják, sőt még az a félelem is lábra kapott, hogy ha csak egyetlen ember is ellenáll, s nem írja alá a külön ajánlatot, akkor a cégvezetés egyoldalúan felrúgja a kollektív szerződést, s ezzel befagyaszt minden pluszjuttatást is, amit a szakszervezet eddig kiharcolt és a szerződésben rögzítettek.
A VKSZSZ ülésén elhangzott: Debrecenben még gondolkozási időt sem hagynak az embereknek, hogy megfontolhassák, alaposan tanulmányozhassák, netán szakértővel is ellenőrizhessék az eljárás jogszerűségét. A módszer a félelemkeltésre, az azonnali aláíratásra épül annyira, hogy a járművezetőket például akár két forduló között a pihenőkben “támadják” le az új szerződésükkel. Sokan megijedtek a lebegtetett várható következményektől, s elfogadták a változtatást, de vannak, akik elszántan kitartanak.
A DKV közleményben reagált a szakszervezet vádjaira:
A DKV Zrt. határozottan cáfolja a Városi Közlekedési Szakszervezetek Szövetségének azon állítását, hogy kijátszaná a Kormányrendeletet és nem valós, érdemi béremeléssel kívánja rendezni a különböző munkakörökben dolgozó munkavállalók munkabérét.
A Társaság menedzsmentje és a szakszervezetek tárgyalása a 2017. évi bérfejlesztés mértékéről és irányelveiről valóban holtpontra jutott. A DKV Zrt. vezetői ugyanis, ahhoz hogy érdemi bértárgyalásokat tudjanak folytatni a szakszervezetekkel, a jelenlegi bérstruktúra elemeit tisztázni és egységesíteni akarják. Csak ezt követően tudja a menedzsment, a Társaság gazdálkodásának veszélyeztetése nélkül, a 2017. évi béremelési ajánlatát megtenni.
Társaságunknál a fizikai munkavállalók 90 százalékánál a bér, az alapbérből és a minden ledolgozott órára elszámolt állandó műszakpótlék összegéből tevődik ki. A szakszervezetek többször megfogalmazták azt a kérésüket, hogy az állandó műszakpótlék kerüljön be az alapbérbe. A Társaság menedzsmentje, az idei bértárgyalások elején ezt a lehetőséget felajánlva a szakszervezeteknek, kívánta egységesíteni a bérstruktúrát. A DKV Zrt. legnagyobb szakszervezete támogatta a javaslatot, a másik két kisebb szakszervezet, akik a VKSZSZ tagjai, nem zárkóztak el teljes mértékben az alapbéresítés gondolatától, viszont össze akarták ezt kötni a 2017. évi bérmegállapodással.
Mivel a Társaságnál működő szakszervezetek nem egységesek, a munkáltató, a 2017. évi bérfejlesztés előmozdítása érdekében, a Munka Törvénykönyve szerint eljárva, minden érintett munkavállalónak felajánlotta a szerződésének módosítását, amely tartalmazza az állandó műszakpótlék alapbéresítését. Ezen felül, a munkáltató megajánlott egy 6,5 százalékos, társasági szintű béremelést is.
A DKV Zrt. menedzsmentje visszautasítja a VKSZSZ, a történések pontos ismerete nélkül megfogalmazott vádaskodásait, különös tekintettel arra, hogy a dolgozókat a Társaság kényszerítené a szerződés módosításának aláírására.
Jelenleg az érintett munkavállalók 80 százalékával tudott a munkáltató konzultálni, közülük, kevesebb, mint öt százalék nem írta alá a szerződése módosítását. Akik azt nem tették meg, azok nagyrészt szakszervezeti vezetők.
A VKSZSZ a kormány álláspontját is kikérik az esetről. A szakszervezetek, ha másként nem megy jogi úton fognak érvényt szerezni az igazuknak. Emellett egységesen kitartanak a 15 + 5 százalékos béremelési követelés mellett.